Személyesség és helyismeret

(Felleg György: Ön is már rácsok mögött van? Szerzői kiadás, 1993. Tel-Aviv, 255 oldal, ár nélkül)

KÖLTŐTŐL prózakötetet olvas­ni mindig izgalmas élmény, mert egy másik műfaj ta­pasztalatainak beszűrődése általában bővíti, megsokszorozza a rögzített ér­zelmek és benyomások erejét. A novelláknak ezek az elemei, a sokrétű­ség, az árnyaltság és a fordulatosság, kiegészülnek valami egészen közeli, jellemző hangvétellel, a személyes élmény alátámasztó, hitelesítő jelen­létével.

Bár az írások három témakörbe so­roltak, valójában nem igazán különül el, annyira szigorúan véve, egyik csoport a másiktól. A publicisztikai írások, me­lyek a tárcától a lírai, novellisztikus beszámolóig felölelik a széles skálájú repertoárt, nem mentesek a humortól – mint azok az írások, melyek a második csokorba vannak összegyűjtve és a bölcselettől, melyek a harmadik rész­ben következnek. Ami közös az írások­ban, és – nyelvezetén kívül ebben érezhető leginkább a költői, lírai kife­jeződés, az a személyes jelenlét, a köz­vetlen élmény hatása. A minduntalan feltörő, állandó összehasonlításra buz­dító gyermekkori emlékek, s a jelen valóság felidéződései, azt sugallják, mintha a világ dolgai csak azért len­nének, hogy mindennek meglegyen az emlékpárja a múltban, igazoló emberi jelentése az idők távolában.

Az ifjú Felleg György, aki a valamikori Múlt és Jövőben indult iro­dalmi útjára, amit majd 1941-ben Izrael földjén folytatott tovább, ott áll jelenének minden állomásán, ábrázolá­sának tárgya mellett.

Ott látjuk a plakátragasztó mellett, a majomtáncoltató arab, a bécsi polgár és a Lehel piaci árus közelében.

Még a „legizraelibb” témáról is úgy olvashatunk, hogy szinte közvetlen közelben érezhetjük a történéseket. És az őszinte személyesség, a líraiság mellett a helyzetismeret biztonsága az, ami kétségtelen igazi prózává avatja az írásokat. Akár Magyarország, akár Izrael kerül szóba, a figyelmet nem kerülheti el az otthonosság. A két világ mégsem mosódik egybe. Bár ugyanaz­zal a szeretettel találkozunk mindkét ország bemutatásában és ábrázolá­sában, ám az ereci történetek végén ott a felszabadultság, a haza iránt érzett törődés, a derű és az aggodalom, ami a legtöbbször úgy zárja az eseményeket, ahogyan csak egy valahol eshetett volna meg: „Történt a csodák országában. Hol is történhetett volna egyebütt?”

Habent sua… mondja a közmondás. Remélhetőleg minél többen tudják majd elolvasni e nagyszerű kötetet Magyarországon is.