Tisztelt Für Lajos úr!

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. augusztus 20. Immáron tizennyolc esztendeje, hogy 1989-ben a Könyvtárosok Áruházában bemutattuk az Ön tanulmánykötetét, a “Hol vannak a katonák?…”-at. Megtisztelő volt számomra, hogy méltathattam a művet és szerzőjét. Nyilván Önnek is jólesett a fogadtatás, az ott elhangzottak, hiszen ajánlotta nékem a könyvet, mely könyvtáram megbecsült helyén, jó társaságban, Fejtő Ferenc, Kosáry Domokos, Glatz Ferenc dedikált művei mellett kapott helyet.

Most, hogy Ön szerepet vállalt a Jobbik által létrehozott Magyar Gárda avatásán, talán szokatlan lépésre szántam el magam, visszaküldöm Önnek a nékem ajánlott kötetet. Jól tudom, gyenge és erőtlen a tiltakozásnak ez a formája, de hát ennyire telik. Kérem, döntse el, mit jelent ez egy írástudó számára.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy Für Lajost, a mély érzésű embert hidegen hagyna százezrek felháborodása, azoké, akiket – a gárda rekvizitumai nem Mátyás bús hadára, és kacagányos Árpád lobogójára emlékeztetnek, hanem a nyilas gyalázatra! … és félnek… Nem értik, hogy a zsidózó, cigányozó, az auschwitzi vonattal riogató (Arany szép szóhasználatával élve), “vérnősző barmok” miért lennének a magyar demokrácia védelmezői.

Jómagam nem félek. Megvetem őket, és elszomorít, hogy tehetik, de engem Vona Gábor gárdistáinál hozzáértőbbek okítottak ki a fasizmusról. Anyám és testvérem gyilkosai­hoz képest bár tanulékony, de még gyenge kezdők ők.

Igaz, Heltai Jenő arra int az “Aju Abu bolhája” c. írásában, hogy az elefántot bolha korában kellett volna…

Tisztelt Für Lajos úr, Ön hogy látja, jogos a félelem? Kis védencei megmaradnak a gyűlöletbeszédnél, vagy valódi gyilkosokká válnak? Én úgy igazán Für Lajost féltem, a tudós történészt, a zoon politikikont, hogy birkózik meg önnön lelkiismeretével. Hiszem, hogy tanulmányai tükrözik az igazi Für Lajost, kérve kérem, ne tagadja meg a hajdani önmagát.

Ha a díszszemle eufóriájában felteszi majd a kérdést: “No, fiúk, emelje föl a kezét, aki olvasta a  „Sors és történelem” c. munkámat… azt hiszem, nem emelkedne a magasba az árpádsávos karok erdeje.

Maradok reménykedve:

Drucker Tibor

(Forrás: Népeszava)

[popup][/popup]