Tisztelet és hála Jászay Ferencnek
Hetvennyolc éves korában az ember nem szövöget a messzi jövőbe nyúló terveket. Jászay Ferenc, aki 1945 előtt a budapesti rendőrség politikai osztályának volt a nyomozója, ma 78 éves. Lassan két éve, hogy többen kezdeményezték: neve kerüljön be az Igazak névsorába, amelyet a Jad va Sem Intézet vezet Izraelben, és az idős férfi kapja meg az elismerést életeket mentő kockázatos tevékenységéért.
Tucatnyi hiteles nyilatkozat fekszik előttem: budapesti zsidók írták alá mindegyiket, tanúsítva, hogy Jászay Ferencnek köszönhették az életüket 1944-ben. Az akkori detektív nemcsak emberségesen bánt azokkal, akikkel kegyetlenkedni is hatalmában állott volna, hanem ezen messze túlmenően tevőlegesen segített sokaknak a menekülésben. Ehhez meg kellett szegnie feljebbvalói előírásait, és személyes kockázatot is vállalnia kellett, szembenézve azzal, hogy a gyilkosok reá is lesújthatnak.
Amint Földes Annának, a Nők Lapja egyik tavalyi számában közölt nagy riportjából kitűnik, Jászay Ferenc sorsába 1945 után többször is megpróbált beleszólni a gonoszság, de teljes sikert nem ért el. Ám e próbálkozásokkal szemben az emberi tisztesség és a hála sem aratott igazán diadalt. A volt detektív „megjárta a GPU kihallgatószobáit és az Andrássy út 60. minden szintjét, de megúszta. Népbíróság elé állították, de az kénytelen volt bűncselekmény hiányában fölmenteni. Akadtak egykori védencei , akik mellette tanúskodtak, bár olyan föl- jelentője is akadt, akinek feleségén korábban ő segített… A megmentettek, a mentőtanúk erejéből azonban csak annak a megakadályozására futotta, hogy Jászay Ferencet el ne hurcolják, be ne börtönözzék. Bár kész volt szolgálni a megszülető (de sajnos, rövid életűnek bizonyult) magyar demokráciát az új rendőrségben (amelynek hamarosan századosa lett) de szolgálatára nem tartottak igényt. Kifutó, segédmunkás, szénrakodó, majd később rendész, de sohasem besúgó – így alakult pályafutása.
Jászay Ferenc idős ember. Ha ezelőtt nem kilincselt elismerésért, most még kevésbé teszi. De asszonylányát méltán tölti el fájdalommal, hogy apját élete alkonyán is elkerüli az elismerés és a hála minden megnyilatkozása. Mintha a bürokrácia és a hanyagság állná útjukat.
Kérdezzük mindenkitől, akit illet – a MIOK-tól, a jeruzsálemi Jad va Sem Intézettől, Izrael budapesti nagykövetségétől: nem tehetnének-e valamit azért, hogy megkapja az erkölcsi elismerést egy öreg ember, akinek talán már nincs sok ideje ezen a földön, de aki élete virágában bátran szembeszállt a halállal magyar zsidók élete védelmében.
Címkék:1990-09