Társadalombiztosítás Izraelben

Amint az utóbbi időben tapasztalhattuk, a leggyakrabban módosított jogszabály a társadalombiztosítási törvény, ám a vállalkozók, gazdálkodók nem emiatt nem szeretik. Anomáliáit, korlátait hosszasan sorolhatnánk.

Amikor Mottie Alon, az Izraeli Nemzeti Biztosító Intézet főmunkatársa a közelmúltban Magyarországon járt, arról érdeklődtünk tőle, vajon Izraelben hogyan funkciónál a társadalombiztosítás. Mint elmondotta, működését, szabályait egy 1954-es törvény rögzítette oly módon, hogy az ország minden polgára jogosult legyen szociális ellátottságra. A Nemzeti Biztosító Intézetet a Népjóléti, Szociális és Munkaügyi Minisztérium felügyeli, irányítását pedig a 45 tagú Társadalombiztosítási Tames látja el. Vezetője a miniszter, összetétele pedig egyharmad-egyharmad arányban a munkaadók, a szakszervezetek és az állami minisztériumok képviselői alkotják. Munkájukat szociológus, futurológus, statisztikus és matematikus szakértők segítik, a döntések végrehajtása pedig az intézet 3300 alkalmazottjának feladata. Az intézet mellett nagy szerepet kapnak még a szakszervezeti beteg- és nyugdíjbiztosító, valamint a magánbiztosító-társaságok, mindhárom szférára az önálló pénzügyi gazdálkodás a jellemző.

Magyarországon sok szó esik a nyugdíjkorhatárokról, mivel a jogszabálytervezetek e téren is változásokat helyeznek kilátásba. Izraelben a lakosság 10 százaléka 70 év feletti, ez az arány az évezred végére azonban több mint másfélszeresére növekszik. Bonyolítja a helyzetét, hogy a 4,5 milliós ország igen sokszínű. Nem számítva az elfoglalt területeket, a lakosság 15 százaléka arab, 4 százaléka keresztény, illetve drúz, és még ennél is kisebb százalékban ugyan, de szintén állam- polgári jogokkal rendelkeznek egyes nomád beduin törzsek. A jogaikat nem kellőképpen ismerő egyedül élő időskorúakat egy – az intézet keretében működő – mozgalom tagjai fölkeresik, és eljárnak érdekükben, akár más szervezetek bevonásával is.

A munkavállalók – nők 60, férfiak 65 éves korukig – jövedelmük arányában hozzájárulást fizetnek az intézetnek: a dolgozók bérük 15, a munkáltatók 20 százalékát. Ezért öregségi, özvegyi, vagy rokkantsági nyugdíjra jogosultak. Az öregségi alapnyugdíj a mindenkori havi átlagbér 15 százaléka, ha a díjfizetés nem érte el a 10 évet. Ha meghaladja, akkor kiegészítő nyugdíjként a munkaviszonyban töltött minden év után 2 százalék jár, de maximum 25 év figyelembe vételével, amely a havi átlagbér 50 százaléka.

A nyugdíjasokat azonban további díjfizetési kötelezettségek terhelik, ez a szociális levonás, amelynek összege a nyugdíj felének 6 százaléka. Fizetni kell ezt abban az esetben is, ha mint nyugdíjas munkaviszonyt létesít, ezen túl pedig a munkaviszonyból származó jövedelméből is – az aktív dolgozók díjfizetésével egyező módon – köteles az intézet számára díjat fizetni. Ha azonban a munkavállaló eléri a nyugdíjkorhatárt, de a nyugellátást nem veszi igénybe, hanem aktív állományban marad, akkor munkaadója mentesül a nyugdíjbiztosítási díj fizetésétől, a biztosított pedig minden ledolgozott év után – de maximum öt évig – 5 százalék nyugdíjemelésben részesül. Ha aktív munkaviszonya még 65, illetve 70 éves korában sem szűnik meg, folyósítani kezdik számára az öregségi nyugdíjat anélkül, hogy egyéb szempontokból nyugdíjasnak minősítenék.

A díjfizetés mindig a biztosított jövedelmének függvénye, a nyugdíjszolgáltatás azonban kizárólag a munkaviszonyban töltött évek arányában differenciál.

(sz. k.)