Száztíz éve született Pap Károly novella- és regényíró

2007. szeptember 24. Száztíz éve született Pap Károly novella- és regényíró. Írói kibontakozását Szép Ernő, Mikes Lajos és Osvát Ernő segítették. 1926-ban az Est-lapok és a Nyugat munkatársa lett. 1936-ban Baumgarten-díjra jelölték, díjazását azonban a hatóságok megakadályozták.

	Pap Károly

A pályája első felében írt elbeszéléseit a csodavárás, a zsidó messianisztikus életérzés hatotta át. Későbbi elbeszéléseiben korának társadalmát, az ember kegyetlen hajlamait ostorozta. A társadalom kivetettjeinek sorsát ábrázolta sajátosan stilizált nyelven.

A fasizmus, a zsidóüldözések hatására novellái és regényei témáját főleg a zsidóság múltjából és jelenéből merítette: Mikáel (elbeszéléskötet), Megszabadítottál a haláltól (regény). Ismert műve még a nyolcadik stáció és az Azarel című regények, illetve az Irgalom című novelláskötet. 1943-ban behívták munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborba vitték, ahol meghalt.

*********

A hitbuzgó zsidók ókorból örökölt rítusa szerint a mindennapi imához a homlokra és a bal karra imaszíjat (héberül: t’filint) kell tekerni; szombaton (zsidósan: sábeszkor) azonban csak t’filin nélkül szabad imádkozni. Nos, van egy nagyon régi zsidó vicc, hogy: “Mi az, amit se zsidó, se keresztény soha még nem csinált?” A válasz: “Hogy sábeszkor t’filinnel imádkozzék.” Ennek a groteszk kérdésnek az analógiájára tehetnők fel a kérdést: “Miféle életmű az, amit még se zsidó, se keresztény író nem hozott létre?” A válasz ez lehetne: “Pap Károly életműve.” Úgy hiszem, soha zsidót így nem izgatott Krisztus alakja, lélektani alkata és történelmi jelentősége, soha harcos kommunista vörös parancsnokot nem gyötört meg ennyire egy vallás, amelynek tanításában hitt is, meg nem is, soha zsidó vallási buzgalomban nevelt, majd harcos kommunistává lett ember nem áhította ennyire, hogy magyar hazafi legyen, soha zsidóságát ilyen látványosan hangoztató férfi nem került volna abba a helyzetbe, hogy egyetlen vallási lángolással imádott szerelme, majd felesége keresztény – méghozzá vallásos keresztény – legyen. – Ez a Pap Károly a XX. század magyar irodalmának egyik legjobb novellistája, a költői magyar próza egyik kiváló mestere volt. Móricz Zsigmond ugyanúgy lelkesedett érte, mint Illyés Gyula, és elpusztult mint elhurcolt zsidó a buchenwaldi haláltáborban, még csak azt sem tudjuk, mikor, valószínűleg 1945 elején, bár a legutolsó hír 1944 októberéből való, egy könyvelési adat, hogy ő a Goethe és Schiller weimari házától, a német humanizmus otthonától alig néhány kilométerre épített földi pokol 72 713-as számú deportáltja.

Egy nagy hírű magyar zsidó hittudós, Pollák Miksa Mihály soproni főrabbi fia volt. A gimnáziumban legendás hírű jó tanuló. Úgy nőtt fel, hogy a magyar, a német és a héber nyelv tökéletes birtokában volt, és érettségije idején már latinul is anyanyelvi szinten tudott. Szülei papnak szánták, s habár ez időre már eszébe sem jutott, hogy apái nyomát kövesse (holott már nagyapja és dédapja is pap volt), mégis a Pap nevet választotta magának magyar névül. Az érettségizett, tizennyolc éves fiatalember – 1915-ben – magyar nacionalista hevületből önként jelentkezett katonának, holott ha papnak megy, elkerülhette volna még a háborúban is a katonai szolgálatot. Ő azonban fegyverrel akart harcolni a magyar győzelemért. A tűzvonal megpróbáltatásai közt ismeri fel, hogy a halálba küldött magyar parasztok a nacionalizmus áldozatai, ezért válik áhítatos magyarrajongóból szocialistává, és ezért jelentkezik 1919-ben önként vöröskatonának.

Mint tapasztalt katonatiszt és lelkes kommunista lesz Murakeresztúr katonai parancsnoka, majd szabadcsapatot akar szervezni a proletárhatalom védelmére. Ezért az ellenforradalom győzelmekor börtönbe kerül (Szombathelyen), s mert szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezik, Bécsbe emigrál. Két évvel később hazatér, de apja, a hazai zsidó vallási élet egyik szellemi főalakja, kitagadja a kommunistává lett fiút. Mint oly sok művészhajlamú fiatalember a múlt században, ő a XX. század húszas éveiben, hivatását keresve, felcsap vándorszínésznek, azután végre Budapestre kerül, ahol novelláit megmutatja a két legfőbb szakértőnek, Osvát Ernőnek és Mikes Lajosnak. Mindketten elragadtatva veszik tudomásul a senkire nem emlékeztető hangú írót, aki ez időben már harminckét éves, de még sehol semmilyen írása nem jelent meg. Egy évvel utóbb megnyeri a Nyugat novellapályázatát. A Nyugat és az Est-lapok (vagyis Osvát és Mikes) versengve közlik novelláit. 1930-ban már az az irodalmi közvélemény, hogy a nagy múltú magyar novellának Pap Károly az egyik legjelentékenyebb élő mestere. Ekkor Baumgarten-díjat akarnak adni neki, de a hatóságok – kommunista múltja és büntetett előélete miatt – nem engedélyezik a neki ítélt jutalom kiadását.

Novellái eddig is vallási és erkölcsi problémák közt vergődő emberekről szóltak. Krisztus alakja, a megváltás, az erkölcsileg példás élet mondanivalóinak középpontjában áll. Az olvasónak nemegyszer az a gyanúja, hogy ha nincs antiszemitizmus, akkor Pap Károly hitbuzgó keresztény lesz, aki az Evangélium igéivel bizonyítja a szocializmus igazságát. De antiszemitizmus nagyon is volt, és a harmincas évektől egyre erősebb lett, és a főrabbi magyar nacionalista és vörös parancsnok múltú fia szembe akart nézni a fasiszta szörnyeteggé növekedő gyűlölettel. Még azt is meg akarta kérdezni, vajon nincs-e igazuk azoknak, akik őt gyűlölik? Aligha van különösebb műve ennek az egész témavilágnak, mint a Zsidó sebek és bűnök című vitairat, amelyben az író elsősorban önmagával vitatkozik. Meg akarja érteni az antiszemiták álláspontját. Úgy jut el az antifasizmusig, hogy közben elmarasztalja az antiszemitizmus folytán történelmileg kifejlődött zsidó különállástudatot is.

Végső fokon ez az öngyötrő könyv legalább annyira cionistaellenes, mint fasisztaellenes. Egy olyan csodaszerű megváltásra vár, amelyben együtt múlik el a zsidók elleni indulat és a zsidó öntudat. Hiszen éppen a krisztusi magatartásban van meg erre a lehetőség. Krisztus, a hajdani zsidó “proletár népvezér” az, akire az antiszemitizmus hivatkozik. Benne kell hogy feloldódjék zsidóság és antiszemitizmus. Ettől kezdve készül élete főművére, amelyet soha meg nem írhatott: a Krisztus-regényre.

Írja azonban egymás után novellafüzéreit és regényeit. Biblikus képek vallanak itt antikapitalizmusra. A Megszabadítottál a haláltól csodákkal teljes történeteiben jelen van Krisztus is: az ótestamentumi hitben élő emberek az Újtestamentum korában olyan különös élményeket élnek át, amelyek a pénzvágyat, a kizsákmányolást bélyegzik meg. És a nyelve olyan sallangmentesen emelkedett irodalmi magyarság, hogy nem véletlen az az elragadtatás, amellyel Móricz Zsigmond fogadta.

Azután egyre több lesz műveiben az önéletrajzi elem. Hol ez is biblikus körben, hol az átélt valóságban: a magyar vidéki életben. Azarel című regénye ifjúkori lázadását idézi fel előbb a család, azután a társadalmi rend ellen. Novelláiban korábbra lép vissza, a kisgyermekkorig és a serdülő évekig. A gyermeklélek eddig talán soha meg nem ragadott árnyalatait tudja ábrázolni. Gyöngédség, önzés, szeretet, kegyetlenség vegyül itt a félelmek, vágyakozások, barátkeresések és a kirekesztettség mozzanatai közé.

A második világháború kitörésétől kezdve könyve nem jelenik meg, bárha szakadatlanul dolgozik. Ezeknek a műveknek a felszabadulás után megjelent kötetei méltán sorakoznak a korábbi novellagyűjteményekhez. És készül a főműre, a Krisztus-regényre, amely korábbi műveiben is kísértette. Ez a főmű azonban nem jöhetett létre. De ír közben két drámát, amelyet elő is adnak. 1939 után az állásaikból elbocsátott zsidó színészek, rendezők és zenészek egy színvonalas irodalmi színházat teremtenek, amelyet Goldmarkról, a múlt századbeli világhíres zsidó vallású magyar muzsikusról neveznek el. Itt mutatják be 1940-ben Pap Károly Betséba című, ótestamentumi tárgyú színjátékát, majd 1944 elején, nem sokkal a német megszállás és a színház azonnali megszüntetése előtt az író utolsó befejezett művét, a Mózest. Történelmi dráma és nagy önvallomás. Ez a Pap Károly formálta Mózes nem akar a zsidó nép vezére lenni, sőt ez a Mózes még zsidó sem akarna lenni. De a történelem parancsol: kénytelen vállalni a zsidóságot, amelyhez – úgy érzi – nincs is köze, és kénytelen vállalni a vezérséget, amely idegen élete céljaitól, vágyaitól. És vállal mindent, mert se társadalmi, se lelki lehetősége nincs, hogy kivonja magát Isten akarata alól, amely a történelmi kényszer formájában ölt testet és erőt. Mózes alakja és magatartása némiképpen kulcsot ad Pap Károly egész életműve alaposabb megértéséhez. Ámbár ez az életmű enélkül is magáért beszél.

(Forrás: MTI, www.mek.oszk.hu)