Társtalanok és társkeresők

Írta: Pécsi Katalin - 2005-04-01 Rovat: Archívum

„ Valahogy ez a világ túl laza lett, különösen amióta van internet, azóta az emberek úgy gondol jak, ha nem jön be nekik valaki, akkor majd ’lőnek’ másvalakit a neten… ”

ZSIDÓ TÁRSKERESÉS

Verő Bán Lindával, a fiatal rebecennel készítettem interjút tavaly, a rabbifeleség feladatairól és tevékenységeiről, amikor szöget ütött a fejembe egy megjegyzése. Arról mesélt, hogy társasági körrel és ismerkedési estekkel próbálkozik a Frankel Leó úti zsinagógában, mert nagy rá az igény: igen sok a magányos fiatal. Lindát még gimnazista korából ismerem, és akkoriban bárhol láttam is, mindig éppen egy nagy, zajos társaság kellős közepén „nyüzsgött”. „Hová tűntek a hajdani, zsidó gimnáziumbeli osztálytársak, a szarvasi táborozok és madrichok?” – kérdeztem értetlenkedve. „Érettségi után nagy részük eltűnt, felszívódott…” – magyarázta. Az egyetem, a pályakezdés, a karrierépítés mellett nem maradt már rá idejük, hogy zsidók is legyenek. Mint ahogy arra sem, hogy társat keressenek – majd később, ha már meglesz a diploma, az állás, a kocsi, a lakás! De mire észbe kapnak, hogy valami igazán hiányzik az életükből, már magukra maradtak… Bán Linda és férje. Verő Tamás rabbi tehát nagyra tárta a zsinagóga kapuit, és „before party”-ra várta péntekenként a társra vágyakozókat.

Persze nemcsak a késő húszasok és az épp hogy harmincévesek szenvednek a magánytól. Vannak kétségbeesett harmincöt körüli nők is, akik látszólag még ugyanúgy élnek, mint tini lány korukban, de egyszer csak meghallják a biológiai óra ketyegését. Vagy itt vannak korosztályuk férfi tagjai, akik még mindig a szüleiknél laknak, és csak ábrándoznak róla, milyen is lenne felnőtt életet élni. Meg a frissen elvált, gyerekes negyven körüliek, a sokadszor csalódott, és már újra gyerektelen ötvenesek, a magukra maradt hatvanasok…

Párt találni azonban még „célzottan” se könnyű! Ha nem elég nagy a kínálat, vagy ha rossz az arány a nemek között, a tétován próbálkozó hamar feladja a reményt. Egy hatvanas zenetanárnő ismerősöm nevetve meséli, hogy pár éve a neves társkereső szakmunkás férfiakkal akarta összeboronálni. Merthogy a korosztályában nem volt diplomás férfi jelentkező…

„Csak az a rossz, hogy mint általában a legtöbb kis zsinagógában, sok a fiatal, 20-30 közötti, egyedülálló lány, férfiakból pedig sok az 50 feletti… Így aztán nehezen találnak egymásra a párok… Persze vannak 20-30 közötti facér fiúk is, csak jóval kevesebben” – panaszkodik egy fiatal lány az interneten.”2

A párkeresésben tehát minden korosztály érintett, a Frankéi zsinagóga társasköre egymagában pedig hogyan tudná orvosolni a problémát!

Mire mindezt papírra vetettem, kiderült, a „before party” már a múlté. Hogy miért szűnt meg, miközben igény volt rá? Az okokat Bán Linda így magyarázza: „A tapasztalatok azt mutatták, hogy a különböző rendezvények és szabadidős programok szervezésével nemigen lehet új embereket bevonni a zsidó életbe. Elsősorban azért, mert a programok híre nem jut el a célcsoporthoz, hisz a zsidó életben nem aktív emberekről sajnos nem született még címlista. A másik ok, hogy a fiatal felnőttek számára nem vonzóak az úgynevezett zsidó programok, melyekkel a budapesti zsidó szervezetek és intézmények várják őket. A célba vett korosztályt egy olyan program tudja leginkább becsalni a Hillelbe, ami hiányzik a többi zsidó szervezet ajánlatából: a társközvetítés.”

Megszerveződött hát egy egész társkereső intézmény a Hillel Alapítványon belül: a Yafo Társközvetítő Program, amelynek fontos, kitűzött céljai között szerepel, hogy elérje azokat a zsidó származású magányos embereket, akik elszakadtak a közösségtől, akik nem vallásosak, nem járnak semelyik egyesületbe, esetleg még informális zsidó társaságba sem – ám mégis zsidó társat szeretnének.

Kik ezek a zsidó fiatal és középkorú emberek, akik itt keresik párjukat? Linda szerint a budapesti zsidó társkeresőket két nagy csoportra lehet osztani: 1. akik aktívak a zsidó közösségi életben, de úgy érzik, hogy „már az összes számukra korban szóba jöhető zsidót ismerik”; 2. a zsidó közösségi életből kimaradók, akik nem tudják, hogyan és hol tudnának zsidó partnert találni, anélkül, hogy látogatnák a számukra csöppet sem vonzó zsidó intézményeket.

A szociológusok által jól ismert nagyvárosi magány és az asszimilálódott zsidóság problémája fonódik itt egybe: nemcsak általában párt találni nehéz az individuális értékekre épülő társadalomban, de „hasonszőrű” társat (itt értsd: zsidót) még nehezebb, pláne, ha az illető maga soha nem is volt tagja semmilyen zsidó közösségnek. Az internetes zsidó társkereső, a Jewish Meeting Point a legalkalmasabb fórum a zsidókat csak messziről kerülgető (zsidó) társkeresőknek: „zsidó vagyok, de a vallásomat nem gyakorlom” – ez talán a bemutatkozó oldalak legtipikusabb fordulata.

Linda szerint a passzivitás még nem feltétlenül jelent asszimilálódást: attól, hogy valaki nem kíváncsi a különböző zsidó szervezetek programjaira, vagy egyszerűen „kinőtt” már belőlük, még nagyon is lehet határozott zsidó identitása. Ennek egyik kifejezési formája az, hogy zsidó partnert szeretne találni magának.

NEM ZSIDÓK ÉS ZSIDÓK

Amikor a zsidók még elkülönülten éltek a többségi társadalomtól, fel se merült, hogy nem zsidóval is házasodhatnának. Az eufórikus asszimilálódás korszakában azonban ki látja problémának, hogy zsidók nem zsidókkal házasodnak?! Mégis, a holokauszt után született generáció és gyerekeik körében egyaránt szép számmal találunk olyanokat, akik házassági vagy párkapcsolati kudarcaikat a „vegyes” házasságra/kapcsolatra vezetik vissza. „Vegyes családokban” felnőttek emlékezhetnek rá saját gyerekkorukból, hogy mennyi feszültséget okozott a szülők esetleges kétféle irányultsága, értékrendje, mentalitása. Ezért aztán a maguk életében, e konfliktusokat elkerülendő, a „hasonszőrűek” társaságát keresik. Ugyanakkor mind a zsidó szervezetek programjain, mind a JMP társkereső oldalain és vitafórumain, számos nem zsidó rokonszenvező is felbukkan. „Nem vagyok zsidó származású, de eddig már több komoly kapcsolatom volt zsidó lányokkal, így többek között a kellemes emlékek hatására látogattam el erre a lapra. ” Hogy miért, nem tudni pontosan: talán izgalmas számukra a kisebbségi lét „akolmelege”; az is lehet, hogy a zsidókról kerengő előítéletek és legendák vonzzák oda őket (vö. „kenyérre kenhető férj”, „melegszívű zsidó apa”, „eszes”, „érzéki zsidó nő” stb.).

Az egyik JMP-vitafórumon így vitáznak és viccelődnek: „Azt mondta, hogy keresztény honlapra nem lenne érdemes felmenni, mert ott nincs szexualitás, csak áldozatkészség, bűntudat, míg a zsidók élvezik az életet, ez benne van a kultúrában. Igaza van, nem?” „Nem azért jönnek a keresztények, mert az a hír járja, hogy a zsidók élvhajhászok? :o)“ „Azon túl, hogy van, akit a zsidó szellemiség vonz. J” ..Biztos sok Woody Allent láttak, és olvasták A Portnoy-kórt…”

A zsidó társkeresők egy része azonban panaszkodik a programjaikon/fórumaikon felbukkanó sok nem zsidó miatt – és gondjaikat megérti a társközvetítő programot vezető Verő Bán Linda, s az internetes társkereső oldal (egyik) alapítója-moderátora. Kürti Csaba is. De egyikük se tudja, mit tehetnének: szűrőt/felvételi vizsgát elvégre mégsem alkalmazhatnak.

„Ha lemegyek a zsinagógába, azt gondolom, ott egymás között vagyunk, és nyugodtan megismerkedhetek bárkivel. De egy ponton egyszer csak kiderülhet. hogy mégse, mert a rokonszenves illető nem is zsidó… – magyarázza ellenérzéseit egy huszonéves lány. – Fontos számomra, hogy zsidó társat találjak, hogy zsidó legyen a férjem, a gyerekem!”

Érdekes, milyen apróságokban ragadják meg – utólag! – „goj” párjuk másságát a vegyes kapcsolatukban csalódottak: „A keresztény fiúm anyja az első látogatásom alkalmával azonnal a kezembe nyomott egy uborkát, hogy szeleteljem fel. Aztán megkritizált, hogy nem elég gyorsan és vékonyra aprítom…” „Elvittem a barátnőmet a zsinagógába, hogy lássa, milyen belülről. Egyfolytában piszkált, hogy miért van ilyen zaj, meg hogy miért nem figyelünk a rabbira. Soha többet nem vittem magammal, mert úgysem érti, miről szól az egész! ” „Soha nem kerestem kifejezetten zsidó barátnőt – mondja vallástalan, de a judaizmust jól ismerő, társadalomtudós beszélgetőtársam. – Volt ilyen partnerem is, meg olyan is. De az évek során rá kellett ébrednem: igenis fontos nekem, hogy tudja a párom, ki az a Singer vagy Sólem Aléchem.” A zsidó közösségben igen aktív, modern ortodox, humán értelmiségi nő így vall: „Elvileg nem fontos számomra, hogy a párom is éppen olyan vallásos legyen, mint én. De ha nem az, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy valóban társam lehessen mindabban, ami fontos számomra az életben. ”

A ZSIDÓ CSALÁD – „MÍTOSZ VAGY REALITÁS”?3

Mindezeken túl, a társkeresők egy része magától a tartós kapcsolattól, az elköteleződéstől parázik, míg közülük mások, ha elérkezettnek látják az időt, tudatosan belevetik magukat a házastársfogásba.

„ Vannak nők, akik pontosan tudják, mikor kell férjhez menniük – és férjhez is mennek. Lehet, hogy előzőleg túl sok pasival bújtak már ágyba, vagy pontosan tudják, hogy a karrierjük nemigen fog már jelentősen előremozdulni, vagy tényleg vágynak gyerekre. Addig halogatták a dolgot, amíg csak bírták… De aztán eljött a pillanat, amikor tényleg bele kellett vágniuk… ”

Férfi beszélgetőtársaim némi rosszallással mesélnek olyan hajdani barátnőkről, akik egy bizonyos életkorban (valamikor az egyetem vége felé, a dolgozó élet kezdetén) már csakis „bombabiztos” kapcsolatba vágnak bele, amely kizárólag házassággal végződhet. A lányok többsége „szerelmi” kapcsolatként éli meg/mutatja a férjjelölttel való „járást” – ritka az olyan, aki felvállalja, hogy valamiféle „érdek” vagy a „józan ész” vezérelte. Harmincas nő beszélgetőpartnerem elmondja, hogy elege lett a „barátokból” és a szakításokból: soha többé nem akarja senkitől se visszakapni a lakáskulcsát! A következő férfi az életében csakis a végleges lehet, az egy életre szóló. Hogy miként lehet előre programozottan „szerelmi házasságot” kötni, arra nincs hatásos recept, csupán valamiféle ösztönös, népi bölcsesség: „Lányok, ha meg akarjátok fogni ezeket a pasikat, fogjátok be a szátokat! Egyszerűen maradjatok csendben a társaságukban, és értsetek egyet az égvilágon mindennel, amit csak mondanak. ”

Sára – „virtuális ismerősöm” – levele: „Hogy hova tűnt(ek a társak)? Ezt hozta az élet, ez az állandó rohanás, valahogy teljesen háttérbe szorítja a baráti kapcsolatokat – mert milyen barátság tud megmaradni, ha nem ápoljuk?! Nem tudom, te hogy vagy vele, de az én életem tényleg egy nagy hajtás, és a régi jó kis barátaim szépen lemorzsolódtak az évek folyamán, mivel nem volt időm találkozni velük, és meg is értem őket… Igen, én is azt gondolom, hogy sok a magányos fiatal, szerintem mi egy beteg társadalomban élünk, és ez eredményezi ezt. Fiatalság, élj, szórakozz… ezt teszik, és mi történik? Kiégnek és elmagányosodnak, előbb csak a kalandokat keresik, majd amikor szeretnének családot alapítani (már ha a manapság annyira ’menő’ szingliséget nem választják inkább), rájönnek, hogy nem találják azt az embert, akit elképzeltek maguknak. Vagy magas a mérce, vagy nem hajlandók a kompromisszumokra, vagy a fiúk (márpedig a többségük ilyen!) nem akar semmi komolyat, hiszen minek is tennék, ha egyszer felelősség nélkül is megkapnak mindent? Lehet, maradinak tartasz, de én tényleg konzervatív felfogású vagyok, amit nem is szégyellek, nem vagyok híve ennek a nagy szabadságnak, mert látom, hova vezet. ”

Beszélgetőtársaim – 20-40 éves értelmiségiek – inkább „komoly”, tartós kapcsolatra törekszenek. Lajos, a harminc körüli informatikus túl fiatalon, 25 évesen találkozott a „nagy Ővel”, amikor még nem tartotta magát érettnek a házasságra. Szerelme egyértelmű választás elé állította: vagy minden – vagy semmi! A fiatal férfi azóta se tért még teljesen magához a veszteségtől, de pontosan tudja, hol van leendő társa számára a mérce. Mihály, a negyvenéves kutató fiatalon túl gátlásos volt ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát a lányok társaságában. Futó kalandok sorozatából tanulta meg a szerelmi leckéket, és most már végre komoly kapcsolatra, házasságra, gyerekekre vágyik. A harmincas, nemzetközi pályán mozgó közgazdásznő, Angéla kudarccal végződő házasságáért saját magát okolja: fiatalon még rossz volt az önismerete. Tanult a hibából, és most hozzá nagyon hasonlító párt keres magának: olyat, akivel meghitt családi életet élhet. (A kör kicsi, ahonnan választhat – mondja -, hiszen gyakorlatilag minden szóba jöhető kortársát ismeri, gyerekkorától kezdve. De a lehetséges közös élmények a társával fontosabbak számára minden másnál, így aztán optimistán látja a jövőjét.) Ha ma 29 éves tudományos kutató, évek óta szerelemben és harmóniában él együtt barátnőjével. „Amikor majd összeházasodunk, az aktusnak az lesz a jelentése, hogy szimbolikusan is bejelentjük a családunknak és a barátainknak, hogy mi egymáshoz tartozunk. És hogy egymáshoz fogunk tartozni jövőre is, meg még tíz év múlva is. ” Csongor hét évet várt az esküvőjére, komolyan vette és veszi a házasság intézményét. Amíg nem házasok, nem akart egy fedél alatt élni barátnőjével, házasodni pedig csakis a diploma után! Megérte várni – mondja: gyönyörű ortodox esküvője élete nagy napja volt. A kivétel Irén, az ötvenéves értelmiségi nő, aki egy több évtizedes házasság felbontása után, most mindennél többre tartja függetlenségét. Idén először még síelni sem utazik el, míg szabadságát tölti – meséli vidáman, mert nem bírna ilyen hosszú időre elszakadni a számítógépétől, a fórumozástól és a chateléstől. Irén nemcsak ír – bulikat is szervez, és összejött már több potenciális társsal vagy szabadidőpartnerrel. A legfontosabb, hogy valódi közösségre talált tehát a JMP-ben – virtuálisan és valóságosan egyaránt.

A UJS és a JMP aktivistáival beszélgetek, és mindannyian igen büszkék rá, hogy közösségükben mennyi pár jött már össze – sőt. már csemeték is akadnak! Ugyanez a helyzet a Frankelben – minden egyes esküvő diadalérzéssel tölti el a fiatal közösséget. Megtudom, hogy van a városban néhány fiatal, amerikai vallásos házaspár, akik rendszeresen meghívnak magukhoz kiddusra egyedülálló fiatalokat. Leplezetlenül az a cél, hogy az asztalnál majd jól összeismerkedjenek egy hozzájuk illőnek gondolt, ellenkező neművel. A ma negyvenes-ötvenes korosztályból sokan emlékeznek rá, hogy hajdanán Scheiber Sándor is valahogy így hozott össze házasságokat. („A Rabbiképzőben, a kakaópartin Scheiber Sándor mindenkinek kiosztott egy megfelelő fiút vagy lányt – aztán mi később a Dunaparkban és más újlipótvárosi kávéházakban egymás közt még csereberéltünk” – meséli egyetemi oktató barátnőm, aki azóta is a kakaóparti után talált férjével él.)

Pécsi Katalin

Jegyzetek

1Köszönet Bán Lindának, valamint Kürti Csabának és Gábornak a támogatásért. Köszönet „névtelen” interjúpartnereimnek, hogy megosztották velem élettörténeteiket és gondolataikat. Az idézetek Candace Bushnell Sex and the City című könyvéből származnak. (Magyarországon is népszerű a regény alapján készült tévéfilmsorozat, amely Szex New Yorkban címmel fut az HBO-n és a Viasaton.)

2A Hillel Alapítvány statiszikája szerint (láthatjuk keretes írásunkban), a helyzet fordított: éppen a fiatal korosztályban sok a fiú, az érettebb társkeresők között pedig éppen a no.

3„A zsidó család: mítosz vagy realitás?” – a berlini székhelyű, európai Bet Debora nőszervezet négy évvel ezelőtti konferenciájának provokatív címe – és témája – volt.

Társkereső külföldön:

„Yachad – European Jewish Singles klub 35 és 45 év közötti európai zsidó szinglik összejövetele.” www.yachad.com

Társkereső itthon:

Yafi / Hillel Alapítvány Cím: www.hillel.hu

Bán Linda a Yafi Társközvetítő programról:

A Hillel Alapítványnál jelentkezők között a korosztály megosztása a következő:

40 év alatt a jelentkezők kb. 75 %-a férfi.

50 éven felüli jelentkezők kb. 95 % – a nő.

STATISZTIKA

JMPoint

A JMPwebcíme: http://www.jmpoint.hu Az oldal indulása:

2002. november 13.