Tapsolók és tüntetők

Légiriadó Izraelben és Ciszjordániában is: a zsidók az óvóhelyekre húzódnak, de arab házak lapos tetőin sok helyütt Szaddám rakétáit várják-köszöntik ujjongó lakosaik. Nyugat-Európában közben zajlanak a „béketüntetések”.

Nem Izrael védelmében, nem az állig felfegyverzett despota agressziója ellen. A „békemozgalom” azután lódult neki, hogy a Biztonsági Tanács határozata alapján, a nemzetközi jogrend nevében megkezdődött az egyesült hatalmak fegyveres harca az agresszor megtöréséért.

A „béketüntetők”, akik mindenütt és egyedül az „olajat”, a „profitot” vélik fölfedezni a világ- események mozgatórugójaként, nem tüntettek akkor, amikor a túlnyomóan nyugati cégek a Mirage-gépeket, az atomfegyver gyártásához szükséges eszközöket, a vegyi fegyvereket előállító berendezéseket és anyagokat szállították Iraknak (meg a többi arab diktatúrának). És akkor sem, amikor a szovjet rakétákkal szerelte föl bagdadi kliensét. Csak most ütnek lármát, amikor a már támadásba lendült agresszort kellene megfékezni.

A vietnami háború ellen, a neutronfegyver ellen, az amerikai rakéták európai állomásoztatása ellen ugyanazok léptek fel, mint akik ma közömbösen nyugtázzák a kis Kuvait lerohanását és kifosztását, akiket hidegen hagy az Izrael civil lakossága elleni provokatív rakétatámadások sora – ők csak egyetlen agresszort ismernek: Amerikát, annak egyetlen „csatlósát”: a cionizmust.

Nem okvetlenül személyük szerint ugyanazok – hiszen új generáció nőtt fel és lépett be a politikai életbe azóta -, hanem jellegük, társadalomlélektani meghatározóik szerint.

Ennek a kicsiny, de annál zajosabb seregnek a tagjai általában jólétben és szabadságban nőttek föl, és azt a rendet gyűlölik a legjobban, vetik meg a legmélyebben, amely a jólétet és a szabadságot megadta nekik. Ezért is ítélték meg úgy, ahogy az indokínai tragédiasorozatot, vagy azt, hogy a harmadik világ „fejlődő” országai költik viszonylagosan a legtöbbet fegyverkezésre, hogy azokban pusztítanak a legvéresebb kezű diktatúrák, a leggátlástalanabb korrupció ott dühöng. Nem veszik tudomásul, ha a szemüket böki is ki, hogy az arab világ konfliktusainak nem Izrael az oka, hanem egészen más.

Szerencsére a reális tények előtt elnémultak a korábban elég hangos izraeli „békecsoportok” ugyanúgy, mint az amerikai zsidóságon belüli „galambok”. Az Egyesült Államok zsidóságának óriási többsége egységesen az Irak elleni háborút támogatja. Hasonló a helyzet Amerika és Nyugat-Európa közvéleményének nem zsidó részében. Ha az amerikai politika és hadvezetés okosan és sikeresen működik, akkor nem a pacifisták és mániákusok békemozgalma lesz az, ami az agresszor megleckéztetésének akadályát képezi. A nyugat-európai kormányok önzése. és szűklátókörűsége komolyabb veszélyt jelent.