Szefárd koncert

A hagyomány szerint több mint ezer évig éltek zsidók Spanyolország földjén. A közismert regényes elbeszélés szerint egy tengeri hajóútnak köszönhető a „spanyol zsi­dó fénykor”. Száádja Gáón halála után, amikor Babilonia akadémiái már hanyatlottak, négy kiváló ember indult út­nak, hogy pénzt gyűjtsön az is­kolák számára. Tengeri útjukon arab kalózok fogságába kerül­tek, akik rabszolgául adták őket távoli országokba. A négy fo­goly egyikét, Mózes ben Hanoch (Ramban) rabbit cordovai zsi­dók váltották ki, anélkül, hogy tudták volna kilétét. Mint isme­retlen szegény ember járt a cor­dovai imaházba, s közben hall­gatta az ottani rabbi Talmud-magyarázatát. Egy ízben feltű­nést keltett hozzászólásával, amikor helyes magyarázattal igazította ki a helyi vezető téve­dését. Alaposabban kérdőre vonták, s meggyőződtek rend­kívüli tudásáról. A gyülekezet ősz rabbija erre kijelentette, hogy ő leteszi a méltóságát, hi­szen egy egyszerű szegény vándor nagyobb tudásról tett itt tanúságot, mint amilyen az övé: legyen „az ismeretlen” a közösség vezetője ezután. Így lett Mózes ben Hanoch a cordo­vai gyülekezet vezetője; ő alapí­totta az ottani talmud-iskolát és egyúttal megkezdte a babilóni­ai talmud-tudomány elterjeszté­sét spanyol földön.

Számos tudóst, írót és költőt adott a világnak az évek során a spanyol zsidóság történeté­nek ebben a fénykorában. De mint ismeretes, 1492-ben királyi rendelettel, végleg kiűzték a közösséget az or­szágból.

E történelmi esemény ötszázadik évfordulójának a küszöbén rendezett a budapesti Spanyol Nagykövetség a kö­zelmúltban zártkörű, fogadással egybekötött kamaraze­nei hangversenyt a Zenetörténeti Múzeum Kodály termében. Az est folyamán olyan szefárd dalok hangzottak el, ame­lyek a spanyol-zsidó közösségek kulturális kapcsolata ré­vén műzenei alkotásokká transzponálódtak. A korabeli közösségek körében született dalok szájhagyomány útján maradtak fenn napjainkig. Sokszor archaikus formában őrizték meg az utókor számára azt a tiszta lelkületet, amely üzenetként hordozta a nagysikerű est minden kompozíciójában az elődök dicsőséges korszakát.

Először Fekete László főkántor a szefárd zenére sokszor jellemző puritán egyszerűséggel szólaltatta meg R. Neu­mann: Kiddus című művét, Barnabás Zoltán stílusos fuvolakíséretével. További két rövid darabban gitárkísérettel kiegészülve játékos népies hangvételt jelenítettek meg. Az est egyik érdekes színfoltja volt Isaac Albeniz: Levenda című szólógitárra írt műve, amelyet Papp József kifino­mult érzékkel interpretált; a jel­legzetes spanyolos motívumo­kat zengő-bongó, állandóan za­katoló osztinátó lüktetéssel tette érzékletessé. A következő rész­ben Garda Morante három da­rabját Maria Teresa Uribe klasszikus operai képzettségű hangján szólaltatta meg, exp­resszív előadásban, Mayer Erika zongoraművész avatott kísére­tével.

A közönség kitartó tapssal köszönte meg Isaac Albeniz: Cor­doba zongoraszólójának tolmá­csolását, amelyet Mayer Erika szinte triviális dallamok és har­móniák sorából varázsolt elő lüktető valósággá. Szép példá­ját bizonyította művészi kvali­tásának, amelyre ritkán nyílik alkalma a hazai pianistáknak, akik főleg – mint ő is – elsősor­ban a zongorakísérők nem könnyű, sokszor hálátlan szere­pében szolgálják a sokféle adottsággal és színvonalon éneklő szólistákat.

Ezt követően Fekete László­tól hallhattunk három Garda Morante művet, amelyek emel­kedett, himnikus előadásában közvetítették többek között „Az örök vándor” kántálását földi életünk bolyongásairól, evilági és transzcendens vágyódása­inkról. Majd újabb szóló zongo­radarab következett: Isaac Albeniz Tangója. A szinte film­szerű események zenei vetületeként a spanyol ritmus­gazdagság finom zenei jelképrendszerét elevenítette meg Mayer Erika e műben. Fekete László előadott még fájdal­mas szerelmi szenvedéllyel megszólaltatott dalokat, amelyek lényegre törő előadásában igazi gyöngyszemei voltak e nem mindennapi műsornak.

Végezetül, két duettet szólaltatott meg az Uribe-Fekete énekes páros a szerelmesek örök vívódásáról spa­nyolos szenvedéllyel gyönyörű zongora ellenszóla­mokkal fűszerezve.

A mellékletben szereplő verseket Szántó T. Gábor fordította, az Eötvös Alapítvány támogatásával. A bibliai utalások T. Carmi: Hebrew Verse (The Viking Press, New York 1981.) című kötetéből származnak.

A mellékletet szerkesztette: Domán István