Érzelem és üzlet – Elmélkedés a Fotex-Fradi frigy ürügyén

Szántó András

Elmélkedés a Fotex-Fradi frigy ürügyén

A Fradi érzelmi ügy.

Annak is, aki él, hal érte, annak is, aki utálja. Talán még annak is, akit hi­degen hagy a sport.

Évekkel ezelőtt Írtam a sportnapilap­ban egy cikket, „Féltem a Fradit” cím­mel, ami után azon barátaim, is­merőseim, akik tudják évtizedes MTK-s kötődésemet, megütközve vontak kérdőre. Akkor arról írtam, hogy meggyőződésem szerint „halálos” ve­szély fenyegeti a zöld-fehér együttest, ha a politika – élén Torgyán Józseffel és hadával – eluralkodik az egyesület életén.

Nem mintha örülnék neki, de az élet engem igazolt.

Most, a Torgyán színre lépésekor ta­pasztaltnál jobban megosztott az ér­deklődő közvélemény a Fotex Fradi-ügylete nyomán.

Pedig – leegyszerűsítve – nem történt sem több, sem kevesebb, mint hogy egy nagytőkés, lehetőséget látva a Fra­diban, üzletrészt vásárolt a klubot mű­ködtető gazdasági társaságban. Vagyis megmentette a pénzügyi, erkölcsi, jogi ellehetetlenüléstől a klubot.

Aggodalmak és üzlet

Az első reagálások – abból fakadóan, hogy a szóban forgó nagytőkés az MTK tulajdonosa – a Fradi köreiben ismert szélsőséget mutatták fel, az elragadta­tástól a nyílt zsidózásig. És persze a végletek között számtalan árnyalattal is találkozhattunk.

Eltűnődtem rajta, vajon mi vehette rá az MTK tulajdonosát – aki köztudomá­súlag évek óta saját vagyonából mű­ködteti az elmúlás küszöbéről általa visszarángatott klubot, hogy a kezében lévő tőkeerős cégcsoport fejeként az ősriválisba fektessen be.

Nem kellett sokat törnöm a fejemet annak belátásához, hogy a legfőbb mo­tiváló tényező maga az üzlet lehetett. Az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy az MTK nem tudott bombaüzletté válni. Magyarországon ezzel a le­hetőséggel jelenleg egyedül a Fradi ke­csegtet.

Labdarúgásunk mai viszonyai között a nemzetközi kupaszereplés valami ke­veset hozhat a konyhára, de ez önma­gában nem sok. Hiába volt a Várszegi-­éra utolsó évét leszámítva minden esz­tendőben nemzetközi kupa szereplője az MTK, a hozam meg sem közelítette azt, amit a Fradi a kilencvenes években a BL-szereplés (Bajnokok Ligája) után kasszírozott.

Komoly bevételi forrás a játékos-ke­reskedelem, de az a jövőtől fosztja meg a klubot. Maradnának az egyéb te­rületek, amelyekhez a hazai közeg egyelőre alkalmatlan – a Fradit leszá­mítva.

Ezek szinte kivétel nélkül közönség­függő dolgok. Elsősorban a bérlet- és jegyeladás komoly tényező a Lajtán túl. Nálunk egy-egy vidéki csapat sikere­sebb időszakát leszámítva csak a Fradi számíthat több ezres bázisra, amelyet – ha szalad a csapat szekere – a bérletvá­sárlásra is rá lehet bírni. Ugyancsak ko­moly bevételt jelentenek nyugaton a klubhoz kötődő kereskedelmi termé­kek, (pólók, labdák, kulcstartók stb.) amelyek legyártása csak nagy szériában gazdaságos.

A szereplés színvonala és a tömeges eladhatóság aztán felveri a klub hirde­téshordozói értékét is. Elsősorban a te­levíziós jogok piacán. Márpedig a nagy pénz itt rejtőzik.

Mindennek betetőzése lehet – mint például a világ leggazdagabb klubja­ként emlegetett Manchester United ese­tében a tőzsdére kerülés.

És az MTK?

Lehet-e mesterségesen gerjeszteni a piaci érdeklődést? Vannak termékek, szolgáltatások, amelyek iránt természe­tesen lehet – bár ott is költséges.

A foci nem ilyen. Sehol sem. Ugyanis maga a játék kitűnően alkalmas másutt ki nem élhető szociális feszültségek kitombolására, másutt üldözendő, elfoj­tandó érzelmek kinyilvánítására.

Az MTK-nál maradva változatlanul sú­lyos gond a nézőszámnak az az apadá­sa, amely független az összes hazai sta­dionban tapasztalható csökkenéstől. Sokak számára az MTK-drukkerség több egyszerű sportrokonszenvnél, egy adott klub iránti érzelmi elkötelezett­ségnél – része az önazonosság megnyil­vánulásának.

Magyarul: a hazai közvélemény nagy része az MTK-t zsidó klubnak (zsidó­klubnak) tekinti, így a kötődés egyfajta zsidó identitás vállalását is feltételezi, nem kellene ennek így lennie, de a kék-fehér klub híveinek egy tekintélyes része belülről sem szeretné ezt a zsidó kötődést lazítani. Pedig ez – bármennyi­re csúnya is a kifejezés – öngettósítást eredményezhet, ami semmiképpen sem lehet válasz egy más – antiszemita – indíttatású kirekesztésnek.

Ez a bezárkózás csak fokozhatja azok ódzkodását, akik lakhelyük közel­sége, megfelelő színvonalú játék ese­tén a futball szeretete miatt éppen az MTK-t választanák, márpedig ma a „lezsidózás” veszélyének teszi ki magát az, aki emtékásnak vallja magát.

Ebből az ördöginek látszó körből csak rettenetesen nehéz, tudatos és át­gondolt marketingmunkával lehetne ki­törni. Az elsődleges célcsoport itt a kör­nyékbeli gyerekeké, fiataloké lehet, felnőtt drukkerek rokonszenve aligha téríthető el más klubok irányába.

Vannak Európában olyan sportklu­bok, amelyeknek gyökerei az adott or­szág zsidóságából erednek, mégis sike­rült nem zsidó szurkolók ezreit, tízezre­it magukhoz vonzaniuk, ami nem egy­szer a szurkolás antiszemita élét is el­veszi, vagy legalábbis tompítja.

Mit hoz a jövő?

Nem hiszem, hogy ma Várszegi Gá­boron kívül bárki tudja, mit akar tenni az MTK-val és a Fradival.

Nem tudom, mit felelnék a lapokban többször feltett kérdésre: kinek druk­kol egy tulajdonos, ha a magánvagyonából, illetve a vállalatbirodalom pén­zéből futballozó két csapat egymás ellen játszik. Csak feltételezem, hogy ér­zelmi kötődése, amelynek szálai a gye­rekkorhoz nyúlnak vissza, nem bontha­tó fel egy csapásra, csupán üzleti meg­fontolásokból. nem hiszek abban a „veszélyben” sem, hogy a két csapat egyesülne. Hasonló fúzió néhány éve az MTK-drukkerek ellenállásán megbu­kott, amikor lehetőség lett volna üzleti megfontolásból az MTK és az Újpest egyesítésére. Miként akkor, most is az egyik klub megszűnésével járna egy ilyen fúzió, márpedig ez a három klub, az első osztályban szereplő három leg­régebbi egyesület, még a 19. század­ban alakultak meg.

A lapokban és az interneten olvasha­tó reagálások tetemes része nemcsak szalonképtelen, de – még politikai párt esetében is – jogi eszközökkel lenne ül­dözendő.

Persze józan hangok is hallatszottak. Ezek zöme abban egyetértett, hogy a Fradi sokévi hányattatás után nagy le­hetőséget kapott.

S ha az MTK a korábbi szinten meg­marad a tulajdonos „magánszenved­élye”, a Fradi pedig az ő prosperáló üz­lete lesz, mindannyian jól járunk, akik szeretjük a futballt, s nem vagyunk iri­gyek mások magánemberi vagy kollek­tív sikereire. Ha közben jelentkeznek másutt más mecénások, üzletemberek, annál jobb. Közülük nyerjen a minden­kori legjobb.

Az ellendrukkerek pedig tehetnek egy szívességet.