Teátrum a város szélén

A moszkvai Salom zsidó színház

1949-ben az utolsó zsidó színház kapuját is bezárták a Szovjet­je unióban. 13 éves csend követ­kezett. 1962-ben a moszkvai Goszet színháztól elszerződő öt színész létre­hozott egy aprócska alkotóműhelyt, a mindenható Moszkoncert égisze alatt működő „zsidó drámai társulatot”. A darabokat jiddisül játszották, így hát egy-egy előadás alkalmával mindössze 7-8 ember ült a nézőtéren. Idővel átáll­tak az orosz nyelvre és a publikum is egyre jobban kezdett érdeklődni a „műhely” iránt. 1988-ban, amikor a tár­sulat végre hivatalosan is elnyerte a színházi rangot, felvehette a SALOM nevet.

A közelmúltban új művészeti igazgató került a Salom élére. Alekszandr Löwenbuch – akit kollégái csak „nagypapának” becéznek – évtize­deken keresztül az esztrád és a kabaré színpadának dolgozott. Ő fedezte fel a 15 éves, pályakezdő Alla Pugacsovát, kabarészámokat és humoreszkeket írt, rendezett. Az utóbbi három évben a birobidzsáni zsidó színháznak is dolgo­zott, náluk állította színpadra a „Tum- Balalajka” című darabot, amivel a tár­sulat a Broadway-n is vendégszerepeit. Birobidzsánból hívták a Salomhoz. Az új művészeti igazgatóval az orosz „Sztolica” című hetilap közölte az egyik első interjút.

,, Néhány éve meghatározó élményem volt – meséli Löwenbuch – valamilyen értekezleten felállt egy idős, mindenki által tisztelt munkásember – mellén háborús rendjelekkel – és őszin­tén elmondta, hogy neki nincs szüksége zsinagógára, vagy zsidó könyvtárra, ő nem akar zsidóként élni. Ez persze szíve joga, de szerintem ezzel saját magát teszi szegényebbé. Én is oroszként élek, tökéletesen beszélem a nyelvet, értem azokat az árnyalatokat és finom­ságokat, amelyekre egy külföldi soha nem fog ráérezni. Emellett viszont min­dennap olvasok néhány oldalt a zsidó hagyományokról. Ha már az embernek két kultúra adatott meg, örüljön neki és fogja fel ezt gazdagságnak. Ezért is tekintem missziónak a Salom Színház ügyét. Sok olyan nézőnk van, aki zsidó és alig tud valamit a saját kultúrájáról. Szeretném, ha ez változna, ha életben tarthatnánk Oroszországban a zsidó hagyományokat. ”

A művészek oroszul játszanak, a tár­sulatban zsidók és nem zsidók dol­goznak együtt. Löwenbuch szerint a Sa­lom Színház lényege egyfajta világ­nézetben fogalmazható meg, amely ha úgy tetszik, nem más, mint az Ószövet­ség világnézete. A darabok színpadra állításában a zsidóság egyik karakte­risztikájának mindenképp érvényesül­nie kell: annak, hogy a legfájdalmasabb dolgokat is lehet iróniával kezelni.

A Salom Színház repertoárjának érdekessége, hogy száműzték a szín­padról a háborús darabokat. „Európában a háború során három zsidóból kettő elpusztult. Ez nekünk örökös sebünk, éppen ezért nem szíve­sen állítanék színpadra ilyen tárgyú műveket” – vallja Löwenbuch.

A társulat minden évben részt vesz az Orenburgban megrendezésre kerülő Összoroszországi Zsidó Kulturális Fesztiválon. Az arrafelé élő emberek egyébként nyitottak és fogékonyak a másságra. Nemcsak a zsidó, hanem a tatár és a baskir kultúra napjait is rendszeresen megrendezik. Tyumenyben és Szurgutban pedig a zsidó ün­nepeket is nyilvántartják.

A szibériai vendégjátékok al­kalmával a Salom mindig zsúfolt nézőtér előtt játszik. Moszkvában viszont kisebb az érdek­lődés.

„Sajnos a színházunk elég messze esik a belvárostól – mondja Löwenbuch – meg aztán a moszkvaiak egy kicsit nehézkesek, egy kicsit lusták. Többnyire még a Tretyakov képtárba se mennek el, akkor meg miért tódulnának éppen hoz­zánk?”

A „nagypapa” az elmúlt hetekben szabadságát töltötte, mégis mindennap bement a színházba, amelyet csak úgy emleget, mint „a mi pici, de zsidó szín­házunk. ”

Bokor Gabriella

Moszkva