Szervezzük újjá a közösséget

Szervezzük újjá a közösséget!

Sokáig gondolkodtam, megírjam-e, amit naponta látok, hallok és tapaszta­lok, aminek kapcsán felmerült bennem a kérdés: fennmarad-e a magyar zsidóság?

A végső döfést egy temetés adta. Egy nagyon kedves barátom édesapja meg­halt. Ez a kis ember Pest környékén em­lékházat akart adni a hitközségnek. A felajánlást szívesen vették, de közölték, ő renováltassa a saját pénzén, és akkor elfogadják. Temetésén sokan voltak, fiá­nak gallérját nem szaggatták meg, Kaddis-táblát nem vittek ki, a közös Kaddis-mondás elmaradt, földet sem dobott senki, a háromszori kézöblítésről nem is beszélve. De vajon miért? Barátom a te­metés után megkérdezte tőlem, miért történtek a dolgok másképp, mint ahogy én azt előre elmondtam neki – nem tud­tam válaszolni a kérdésére.

1987-től 1996-ig Ausztriában éltem feleségemmel és két gyermekemmel. Bécsben erősen tartják a zsidó tradíció­kat, pedig egész Ausztriában 7000 zsidó él. Ott a zsidó zsidónak vallja magát, fi­zet hitközségi adót, a hitközség pedig tö­kéletesen működik, a különböző irány­zatok ellenére. A zsidó gyerekek termé­szetesen zsidó iskolába járnak, megta­nulják a tradíciókat. Békebeli kóser mé­száros és péküzlet működik, ahol pén­tek reggel sorállás van a barcheszért. A sabesz tényleg ünnep, ilyenkor nyüzsgés van a templomok környékén, a kólecoló zsidók megtöltik a Stadtparkot és a Prá­terekét, a gyerekek pedig a Mizrachit. Pe­dig csak hétezren vannak… Az ismert zsidó származású politikus, vagy színész nem akar karácsonyfát állítani, mert az szép, hanem Chanukkát tart. A közked­velt tévé-bemondónő örömmel nyilatko­zik fia briszéről.

A Dohány utcai zsinagóga gyönyörű, támogatták is elég sokan Bécsből – lásd az emléktáblát-, de valahogy értetlenül állnak a Wesselényi utcai iskolában mű­ködő 5-10 fős osztályok előtt, hiszen itt állítólag százezer (ha nem több) zsidó él.

Ismét vissza kell térjek Bécsre: 1993-ban, amikor kisfiam kezdett iskolába járni, az osztályban 32 gyerek volt. Most ötödikesek, és fiamat kivéve az osztály együtt is maradt. Ezzel szemben a Wes­selényiben a fiammal együtt kilencen vannak osztályában.

1996-ban, amikor már biztos volt, hogy visszaköltözünk Budapestre, fele­ségem elkezdett érdeklődni, hova íras­suk a gyereket iskolába? Először elment a Lauderbe, ahol közölték, ha a gyerek túlságosan zsidó beállítottságú, netalán- tán vallásos, akkor ez az iskola nem megfelelő számára. Ekkor következett a Wesselényi. Kisfiamnak nagyon tetszett, a közeg emlékeztette a bécsi iskolára, csak itt a gyerekek kifelé jövet már a ka­puban lekapják fejükről a kipát. Ez Bu­dapest. Itt fél a százezer; az ottani héte­zer, úgy látszik, nem. Bécsben senki nem ütközik meg azon, ha a Tabor Strassén kaftános, pajeszos férfiak, parókás nők négy-öt gyerekkel sietnek a dolgukra. Igen, ez Budapest, itt nincs Mizrachi sem, de van Bálint Ház – ritka gyerekzsivajjal, nincsenek sabeszi sé­ták, de sabeszkor a hitközség vezetői közül néhányan autóval érkeznek a zsi­nagógához, és aztán cigarettával a ke­zükben állnak előtte. Ha a hitközségen éppen nincs egy rabbi elérhető közel­ségben, csak fonetikusan tudják leírni a héber nevet, amit vagy megtalálnak a nyilvántartásban, vagy nem.

Zsidóságát nyíltan a parlamentben csak Suchman Tamás és Tímár György vállalja. A többieknek nem voltak füstbe ment nagyszülei, rokonai?

Miért nem akarnak itt a zsidók zsidók lenni, hiszen a régi mondás szerint, ha elfelejted, hogy zsidó vagy, majd a szomszéd eszedbe juttatja! Furcsa jelen­séget tapasztaltam: még mindig az MTK jelenti a zsidóságot. Aki kimegy a meccsre, az rendes zsidó. Csak egy baj van, maga az MTK nem vállalja fel zsidó közönségét.

Hogy is van ez? Az ismert zsidó szár­mazású politikusok, színészek nyilatkoz­nak karácsony táján a különböző bulvár­lapokban: gyönyörű ünnep, sokat jelent számukra, mily szép dolog egymás meg­ajándékozása. Ezt Chanukkakor is meg lehet tenni, és a Chanukkia fénye is van olyan szép, mint a karácsonyfáé!

Induljunk el magunk, szervezzük újjá ezt a széteső magyar zsidó közösséget! Legyen hitközségi adó, aki öt forintot tud adni, adjon annyit, de legyen aktív, regisztrált tagja a hitközségnek. Ne simfeljük a zsidó iskolát kívülről, ha nem adtuk be oda a gyerekünket, ne akar­junk asszimilálódni, mert mi hiába fe­lejtjük el, honnan származunk, a szom­széd úgyis emlékszik rá.

Vállaljuk büszkén zsidó mivoltunkat, mint ahogy őseink is vállalták, és akkor talán a más vallásúak is jobban megbe­csülnek majd bennünket!