Tanulmányok az új antiszemitizmusról

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. július / N. Sándor László Kitűnő könyv készült el a napokban a Szombat kiadónál Új antiszemitizmus címen. A témáról tartott korábbi tudományos tanácskozás alapján szerkesztett tanulmánygyűjteményt Gadó János, Novák Attila és Szántó T. Gábor állította össze.

  Uj_Antiszemitizmus  
  Az Új antiszemitizmus kötet borítója  

Az írásokon vörös fonálként végighúzódó gondolat: ma már nem a fél évszázaddal ezelőtt hangoztatott hitleri “eszmékre”, az Auschwitzra való folyamatos emlékeztetés és a több mint fél évszázaddal ezelőtti Soa (holokauszt) tagadása elleni (egyébként indokolt) eszmei harc áll az európai értelmiség lelkiismereti mozgalmainak középpontjában. Földrészünk java értelmisége ugyanis felelősséget visel a magát újbaloldalinak mondó radikális mozgalmak demagógiájával, a “harmadik világ” agresszív ultráival és az iszlámszimpatizáns mozgalmakkal szemben, amelyek a zsidó állam önvédelme és létezése ellen irányulnak.

E “baloldalinak” nevezett “új antiszemitizmusnak” hátteret teremtett a múlt század közepén a Szovjetunió – még a Sztálin által rendezett anti-cionista perekkel. E történet ismert. Annál kevésbé köztudott itt, Magyarországon, hogy a 67-es közel-keleti háborút követően az értelmiségellenes kampány feléledt a “kozmopolitának” minősített zsidó (és a velük rokonszenvező nem zsidó) értelmiségiek ellen keltett hangulat a Szovjetunióban a “nemzetközi” zsidó összefogás ellen. A lengyel elvtársak az ő “internaconalizmusuk” szellemében a holokauszt után megmaradt zsidók tömeges kiűzésével licitálták túl orosz és ukrán barátaikat. Az anticionistának nevezett kampányok hátteréről első sorban Gereben Ágnes, valamint Bencze György ad képet. Megjegyezzük, illő lett volna megemlíteni, hogy Kádár János az össz-kelet-európai erőszakos zsidótlanítás magyarországi kiterjesztését tisztes módon “elszabotálta”.

A szerzők természetesen nem szorítkoznak a múlt századi hatvanas és hetvenes évek kelet-európai zsidóüldözéseinek bemutatására. Valki László módszeresen végigkövette, hogyan asszisztáltak szervezetek a zsidó állam “agressziójának” – valójában az állami szuverenitását védő Izrael – szónoki “leleplezéséhez” és csupán hangulatkeltésre alkalmas – a zsidó államot elítélő – határozatok elfogadásához. Hogyan szolgáltatták ki tárgyilagosságra hivatott diplomaták az ENSZ-t az agresszív közel-keleti és afrikai konzervatív iszlám indulatainak.

A recenzens számára különösen érdekes eszmefuttatás Kende Péteré. A magyar–francia identitású publicistáé, szerkesztőé, 56-os emigránsé, aki maga is kettős identitású, francia–magyar. Kende hatásosan mutatja be – és cáfolja – A kettős identitás csapdája című írásában a manapság is hangoztatott zsidóellenes sztereotípiákat, amelyek szerint mind “összetartoznak”, a zsidók világszerte “összefognak” a tisztességes népek ellen, éljenek a világ bármely részén. Kende hozzáteszi: a zsidó komponens nélkül Magyarország nem lehetett volna az a sikeres ország, az a modern ország, amellyé a reformkor után követő évszázadban fejlődött. S mint a továbbiakban kifejti: ha a jövő úgy alakulna, hogy ez a “komponens” a magyar társadalmon belül tovább szűkül, ez a jövő magyar társadalom egésze számára volna a legtragikusabb.

(Forrás: nepszava.hu)

[popup][/popup]