Szómaszkok

Nemrég egy német irodalomtörté­nésszel ismerkedtem meg, és nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy évekig élt Izraelben és tud héberül. Megkértem, beszéljünk héberül, hiszen most, hogy évtizedekig tartó félelmek oldódhatnak, tanulni szeretnék.

Nem volt rá hajlandó. Németül válaszolt héber kérdésemre, közöl­ve, hogy „szabadságon van”, nem akar tanítani és különben sem szeret héberül beszélni, ő „szellemileg” a „németben van otthon”, „maga mögött tudja a harcokat a vallással”, az ortodoxiával, és ráadásul ő egy „liberális értelmiségi”, „einsteini” alapokon”.

Sorolta a közhelyeket, s nem érdekelte, ha ellene vetettem, hogy épp egy liberális racionalistának kell érdeklődő, jóindulatú kíván­csisággal utánanézni önnönmagának, személyes utakon – hogy mi is a Biblia „üzenete”?

Hiába próbáljuk ilyenkor magya­rázni, hogy a közhelyekbe való beleragadás maga is „ortodoxia”, ha „gondolkodásnak” nem is ne­vezhető.

Megdöbbentem azért is, mert a társaságában levő fiatalember gyors angolságú riposztjainkat hallgatva rám támadt, hogy „rosszul beszé­lek angolul” hiszen olyan gyor­san beszélek…

Aki gyors beszédű, az nem tud nyelveket? Süketek párbeszédé­ben vettem részt. A gyűlölet, mint a szerelem, vak. A szavak érzelemálarccá válnak, értelmük, mint a púder, az arcról lepereg.

Nem rég egy barátnőm spirituá­lé (zsoltár)-énekműsorában eléne­kelni merészeltem egy zsoltárt héberül (magyar fordítással), s bár sok külföldi gratulált, helybeli barátom bizalmasan magyarázgatni kezdte, hogy „az ilyen dolgok szülik az antiszemitizmust”.

Jó lenne, ha nem lennének „ilyen dolgok”.

Kozma György