„Széchenyinek is voltak zsidó munkatársai”

Tisztelt Szerkesztőség!

Konrád György kiváló cikkével na­gyon sok ponton egyetértek. A cikk jóakaratú és sokoldalú. Egy ponton mégis vitatnám. Azt írja, hogy a „zsidók” (zsi­dó vallású vagy származású emberek) ne törekedjenek a „politikai osztály­ba”, mert a magyar népnek rossz em­lékei vannak arról a két korszakról, ami­kor itt „zsidók” voltak a vezetők.

Hajói értem, a 19-es Tanácsköztár­saságról és a Rákosi-korszakról van szó. Mindkét esetben sok zsidó szár­mazású vezető volt. Zsidó vallású nem, hiszen a bolsevik világnézet minden vallással szemben állt, így a zsidó vallással is.

Az igazság azonban az, hogy Ma­gyarországnak nemcsak ebben a két korszakban voltak zsidó vallású vagy származású politikusai. Kossuthnak is több „zsidó” munkatársa volt, Deáknak is, de még az antiszemita velleitásokat (is) felmutató Széchenyinek is voltak ilyen munkatársai. Az 1867-1918 idő­szakban, mely mégiscsak – úgy, ahogy – liberális jogállam volt, több zsidó volt különböző pártokban (kivéve persze a pár excellence antiszemita pártokat).

Számos zsidó származású ember volt az 1918-as forradalom kormányai­ban. Ezek a kormányok nem tudtak úrrá lenni az eseményeken, de egytől egyig rendkívül tiszta jellemű és gondolko­dású emberekből álltak.

(Be kell vallanom azt is, hogy ugyan­akkor, amikor távolról sem osztottam a Kádár-rezsim apológiáját a Tanácsköztársasággal kapcsolatban, elvetem az 1989 utáni jobboldali gyalázkodásokat is. Ez, mint diktatúra, eleve el­hibázott kísérlet volt, győzelme végül is szovjet tagállammá változtatta volna az országot. így igaz. De az is igaz, hogy az ország területi integritásáért harcolt, és ha torz módon is, de bizonyos elvi­selhetetlen szociális kérdéseket meg­próbált megoldani.)

Azt is tudatosítani kell, hogy a Kun- és Rákosi-féle diktatúráknak nemcsak sok vezetője, de sok szenvedője és ál­dozata is zsidó származású volt, a zsidó vallást pedig ezek a diktatúrák ugyan­olyan korlátozásoknak vetették alá, mint más vallásokat.

Az 1953-56 közötti pártellenzékben igen sok zsidó származású ember volt, mint ahogy több zsidó származású em­ber volt az 1956. évi felkelés hősei és vértanúi között is.

A Kádár-féle diktatúra vezetői kö­zött csupán egy zsidó származású em­ber volt: Aczél György. Manipulatív, machiavellisztikus stílusát nagyon nem szerettem, bár a Kádár-kurzusnak in­kább „liberális” vonalához tartozott. És most nézzük meg! A mi drágalátos jobboldalijaink és szélsőjobboldaljaink, kik igen jelentős részben antisze­miták, a kurzus szinte minden baját az ő nevéhez kapcsolják! Mintha más rossz politikusa nem is lett volna ennek a korszaknak!

Nézzük meg tisztán a dolgot! Te­gyük fel, hogy a magyar nép – mondjuk – szabad választásokon olyan kormányt választ, melynek minden tagja zsidó származású. Akkor mi van? Semmi. Ha a demokrácia jól működik, akkor ez a kormány meg fog maradni, feltéve, hogy humanista és hazafias politikát csinál. Ha pedig nem, akkor meg fog bukni.

Nem az tehát a fontos, hogy a „zsi­dók” ne legyenek politikusok! Legye­nek csak, ha akarnak. A megoldás az, hogy a politikusok megítélésénél a köz­véleményben ez a szempont elveszítse jelentőségét.

Mint ahogy ennek vannak is jelei. Az antiszemitizmus ma Magyarországon elsősorban értelmiségi „belügy”. A na­gyobb néptömegeket nem érdekli. Per­sze: kérdés, hogy ez a jövőben is így marad-e.

Tisztelettel:

Szalai Pál

1137 Budapest, Szent István park 4.