Szefárd zsidók Erdélyben?

Az 5752. zsinagógai évben fontos eseménye lesz az egyetemes zsidóságnak. Felidézzük a zsi­dók Spanyolországból való kiűzetésének emlé­két.

A spanyol kormány hasonlóan jár el: az 500 éves évfordulóval kapcsolatos programok közé iktatott egy nagyfontosságú külön programot, SEFARD ’92 elnevezéssel, s azzal a céllal, hogy bemutassa a spanyol népnek és az egész világnak a Spanyolországban kialakult zsidó kultúrát, mint a spanyol kultúra részét, és mint ilyen, ki­hangsúlyozza ennek a kultúrának a jelentőségét a világ egyetemes kultúrája szemszögéből.

Amikor a spanyol külügyminiszter bejelentet­te ennek a programnak a támogatását, a követke­zőket mondta: Spanyolország saját magát is ün­nepli, hiszen az ott kialakult zsidó kultúra éppen úgy része a spanyol kultúrának, mint ahogy ré­sze a keresztény vagy az arab kultúra.

Ismeretes, hogy a trónörökös az elmúlt évben magas kitüntetésben részesítette a világ minden részében élő szefárd zsidókat azért, mert 500 éven keresztül megtartották a Spanyolországból magukkal hozott nyelvi és kulturális örökséget. A kitüntetést javasoló, magas személyiségekből álló bizottság hangsúlyozza a kiűzőitek és azok utódainak hűségét, annak ellenére, hogy hivata­losan el voltak zárva az országtól, felhívja őket a megbékélés és az egyetértés keresésére, és örökre megnyitottnak nyilvánítja számukra az ország kapuit. Ugyancsak felhívja a figyelmet a SEFARD ’92 Program fontosságára, hangsúlyozván, hogy ez­zel is ismertté akarják tenni ország-világ előtt a zsidóság hozzájárulását a spanyol és a világkul­túra fejlődéséhez.

Nekünk, magyar zsidóknak is volt kapcsola­tunk a Spanyolországból kiűzött zsidók utódai­val, és ezek szerepet játszottak a magyar zsidóság történetében.

Egyes kutatók szerint Erdélyben már a XV. század derekától éltek Törökországból bevándo­rolt zsidók, de erre nincs bizonyíték. Azt azonban bizonyosan tudjuk, hogy Bethlen Gábor fejedelem behívott 50, Törökországból származó zsidó csa­ládot, hogy letelepedjenek Erdélyben és segítsé­get nyújtsanak a kereskedelem megteremtéséhez, illetve fellendítéséhez. 1623-ban kapták meg a le­telepedési engedélyt és egyben kiváltságokat is. Törökországban ebben az időben zömében sze­fárd zsidók éltek, illetve azok leszármazottai, aki­ket kiűztek Spanyolországból és a Balkánon ke­resztül eljutottak Törökországba, ahol a szultán szívesen befogadta őket.

A kiváltságlevél egyébként szabad vallásgya­korlatot és szabad kereskedelmet biztosított a zsi­dók számára azzal, hogy a más országokban szo­kásban volt zsidójel viselésére nem kényszeríthe­tők, hanem a „keresztények ruházatában” járhat­nak. Ez a kiváltságlevél hosszú időn át érvény­ben maradt, mert a későbbi fejedelmek is meg­erősítették.

Hogy a bevándorlók valóban szefárd eredetű­ek voltak, bizonyítja, hogy Péchi Simon 1630 körül a szombatosok liturgiáját tisztán a szefárd rítus alapján szervezte meg, s az is, hogy még a XVIII. század elején Károlyfehérvárnak, az egyetlen er­délyi zsidó hitközségnek vezetői szefárdok vol­tak. Ennek a környezetnek a hatása alatt az itt élő lengyel családok leszármazottai is szefárd rítust követtek, és az ő írásmódjukat használták.

Történelmileg igazolt tény, hogy a Törökor­szágba irányuló kereskedelmi forgalmat hosszú időn keresztül zsidók bonyolították le, valószínű­leg rokoni, vagy baráti, esetleg hittestvéri kapcso­latok alapján is.

Később Gyulafehérvár lett a felekezeti élet központja, mindvégig szefárdi túlsúllyal. Az első fehérvári rabbi hakham is szefárdi, Abraham ben Isaac Russo. Az ő működése készíti elő a talajt ah­hoz, hogy a későbbi fehérvári rabbik felvehessék az országos főrabbi címet és igyekezzenek azok jogkörével élni.

A SEFARD ’92 programjában részt venni morá­lis kötelesség az askenázik részére is, mert ezzel bizonyítjuk a zsidó kultúra megbecsülését, és azt is, hogy csak egy zsidó nép és egy zsidóság léte­zik. Kötelességünk azon dolgozni, hogy a zsidó­ság és a zsidó nép egysége ne csak fennmaradjon, hanem napról napra erősödjék. Ez a bárhol élő zsidó, a zsidó nép és Izrael Államának érdeke is.

(New Yok-i Figyelő)