TÍZ ÉV, TÍZ KÖNYV – (Plusz még néhány)

Írta: Deutsch Gábor - 2003-01-01 Rovat: Archívum

Naftali Kraus igényli az őszinte kritikát, akár a szigorú bírálatot is. Teher alatt virul a pálma – az erős hang tőle sem idegen, mástól sem veszi zokon. Létezik a szerzőnek olyan műve – nemrég jelent meg nem kell messzire menni, hogy megtaláljuk, amelyet nem nehéz elmarasztaló szavakkal illetni. Azonban most feladatunk az Ősi forrás sorozatának értékelése, s erről csak jót írhatunk. A sorozatcím mottója a pozsonyi rabbióriás, Chátám Szófértől származik „Legyen az Örökkévaló akarata, hogy a forrás ne száradjon ki és a fa ne vágassék ki”. Naftali Kraus mélyen ás a tikkadt földben, míg vízre nem lel, hogy éltesse, táplálja a forrást. Új fákat ültet, hogy gazdagítsa azt a magára maradt, gyökérzetében nagyszerű, de megtépázott és hervadt levelű ligetet, amely alatt a magyarországi zsidóságot értjük. A rendszerváltás körül mások is foglalatoskodtak ugyanebben a témában, ugyanilyen okokból, köztük voltak külföldiek és hazaiak. Sőt, a tűz a hamu alatt csendesen pislákolt, de a legnehezebb időben sem aludt el, mert az őrzők ott voltak a vártán. Senkinek az érdemeit kisebbíteni, vagy kétségbe vonni nem akarjuk. Mégis tíz év távlatából az Ősi forrás sorozat jelentőségét már fel tudjuk mérni, és nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy hiányt pótolt. Sorrendisége következetes volt, és akinek a polcán sorakoznak e kötetek, nagyon sokat tudhat meg a zsidó vallásról.

Éppen a sorrendiség egy másik hasonló cselekvési sort juttat eszünkbe, a hajdanvolt időkből, bár tudjuk, a hasonlatokkal óvatosan kell bánni, mégis néhány párhuzam kézenfekvő. Ezra, az írnok, időszámítás előtt kb. 500-ban a száműzöttek élén hazatért a Szent Földre, és lesújtó állapotokat talált. Az emberek nem ismerték a Tórát, a templom romokban hevert, az áldozatok megszűntek, az ennek helyébe lépő imák esetlegesek voltak, kevés imaszöveg állt rendelkezésére. Ezra a nagy gyülekezet élén munkához látott. Bevezették a rendszeres Tóra-olvasást vasárnapokon, hétfőn és kedden, hiszen a Sábát eddig is az olvasás napja volt. Megszövegezték az akkor még hatáldásos Tfilát (= az imát), amely később 18 + 1 áldásos Ámidává bővült. Több szertartást iktattak be szokásaink közé, például kidust, azaz a hávdálát.

Naftali Kraus a nyolcvanas évek vége felé látogatott Magyarországra. Tapasztalatai nem voltak kedvezőek. Bár olvasták a Tórát, a szent szöveget kevesen értették. A naponta imádkozok gépiesen ismételték a számukra nem sokat mondó imaszöveget. Sokan azért nem imádkoztak, mert nem ismerték a héber betűket. Az olyan sorsdöntő szertartás, mint az Ábrahám Szövetségébe való felvétel, a brit, igencsak megritkult. Más szertartás, mint például az elsőszülöttek kiváltása, a pidján hábén, szinte teljesen elfelejtődött. Tehát ő is munkához látott. Mem véletlen, hogy az Ősi forrás sorozat első darabja a Tóra heti szidráinak az ismertetése. Ez látszott a legfontosabbnak. Majd a prófétai szakaszokról kaptunk tájékoztatást, hiszen a Tóra olvasást, a Háftárá zárja le. Arról van szó, hogy voltak időszakok időszámításunk előtt 160 körül, Epiphanesz idejében, vagy i.sz. 130 körül, a rómaiak uralkodása alatt, amikor a Tóra olvasást szigorúan tiltották. A bölcsek megoldásként olyan prófétai szöveg után kutattak, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a heti szakasz témájához. Ezt olvassa fel a befejező, a máftir. Ezen prófétai szakasz neve Háftóra. Hogy milyen vonatkozású a kapcsolat, és miért pont az a prófétai részt választották bölcseink, ezt taglalja olvasmányosan a sorozat második kötete, a Próféták népe.

Hagyományaink szerint a Tóra írott szövege mellett körülbelül ugyanolyan mennyiségű szóbeli utasítást is kapott Mózes a Szinaj hegyén. Erre több bizonyíték van. „Maradj, én elmondom neked” – mondotta az Örökkévaló Mózesnek. Máshol ez így áll: „Ahogy megmutatták Néked a hegyen”. Bölcseink szerint Mózes nem tudta elképzelni a lámpást, a Menórát, és ekkor az angyalok tűzzel rajzolták le neki az elképzelést. Számos dolgot értelmezni kell. Például az írott szövegben az imaszíjak dobozáról csak az áll, jel legyen a kezeden, dísz a szemeid között. Hogy ez a gyakorlatban hogyan is fest? Mi legyen a szent szöveg, és milyen sorrendiségben legyen írva? Ezekről a szóbeli tradíció intézkedett, nagyon sokáig nem jegyezték le. Nagy tanházakban, szájhagyományként adták át a mesterek a tanítványaiknak, nem minden bölcs értelmezte egyformán a szabályokat, így vitatkoztak egymással. A tanházakban folyó viták lettek a zsidóság megmaradásának zálogai, a száműzetés, illetve a különböző megszállás idején. A Misná jelentése: ismétlés a tudás érdekében, alkották a tanaiták, tanítók – lényegében a szabályok születésének körülményeit, és az ezzel kapcsolatos véleményeket írja le szűkszavúan. I.sz. 250 körül Jehuda, a fejedelem a Hillél-család sarja, minden bizonnyal írásban rögzítette, ez a Talmud első része. Le kellett írni, mert olyan mennyiség halmozódott fel, hogy az a megjegyezhetetlenség veszélyét rejtette magában. Mintegy 250 évvel később, Rávina és Ráv Ási megszerkesztették a Gemárát, amely már bőbeszédűbb, részletesebb elbeszélésekben is gazdag. Alkotói az Amórák voltak. E két nagy művet, amelynek összefoglaló neve Talmud, bölcseink hozták létre, akiknek Arcképcsarnokát N.K. állította össze. Rokonszenves módszerrel, emberközelbe hozva hőseit.

Mielőtt tovább ismertetnénk a sorozat egymást követő könyveit, meg kell említenünk, mert időrendben körülbelül ez időben történt, hogy Naftali Kraus az imádkozni akarók gondjaira tekintettel, akik vagy nem ismerték a betűket vagy nem értették a szöveget, bekapcsolódott a Lubavicsi Oktatási és Nevelési Központ kezdeményezésébe, amelynek élén Baruch Oberländer állt. Egy másik sorozatot indítottak, magyarra fordított jegyzetekkel ellátott imakönyveket adtak ki. Első darabja a Sámuel imája című imakönyv volt, ezt követte az Újévi machzor, majd a Jom Kippuri imakönyv és végül a művészi ihletésű Hágádá. A jegyzeteket gondos magyarázatokat Naftali Kraus írta. A fordítás Simon Sároni elmélyült munkája. A borítólapot a kitűnő Fábián György tervezte. A Hágádát a költő Gréda József fordította, a borítót Papp Zoltán tervezte, azon észrevételre reagálva, hogy az utóbbi, bár igen szép, és rendkívül gazdag tartalmú, de éppen a magyarázatok, kommentárok bősége miatt nem szertartási Hágádá. Hiszen ha mindent elolvasnánk, amely a könyvben le van írva, három éjszaka is kevés len ne egy széderhez. Baruch Oberländer rabbi, a kiadó úgy reagált, hogy füzetet mellékelt, amelyben csak az eredeti szöveg és annak fordítása található. Naftáli Kraus jól tudta, hogy e két sorozat kiegészíti egymást és eredményes hatást csak együtt tudna kifejteni. Az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy ugyanazon időben mások is fordítottak imákat. Kik a péntek estit, ki az asztali imát fonetikus betűkkel leírva, a Bét Perec-csoport például a Misna egy-egy traktátusát adták ki magyarul, nívós Hágádák jelentek meg, ugyanazon koncepcióból. Esetünkben azonban teljes sorozatokról van szó, és ezt érdemes kiemelni. Óriási energiára vall, hogy szinte 9 hónaponként újabb kötet született meg, az Ősi forrásból. Még a felsorolás is terjedelmes. (4) Zsidó ünnepek (5) Mózes öt könyve a Chászid folklór tükrében, (6) A zsidó etika, (7) Az öt tekercs, (8) Dávid Zsoltárait, (9) Dávid Zsoltárai II, (10) Salamon példabeszédei.

A színvonal nem egyenletes. Éppen a 4. és 5. könyvből, melyekben chászid szemmel tekint az ünnepekre, vagy Mózes öt könyvére, érezzük, hogy az olvasmány és mélység, amely a többi műben harmóniában voltak, a fent említettekben az olvasmányosság javára kedvezett. Nem titok, hogy a szerző a chászid mozgalom egyik szárnyának elkötelezett híve, ezt külön kifejtheti, nincs ebben semmi. De amikor általános zsidó témáról ír, a kommentárban nem szabad érvényesülnie e dominanciának. Ellenpéldát is hozhatunk, nagyon gyakran idézi a legnagyobbakkal együtt a Vilnai Gáont, jóllehet mitnágéd volt a (chászidizmus ellenzője), sőt az ellenzők vezéregyénisége.

Az eddig (és reméljük, csak mostanáig) kerek tíz könyvből álló sorozat egyes darabjai az újabb kiadást is megélték, így mindjárt a nyitómű, a Heti szidrák új Köntösben jelent meg újra. Az első kiadás idején a szerző még nem tudhatta, hogy sorozatot ír. Igyekezett minél több ismeretet közreadni, ezért a hetiszakaszok mellett az ünnepekről és az Atyák bölcs mondásairól is szó esik. (Ez utóbbiról nem is akármilyen színvonalú az ismertetés.) A második kiadás átdolgozott formában az eredeti témára, a szidrára korlátozódik. A tanulókra gondolva kérdéseket is feltesz és megválaszol. Közli még, hogy melyik szakasz hány parancsolatot tartalmaz. Az ünnepekről szó esik más írásban is, de az Atyák bölcs mondásai jól sikerült kommentárját valahogy meg kéne menteni, akár önálló kiadványként, akár valamelyik kötetbe társítva. Mert ezekben megismerjük a mondás mellett a bölcsmondókat is. Ez a nyári szombat délutáni olvasmány a Misnából került az imakönyvbe, remélhetőleg egyre többen elmondják, helyes, ha magyarázat szolgál hozzá a megértést elősegítve. Ha már az imánál tartunk, a fohászok hetven százaléka zsoltár (thilla). Két kötet is foglalkozik Dávid zsoltáraival.

A szó, a thilla, a dicséretből származik. Az ember magasrendű költőiességgel szól az Örökkévalóhoz. Dávidnak tulajdonítják a szerzőséget, de a hagyomány szerint Mózes is írt tizenegy zsoltárt, de szerepel Héjmán, Jedutun, Ászáf és a három Kórach ifi, a versek elején, mint szerzők. Lehet, hogy énekesek, zenészek voltak. A zenének, dalnak nagy tere van a zsoltárokban. Számos költemény kezdő szava a karmesternek. Számos hangszert neveznek meg, amely a korabeli kultúráról árulkodik. A 150. zsoltár 9 hangszert említ meg. A Kórachifiak megnevezés a szerző leleménye. Persze a lázadó Kórach megtért és így megmenekült, művészetük nyomán halhatatlanná vált fiairól van szó, név szerint Ászír, Elkáná, és Ávijászáf, de gyanítjuk, hogy a Kórach fiák megnevezéssel Naftali Kraus a Csongor és Tündére gondolva, Kurrachot, Bezzeghet és Duzzoghot juttatja az eszünkbe. Egyik vers élén Salamon neve is szerepel. Bábel vizeinél című költemény, mivel a száműzetésben íródott, a Dávid király utáni időket idézi. Különösen a 127. zsoltárnak nagyon korrektnek tartjuk az ismertetését. Figyelemre méltó, alapos verselemzés. Tudja a szerző, hogy a Thillim, a zsoltár több mint ima; örömök, bánatok, remények kifejezése. Ezt mondjuk szeretteink sírjánál, ez az utolsó szalmaszál, ha nincs már reményünk és betegek ágyánál, gyászolók vigasztalásaként mondjuk. Mindig, amikor csordultig van a szívünk, Thilem szólal meg az ajkunkon. A gondos elemzések során meg is értjük, miért.

Az Öt tekercsről olyan részletes az ismertetés, hogy lényegében terjedelemben olyan hosszúak a kommentárok, mint tárgyuk, a Megillák.

Néhány szó hadd illesse az egyik legsikerültebb kötetét a sorozatnak, a Zsidó etikát. Derech Erec, a Föld útja. Az egyetlen, amely megelőzi a Tórát. Megelőzi történelmileg, mert Ábrahám viselkedéséből vonjuk le az első tanulságokat. Az Örökkévaló meglátogatta a beteg Ábrahámot. – Tanulság, a beteglátogatás. Három idegen érkezett Ábrahám sátrához – Tanulság: a vendégeket fogadni kell, és nem kérdezni, kicsoda, honnan jött. Sátrába invitálja a vándorokat, hogy egyenek kenyeret. Levág borjút, Sárával süteményt süttet, minden földi jót eléjük tesz. – Tanulság: keveset kell ígérni, sokat kell adni. A vendégek, akik angyalok voltak, úgy tettek, mintha ennének. – Tanulság: alkalmazkodni kell azon vidék szokásaihoz, ahol élünk, tartózkodunk. Sorolni lehetne tovább a példákat, de hát ezt megteszi a kötet, nekünk nincs rá terünk. Egy bizonyos: az egymással szembeni viselkedés, tisztelet vagy tiszteletlenség, rendkívül fontos dolog. A földi lét elviselhetőségének titka. Ha az emberek mindig betartanák a tíz- vagy legalább hétparancsolatot, csodálatos volna, nem lenne gyilkosság, rablás, Isten-tagadás, de mégsem biztos, hogy teljes lenne a boldogság. Azért még fájna, ha nem fogadnák a köszönésünket, fájna a harag, a rossz szó. Találóan törvényfelettiségről ír a szerző. Ami nincs leírva a Tórában, de ott van annak szellemében.

Egy mondat a Salamon példabeszédéhez. A gazdag elemzés mellett nagyon szép Naftali Kraus új fordítása, amely a fejezetekben mint illusztrív anyag, részletekben szerepel. Nagy kár, hogy az egész mű a kötet végén nincs leírva, mert az ismeretek birtokában szinte tökéletes lehetne a műélvezet.

A sorozat hatásáról néhány szó. Aki tanítványok között forgolódik, láthatja, hogy a témával foglalkozó diákok tankönyvnek, de legalábbis nagyon fontos segédeszköznek tekintik e könyveket: olvassák és idézik. A legkülönbözőbb vallású emberek könyvespolcán láttuk a teljes sorozatot, küllemén látva, hogy nem dísz, hanem gyakran leemelendő olvasmány. Ezek a látható hatások. A látens hatás talán ennél is fontosabb. Számosán zsidó identitásuk ébredésekor kaptak komoly segítséget a két sorozattól, az Ősi forrás és az Imakönyv köteteitől. A vallási életbe való visszatérésre, a felnőtt korban vállalt britre, amely nem ritkaság mostanában, bizonyára ösztönzően hatottak ezek a művek. Ezért várjuk a beígért folytatást, a Jób könyvét a 613 Micvát a Bál Sém Tovról készülő monográfiát, tehát a vallásos ihletésű írásokat. Talán még a kilenc hónap is sok. Koraszülöttek is lehetnek, nem bánjuk, ha izmosak és épek, hét hónap is elég hosszú várakozási idő, amíg megszületnek. E tudat talán további energiát és erőt kölcsönöz az Ősi forrás sorozat szerzőjének, és készséget a materiális segítőknek.

Deutsch Gábor

Naftali Krausnak 1990 óta 17 könyve jelent meg Budapesten

Az Ősi Forrás – Heti Szidrák (Fórum kiadó, 1990) (2. kiadás: Ulpiusház, 2001)

Próféták népe – haftarák (1992)

A Talmud Bölcsei (Pesti Szalon kiadás, 1993) (2. kiadás: Ulpiusház, 2000)

Zsidó Ünnepek (1994) (2. kiadás: Ulpiusház, 2002)

Mózes öt könyve a haszid folklórban (Akadémia kiadó, 1995)

Zsidó Imakönyv, szerkesztés és kommentár (Lubavits kiadás, 1996)

A zsidó újév fohászai, szerkesztés és kommentár (Lubavits kiadás, 1997)

A zsidó etika (Filum kiadó, 1998) (2. kiadás: POLGart, 2002)

Az Öt Tekercs (Göncöl kiadó, 1998)

Az Engesztelőnap Imarendje, szerk. és kommentár (Lubavits kiadás, 1998)