Szemjon Reznyik: A velizsi vérvád

Újra egy könyv, amely belefér a politikai konjunktúrába. Mármint Magyarországon (is), ahol több az állítás, mint a zsidókérdés, erőtelje­sebb az antiszemita szorongatás, mint a zsidóellenes manifesztáció. Szerencsére. Egyelőre.

Megpróbáltam Szemjon Reznyik könyvét objektív kívülállóként ol­vasni. Elismerőleg állapítottam meg, hogy a szerző a múlt század Orosz­országának velizsi vérvádját törté­nelmi hűséggel igyekezett visszaadni. Nem volt idegen tőlem a szarkasztikus, elidegenítő stílus sem, bár annyira nem lehettem kívülálló, hogy a modern próza adottságait és újdonságait ne hiányoljam az ösztövér, önismétlő szerkezetű, kissé mo­notonra sikeredett regényből. Min­den bizonnyal nem remekművet tar­tottam a kezemben.

Önelidegenítettként is drámaian éltem át azt az ostoba mechaniz­must, amellyel évszázadok óta, a vi­lág szinte minden részén tárgyiasítani akarják az örök zsidó „bűnö­ket”, ahogyan ezt egyetlen kárhozat­ba, a vérvádba kívánják szublimál­ni. Tény, hogy ilyen és hasonló fo­lyamatban az előítéletek teljes listázása megtörténhet, s a bizonyítási procedúra leleplezi, hogy az ab­szurd előítéletek nem tölthetők meg bizonyítékokkal. Ami általában a többségi társadalmakat a legkevésbé érdekli. Mivel e vérvádi bizonyítás a könyv fő vonulata, e regény a ma Magyarországára tényleg „méretre szabva” érkezett: teljes előítéleti listát kap kézhez anti- és filoszemita – az alaptalanság égbekiáltó fel­kiáltójelével. E könyv olvasása után még inkább elkeserítően megkacag­tató több magyar közíró erőlködő-körülíró dadogása, ahogyan mondani próbálja a mondhatatlant…

Mint kívülálló azért viszont nem lelkesedhetem, hogy az eljáró orosz csinovnyikok mily’ ostobának ábrá­zoltainak a regényben. Lehetséges a múlt századi Oroszország bárgyúságának leképzése – erre jó ideje „vevő” az olvasó -, az is evidens, hogy az égbekiáltó ostobaságot kép­telenség lángészként elemezni, de ettől függetlenül a könyv soraiból így újabb zsidó bűn süt ki: a befo­gadó nemzet lenézése, leértékelése. Néhány szatirikus fordulatért kár az ellenérzésekkel – nem kívülálló­ként – olvasónak lecsapandó lab­dákat feladni.

Mint az eddig leírtakból kiderül, Szemjon Reznyik velizsi vérvádja jó és gyenge könyv. Ma Magyarországon még lehetséges elidegenítet­ten olvasni. Lehetséges felkacagni a bűnök listáján, a bizonyítékgyűjtők erőlködésén. Lehetséges az antisze­mita „érvrendszer” teljes bornírtságának felüdítően-szorongató átte­kintése. Lehetséges az elnéző mosoly a mindig mindenre ugrásra kész apparátusokra, az ügyefogyott ügyke­resőkre. S lehetséges az érintettek olyan dühgerjesztése, amely még az olvasmány elemzésében szikrázik el.

A mai Magyarországon, a mai helyzetben és körülmények közepet­te (még) így olvasható el Szemjon Reznyik orosz-amerikai író műve. Isten mentsen meg bennünket attól, hogy holnap vagy holnapután más helyzetben és körülmények között remekműnek találjuk könyvét.

(Interart Stúdió)

Fóti Péter