Tanulhat az egész család

(Lovas Nagy Anna-Raj Ráhel-Raj Tamás: Amit tudni kell a zsidóságról, Makkabi Kiadó, 1995, 175 oldal, ár nélkül)

A recenzens első mondatában kény­telen ellentmondani a könyvet kitaláló, azt szerzőként, szerkesztőként is jegy­ző tudós rabbinak, aki utószófélében azt közli, hogy a kiadványt elsősorban gyerekek számára készítették. Ezzel egyetértettem volna jó fél évszázaddal ezelőtt, hiszen 1944 márciusáig még az állami iskolákban is hat-tizenkét éven át tartó, kötelező hitoktatás meg­tanította a nem vallásos családokban felnövekvőket is az ősi előírások alapismereteire. Az azóta elmaradt általá­nos vallásoktatás, minden régebbi kort felülmúló, a beolvadáshoz közelítő asszimiláció után – nem önkényes, ha azt mondjuk – a magyarországi zsidó­ság nagy többsége nem olvassa el a hé­ber betűket, az ünnepek közül legfel­jebb a ros hasonóról, jankiperről, hánukáról, pészahról tud, bár mostanság valamivel többen táncolnak purimkor valamilyen rendezvényen, mint mond­juk egy évtizede. Ezért tehát minden gyerek számára megvásárolt példánya e könyvnek a két szülő és a négy nagy­szülő számára is fontos!

Igaz, hogy első átlapozásra a képes­könyvről azt vélhetjük, hogy csak gyere­keknek szól. Ezt sugallja kiállítása, min­denekelőtt a könyv kétharmadát kitevő rajz. Szerkezeti felépítése is könnyed, a bibliai történeteket meseként dolgozza fel, azokat követi a tanítás, vagyis a ma­gyarázat, majd a kapcsolódó ima. A hé­ber szövegeket latin betűkkel fonetiku­san is átírták és magyarra fordították.

Az első legenda Ábrahám próbatéte­le. Hajnalban indul el otthonából az el­ső ősatya, hogy az isteni parancsot tel­jesítse, áldozza fel fiát, Izsákot. Mivel napját imádkozással kezdte, az első „leckéből” azt tanulhatjuk, hogy a reg­geli imát a napfelkelte után három órán belül, de legkésőbb délig kell elmonda­ni. Ennek az imának sáchrin a neve, ami a héber sáchár (hajnal) szóból ered. Megismerjük a többi ősatya nevét is, az ősanyákét, mondájukat, a családi élet, az étkezés törvényeit, az esküvő, a névadás, a temetés szertartását, az ünnepek lefolyását, a mezüze, a menó- ra és más jelképek magyarázatát, a tör­ténelmi eseményeket. Olvashatunk Jeruzsálem ókori elvesztéséről, későbbi hányattatásairól, s végül 1967-es fel­szabadításáról. És aki nem tudja még, megtanulhatja a reménység dalát, Izra­el Állam himnuszát, a Hatikvát is.

A szerzők közül már említettem a spi­ritusz rektort, Raj Tamást, akinek ez sokadik tanítása könyv formájában. A sajtóbemutatón a legnagyobb érdeklő­dést a meséket író, tizenöt éves Raj Rá­hel keltette. Írásait olvasva mégis azt kell mondanom, hogy a rajzokhoz ke­vésbé ünnepélyes hangvétel illett volna. Kár, hogy nem engedte meg magának, vagy talán a szerkesztő akadályozta meg, hogy a mai diáknyelvben előfordu­ló oldottabb stílust is használja.

Mint írtam, a könyv háromnegyede il­lusztráció. És ezek, bár jórészük bibliai jelenet, mégsem távoliak, idegenek, el­lenkezőleg, alakjai maiak, vonzóak. Az­zal kerülnek közel az ifjú (és idős) olva­sóhoz, hogy kedvesek, rokonszenve­sek, egyesek huncutak. Lovas Nagy Anna ezzel a munkájával a legneveseb­bek: Róna Emmy, Kuncz Gyula, Reich Károly, Gross Arnold mesekönyv-illusztrációihoz méltót alkotott.

V.E.