Széljegyzetek

Rosszul lerágott csont

Május 22-én a Nap TV-ben Juszt László arról kérdezgetett két országgyűlési képviselőt, van-e antiszemitizmus Magyarországon. Csóti György (MDF) körülbelül úgy vélekedett, hogy nincs, nem is volt, eltekintve attól az 1944-es kis intermezzótól… Raj Tamás (SZDSZ) más véleményen volt.

Vajon mi késztette az újságírót arra, hogy ezt a kérdést (a magyar tömegtájékoztatásban századszorra vagy ezredszerre) ismét feltegye? Minden bizonnyal az, hogy valahol látható vagy hallható jeleit észlelte annak a nem létező antiszemitizmusnak. Ebből arra következtetek, hogy tán inkább azt kellett volna firtatni, hogy mik voltak azok a bizonyos jelek, azok a konkrét tények, amelyek azt sugallották neki, hogy – nincs antiszemitizmus. Talán bizony egyes szélsőjobboldali orgánumok némely cikkei lehettek ezek… Ami tökéletesen érthető, hiszen manapság mindenki azzal kezdi a zsidózást, hogy ő nem antiszemita.

De talán el kellene olvasni az így kezdett cikkek második vagy harmadik sorát is. Talán végig kellene gondolni egynémely nemzetmentő apostol téziseinek logikáját. Még azon is el lehetne tűnődni, hogy ha egyszer annyira nincs itt antiszemitizmus, mégis mi- ért vetődik fel a kérdés újra meg újra. No persze, tudjuk: a zsidók túlérzékenysége miatt. De íme, most nem/sem zsidó oldalról kezdték piszkálni a kérdést. Mi végre teszik hát, miért kezdte Juszt úr is?

Meddő ez a kérdésföltevés és unalmas. Ne az antiszemitizmust keressék – az absztrakció; ha úgy tetszik, nincs is. Keressék az antiszemitákat. Azok megfoghatók és tetten érhetők cikkekben, felszólalásokban, koncepciókban. Egy absztrakciót hajkurászni kényelmes, személyekre rámutatni kínosabb. De nem elkerülhető.

Muszáj mindent közölni?

Bizonyos Bogdán Emil úr május elején a rádió Vasárnapi Újságjában a felebaráti szeretet netán lehetséges korlátairól elmélkedett. Ennek kapcsán el-elpöttyen tett egy-egy olyan megállapítást, mint ez: „Közönyös, individualizált tömegben csak szexklubot, maffiát, rablóbandát lehet szervezni. És persze liberális pártokat.”

Ha ilyen kivétel után még kétségünk maradt volna, merre kanyarodik a továbbiakban Bogdán úr gondolatmenete, azt eloszlatta valamivel utóbb az a mondata, amelyben Julián Huxley angol biológus állítólagos tételére hivatkozva azt hangoztatta, hogy a pigmeusok sok szempontból közelebb állnak az emberszabású majmokhoz, mint az európai fehér emberhez…

Nem kívánom e jegyzetben végigkövetni Bogdán gondolati kacskaringóit a pigmeusok alacsonyrendűségétől a méhmagzat életjoga problematikáján és azon a kérdésen át, hogy miért öljük meg a pókot, amikor pedig Aczél György kártékonyabb (elnézést, ez Bogdán úr példája), csak a végső megállapítását idézem. Theodor Mommsenre, az ókortudomány nagyjára hivatkozva ezt mondta: a római „birodalom végzetét az a dekadens (ma ׳haladónak’ mondanánk) tolerancia okozta, amely kiterjesztette a római polgárjogot az addig kirekesztett idegenekre, a barbárokra is. Befogadta a nemzetbe azokat, akik nem éreztek a nemzettel, nem álmodtak rómaiul.” (Kiemelés az eredetiben.)

Szóval ez a lényeg. Ha a nemzet meg akar maradni, rekessze ki azokat, akik másképp álmodnak. Vagyis: még csak nem is azokat, akik másképp cselekszenek vagy másképp szólnak, mint a Bogdán-féle legfelső nemzeti és etikai bíróság megkívánja, hanem azokat, akik másképp álmodnak.

Ez igen! Ez aztán nem liberalizmus ám. Fasizmus a javából.

De miért kell ezt a magyar rádióból hallanunk? És miért közli utána még nyomtatásban a Ring című hetilap? Hát minden mocskot közölni kell?

Hadd mondok jót is

Izraeli tapasztalatait mondotta el „rendhagyó útinapló” formájában ifj. Fasang Árpád, a Magyar Demokrata Fórum neves személyisége a Magyar Fórum néhány egymást követő számában.

A szerző, akit a magyar zsidóság megértő barátjának tudok, az iraki rakétatámadások idején járt a zsidó állam területén. Tárgyilagos megállapításait, tény- és helyismereten alapuló leírásait és érvelését szívesen olvastam, és azt hiszem, közel tudott férni azok gondolatvilágához is, akik nálam kevésbé elkötelezett hívei Izraelnek…

Persze, nem szándékszik amolyan újsütetű Kolumbuszként világraszóló felfedezéseket tenni, de sok magyar olvasónak újat mondhat egy-egy ilyen sora is: „Magyarországon talán kevesen tudják, hogy izraeli részről (egy kicsiny, de hangos csoport kivételével) megvan a hajlandóság a palesztinok felé való nyitásra.” Sajnos, a hazai média még mindig túlságosan gyakran szolgál az előző rendszer alatt megszokott szabású információkkal és hírcímekkel, amelyekből a sietős olvasó csak annyit vesz tudomásul, hogy Izrael „már megint nemet mondott”. A valóság – Fasang Árpád tanúsítja – ennél összetettebb azért.

Ez a bonyolult valóság jelenik meg az útinaplónak a palesztinok helyzetéről szóló részeiben is, melyről az eladdig netán tájékozatlan olvasó megtudhatja, hogy a palesztinok nem annyira Izraelnek, mint saját vezetőiknek köszönhetik bajaik zömét.

Ha gondolatmenetéhez itt-ott hozzáfűznék is valamit, ha egyik-másik mondatát esetleg másképp fogalmaztam volna is meg, egészében véve mindazt a magaménak vallhatom, amit ifj. Fasang Árpád írt Izraelről. Köszönet érte, jólesett olvasnom. Annál inkább, mivel a Magyar Fórumban olvashattam, az pedig nem kényeztetett el ezidáig olyan írásokkal, amelyekből a zsidóság iránti megértés szólalt volna meg.

Talán épp emiatt adtak ezúttal egy ilyen írásnak helyet a szerkesztők?

ggy

Bűnszövetkezet, de nem izraeli

Visszhangzott a sajtó, a rádió és a televízió az Esztergomban lebukott, több tucat vagányt „foglalkoztató” zsarolóbanda tetteivel, és mire e sorok olvasóikhoz kerülnek, talán már bíróság előtt is állnak, vagy elhangzott az ítélet. Néhány újság azt is megírta, hogy a bűnözők egy magyar-izraeli vagyonvédelmi kft tagjai.

Válaszuk a következő:

A felderítés és az eljárás során egyértelművé vált, hogy a bűncselekményben izraeli állampolgár nem vett részt, vegyes vállalkozás pedig már azért sem jöhetett létre, mert kft nem létezett! Tehát nem izraeli, nem kft, hanem bűnbanda, a vagyont nem őrizte, hanem fosztogatta…

Bár az izraeli közreműködést kizártnak tartottuk, a hír megjelenésekor a Szombat munkatársa az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályához fordult, s az ügyben felvilágosítást kért.

199