Teljes értékű oktatás csak megfelelő épületben folyhat!

Interjú Berend Rózsa igazgatónővel és Kohn Gábor igazgatóhelyettessel a BZSH Anna Frank Gimnáziumáról

Iskoláink között „korelnök” a Budapesti Zsidó Hitközségek 75 éves, Anna Frank nevét 1965-ben felvett iskolája. Az elmúlt tanév végén ünnepelték volt és mai, itthon és külföldön élő diákjai a jubileumot, Izrael Állama pedig kitüntette a világban működő zsidó iskoláknak adományozható ZALMAN SHAZAR díjjal.

Az új tanévet 220 tanulóval és 36 pedagógussal kezdik. A máról és a holnapról Berend Rózsa igazgatóval és helyettesével, Kohn Gáborral beszélgettünk.

– Amikor becsöppentem az igazgatói iroda előterébe, éppen azt mondta, hogy csak fontos anyagokat húzzanak le, mert spórolni kell a másolópapírral. Annyira szűkösek az anyagiak, hogy néhány forintra is figyelniük kell?

Berend Rózsa: A Hitközségtől ha­vonta 40 ezer forintnyi ellátmányt kapunk irodaszerekre, postaköltségre és más apró kiadásokra, de ezek a dup­lájára is felmennek, aminek egy részét ki kell gazdálkodnunk. Nekünk nin­csenek gazdag szponzoraink. Működésünkhöz a tanulók száma alapján – a többi egyház iskolájához hasonlóan – hozzájárul az állam, a fő terhet pedig a Hitközség viseli. A pedagógia technikai eszközei egyre drágábbak, ezért, hogy ilyenekhez jus­sunk, pályázatokon veszünk részt. A Művelődési és Közoktatási Miniszté­rium kiírásán nyertünk el számítástech­nikai felszerelésünk megalapozásához 1.600.000 forintot, a DORON alapítványától 18.000 dollárt, s az elmúlt hetekben kaptunk értesítést a magyarországi egyházi iskolák könyv­tárát segítő Pro-Renovanda Alapítvány 50.000 forintjáról – azonban ezek a pályázati lehetőségek is szűkülnek… A Joint is adott pénzt oktatási eszközökre.

– Sokat hallottunk az iskola egykori diákjainak baráti köréről, és arról, hogy különösen az USA-ban élők segítőkészek.

Berend Rózsa: Tavasszal is kaptunk a tengerentúlról kétezer, illetve ezer dollárt az új párhuzamos osztályok felszerelésére. Ezek azonban nem rendszeres küldemények, csak al­kalmiak. Kanadában most szervezked­nek a volt diákok egy alapítvány létre­hozására, amelyből ösztöndíjat adnak majd az Izraelben egyetemi tanulmá­nyokat folytató volt Anna Frank­osoknak.

– Nem akartam az anyagiakkal kezdeni a beszélgetést, de ha már pénz­ről esetit szó, ezzel folytassuk. Hi­vatásukhoz méltatlanul alacsony a pedagógusok bére. Itt több, mint az ál­lami iskolákban?

Berend Rózsa: Az új közalkalma­zotti törvény általános emelést írt elő, ennek ellenére egyes tanintézetekben még a minimumot sem tudják előteremteni. Nálunk ilyen probléma nincs!

– Vannak keresztény oktatók?

Berend Rózsa: Hogyne! Kitűnő tanerők, szeretik a gyerekeket, azok őket. Tisztelik hagyományaikat, is­merkednek ünnepeinkkel, jól érzik ma­gukat közöttünk. Egyébként nemcsak szakmai tudásuk igényli jelenlétüket, hanem, hogy a gyerekek ne szakad­janak ki a társadalmi valóságból, ne­hogy gettó-bezárkózottsághoz szok­janak.

– Keresztény tanulók?

Kohn Gábor: Többen születtek vegyes házasságban, járnak olyanok is hozzánk, akiknek csak egyik nagyszülője zsidó, de valamilyen kötődése mindegyiknek van!

Nagyobbak a követelmények?

– Egy évvel ezelőtt, tanévnyitó beszédében, Kohn tanár úr szigorúbb tanulmányi és magatartásbeli meg­méretést jelentett be. Betartották?

Kohn Gábor: Mintha az elmúlt tanévben beérett volna sok éves törekvésünk, hogy iskolásaink tehetségüket, képességüket jóra fordítsák. Ez megmutatkozott abban is, hogy az országos és házi versenyeken lényege­sen többen vettek részt, mint bármikor megelőzően!

– 1993 tavaszán a negyedikesek egyik osztályából néhány gyerek iskolát került, nem tanult; hosszú évtizedek után ismét előfordult bukás az érettségin. Az idén mindegyiknek sike­rült?

Berend Rózsa: Igen! A tavalyiról meg néhány szót azért kell ejteni, mert abban sem csak a gyerekek hibáztathatok. Az Anna Frankra árnyékot vető eset egyszeri, előtte ilyen sohasem volt, és biztos, hogy a jövőben sem lesz!

– Egy iskola bizonyítványa akkor jó, ha sok érettségizettje kerül egyetemre, főiskolára. Hova jutottak az idén vég­zettek?

Kohn Gábor: A sikeresekről csak szeptember későbbi napjaiban kapjuk meg az őket felvett intézmények írásos értesítését. Azt tudjuk, hogy egy fiú az országos tanulmányi verseny alapján jutott be az Agrártudományi Egyetemre, egy volt növendékünk be­jött dicsekedni, hogy főiskolás lett, egy másik pedig kudarcát panaszolta el. Tu­catnyian készülnek a Pedagógiumba, és sokan tanulnak majd magániskolában.

– Mi adja az iskola arculatát, mi benne az egyedi?

Berend Rózsa: Az állami és más egyházak gimnáziumaitól természetesen a szellemisége, a judaisztikai tárgyak különböztetik meg, a Tanach tanítása, a pénteki közös istentisztelet, az Izraellel való kapcsolat. Nyaranta az ottani táborozáson és héber nyelvkurzuson sokan vesznek részt. Tantárgy a zsidóság általános és magyarországi története.

Kohn Gábor: A másik két zsidó iskolától pedig abban különbözik az Anna Frank, hogy nálunk az általános befejezése után tanulnak, azokban pedig a 6. után kezdődik a hatosztályos gimnázium. Továbbá: Nálunk a gim­náziumi oktatással együtt szakképzés is folyik. Egy évvel ezelőtt a Joint szpon­zorálásával kezdtek az elsősök szociális gondozást tanulni. Nyaranta gya­korolják, majd az érettségi után még egy féléves vagy éves oktatás egészíti ki. Nem betegápolók lesznek, hanem a szociális ellátás szervezői, irányítói.

Hosszabb ideje folyik a komputerszerkesztő-képzés, és a mostani negyedikesek között lesznek olyanok, akik az érettségi mellé ebből szak­munkás bizonyítványt is kapnak…

Lesz-e visszatérés a régi épületbe?

– Ezek a fejlesztések ellentétesek kényszerű albérletükkel a Rab­biképzőben. Mi hír a régi épületről, amelyben most a Radnóti Miklós Gim­názium működik, és amelyet visszakérünk, mint teszi azt államosított iskoláival a többi egyház. Két évvel ez­ előtt Zoltai Gusztáv, a Hitközség ügy­vezető igazgatója kijelentette lapunknak, hogy 1992 őszén a Cházár András utcában kezdődik meg a tanítás.

Berend Rózsa: Nyilván ígéretet kapott az akkori illetékesektől. A mos­tani minisztériumi vezetésváltáskor a kérdés újra elhangzik: Talán Zoltai úr valamit máris tud, forduljon ismét hozzá a Szombat!

– Tehát belenyugodtak a mostoha körülményekbe, vagy kiköltözésre készek? Esetleg vegetálnak?

Berend Rózsa: Nem vegetálunk, hiszen 3 év alatt megháromszorozódott a tanulók létszáma…

Kohn Gábor: A jobb oktatási feltételeket szolgálják az átépítések, mert minden iskola versenyez az értékes gyerekekért. Az Anna Frank teljes értékű, csak a megfelelő épület­ben lesz!

– Most azokat kapják, akiket máshova nem vesznek fel?

Kohn Gábor: Szó sincs erről! Jele­seket, jókat vettünk fel, és – előzetes beszélgetés után – olyan közepeseket, akiket átmeneti zavarok, például egy családi konfliktus, betegség akadályo­zott a tanulásban. Figyelembe vettük vonzódásukat a zsidósághoz.

– Tandíj, ösztöndíj?

Kohn Gábor: Tandíj nálunk nincs. Tizenöten havonta 1000 forintos ösztöndíjban részesülnek. A vidékiek­nek, a környező országokból érkezet­teknek és az egy budapestinek nagy segítség a „pótotthon” – a lány- és fiúkollégiumként szolgáló két lakás azon­ban megtelt. Rövidesen több férőhely jut számukra, egy-egy emeletet kapnak a Révay utcai közösségi házban.

– Gyerekek vándorolnak a három iskola között. Mi ennek az oka?

Kohn Gábor: Amikor 1990-ben a másik két iskolában elkezdődött a tanítás, sokan nem számoltak az indulás nehézségeivel, zavaraival, majd ezeket tapasztalva meghátráltak. A Wes­selényi utcában időközben eltolódás történt a vallásos tárgyak javára, amitől sokan úgy érezték, hogy nem jut idejük a közismereti tárgyakra. Ezek a tanulók más iskolát választottak. Főleg onnan távoztak. Tőlünk nem mentek sem a Wesselényibe, sem a Lendvayba…

Berend Rózsa: Amióta igazgató vagyok, csak egyetlen egy gyerekünk hagyott el bennünket önszántából – erősebb iskolát keresett.

– Milyen, és egyáltalán van-e együttműködés az iskolák között?

Berend Rózsa: Már amikor a másik két iskola megalapítása szóba került, hangoztattam, hogy a meglévőt kellene erősíteni, az eltérő igények szerint fej­leszteni, esetleg speciális részlegeket a miénken belül létrehozni. Amint azon­ban azokban megindult az oktatás, maximális készséget mutattunk az együttműködésre. Mi kezdeményeztük a kapcsolatokat, nálunk jöttek össze többször az iskolák vezetői, tanárai. Nyitottak vagyunk továbbra is, de nem erőltetjük a dolgot. A napi feladatok teljesítése igénybe veszi fizikai és szellemi kapacitásunkat. Így van ez a másik két igazgatóval is, hihetetlen sokat kell dolgoznia manapság egy is­kola vezetőjének.

– Éppen időtakarékosságot jelen­tene – gondolom laikusként – ha közösen készítenék el a speciális tárgyak tankönyvét vagy jegyzetét. Ilyen lehetne a magyarországi zsidóság története. A három tanár az általa legjobban ismert korszakot írná meg belőle.

Kohn Gábor: Van ilyen kezde­ményezés. Kollégánk, Cvi Somron, a Tanach oktatás tantervét elkészítette a Szochnut részére is, és eljuttatja más iskolába is.

Berend Rózsa: Nem biztos, hogy a közös jegyzet a jó! A magyarországi zsidóság történetét nálunk Schweitzer Gábor tanítja, aki a témából nagyon felkészült. Ő nem szorul segítségre. Más igazgató is kezdeményezhet, én már megtettem a magamét!