Szálasi 1943-44-es naplója a Beszélőben
Karsai László: Lesz, amit újra kell értékelnünk
Forrás: Népszabadság
2008. március 25. / Rab László
Szálasi Ferencet, miután 1935-ben nyugállományba helyeztette magát, politikai ellenfelei többször is dilettáns kalandornak, vallási hóbortban szenvedőnek vagy egyszerűen tébolyodottnak nevezték – írja Szálasi most nyilvánosságra kerülő, 1943 őszétől 1944 nyaráig kelt bejegyzéseit tartalmazó naplójának sajtó alá rendezője, Karsai László történész, egyetemi tanár. (Az első részletet ma megjelenő számában közli a Beszélő című folyóirat.) Karsai meghökkentő kijelentéseket tett, amikor a napló felől érdeklődtünk.
– Sztójay lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva. Bár a németek kemény nyomás alá helyezték, 1944. november közepén ennek ellenére megszerveztette a nagy és a nemzetközi, más néven védett gettót Pesten. A németek figyelmeztették arra, hogy a védlevelek a nemzetközi jog szerint érvénytelenek, Szálasi mégis elismerte azokat. Mániákus zsidógyűlölő volt, tudott a holokausztról is. Ez ettől függetlenül tény. De elmebeteg bizonyára nem volt. Ha az lett volna – mint a háború utáni publicisztikákban gyakran céloznak rá -, nem tudott volna 1939-ben a képviselőházi választáson 900 ezer szavazatot begyűjteni. Csak azért nem sikerült jobb eredményt elérnie, mert a radikális mozgalmaktól tartó Horthyék úgy rendelkeztek, minden képviselőjelöltnek 5 ezer pengő kauciót kell letennie, s akkoriban 10 ezer pengőért már egy háromszobás belvárosi lakást lehetett venni. A nyilasoknak pedig nem volt pénzük.
A németek annyira nem támogatták – csak 1944 októberében, amikor már nem volt más megoldás számukra -, hogy nem tekintették “tényezőnek”. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy választ adjunk arra a kérdésre, hogyan lett ebből a Hitlerrel vagy Mussolinivel ellentétben sem szónokolni, sem választékosan írni nem tudó nyugalmazott vezérkari őrnagyból az a “nemzetvezető”, aki utolsó szövetségesként kitartott a bukott nácizmus mellett is. S mi volt programjában az a vonzó elem, ami miatt oly sokan mögé álltak.
Az 1943. szeptember 15. és 1944. július 18-a között írott napló egy hosszabb, teljesebb napló utolsó harmadának tekintendő. Ennek előkerüléséről a következőt lehet tudni:
– 2007 őszén, engedve a mind sürgetőbb és erőteljesebb kollegiális, baráti és rokoni nyomásnak – mondta Karsai László -, elkezdtem írni Szálasi Ferenc politikai életrajzát. Legközelebbi munkatársaimat, a Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportja tagjait kör-e-mailben kértem, hogy ha saját kutatásaik során Szálasiról, Szálasitól vagy a nyilasmozgalomról találnak valamit, értesítsenek. Január elején hívott fel Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár levéltárosa, hogy most került a kezébe az MZSML hajdani igazgatója, Benoschofsky Ilona (1963-tól 1993-ig állt az intézmény élén) irathagyatéka. Toronyi a telefonban csak annyit mondott, hogy a Benoschofsky-hagyatékban “van valami Szálasi”. A Dohány utcában azután a kezembe adta Szálasi Ferenc eddig a szakirodalomban szinte ismeretlen, kézzel írott naplóját. A napló mellett csak ennek gépelt másolatai voltak, semmiféle adat, irat arról nem, hogyan, mikor, miért, honnan került ez Benoschofsky Ilona birtokába. Benoschofsky 1984-ben rövid tartalmi ismertetőt és elemzést közölt ugyan a naplóról, de ebben az írásában sem árulta el, hogyan került az az MZSML-be. A teljes napló első kétharmad része valahol lappang.
– Szálasi nem volt művelt és okos – mondja Karsai. – Megszállott volt és fantaszta. A maga szerepét krisztusi áldozatvállalásnak tekintette. Emellett nem tudta elképzelni, még Sztálingrád után sem, hogy a németek elveszíthetik a háborút. Hogy milyen volt a társadalomképe? Igen egyszerű. Meg kell állapítani az árakat és a béreket, akinek pedig valami nem tetszik, egy-két akasztófával kell jobb belátásra bírni. Adjunk annyit a népnek, amennyit a nép akar, ez teljesen egybevág az 1917-es bolsevik porgrammal. Az úri Magyarország vezető köreiben “zöldinges bolsevikoknak” is nevezték őt és követőit. Horthy 1944 májusáig nem fogadta. A nyilas orgánumok pedig a kormányzó körét nap mint nap lezsidóbérencezték. Olyanokat írtak a röplapjaikon, hogy “Rebecca, ki a várból!”
Adódik a kérdés, hogy ha nem volt jó szónok, s a napló tanúsága szerint igen görcsösen fejezte ki magát, mit becsültek benne a hívei? Erről Karsai László úgy nyilatkozott, hogy közvetlen munkatársai is többször figyelmeztették, nem lehet érteni a szövegeit (miközben Hitlerét nagyon is lehetett érteni). Nem baj, ha nem értenek, felelte Szálasi, a lényeg, hogy higgyenek nekem.
– A nyilasok kényelmes bűnbaknak bizonyultak a háború után – fogalmazott Karsai. – El lehetett rajtuk verni a port, az öldöklések, a Dunába lövések is megtörténtek, ez kétségtelen. Több családtagomat is elemésztették a nácik Auschwitzban, nem lehet rólam feltételezni, hogy elnéző volnék Szálasival szemben. Lehet, hogy a nácik tiszteletbeli nyilassá fogadnak, mégis vállalom: Szálasi zsidópolitikája nagyságrenddel jobb, mint a német megszállás utáni Sztójay-kormányé. Azt hangoztatta, nem megölni kell a zsidókat, hanem dolgoztatni. Majd a hite szerint megnyert háború után ki akarta telepíteni Magyarországról az összes zsidót. A hungarizmusról azt gondolta, magasabb rendű, mint Hitler nácizmusa vagy Mussolini fasizmusa.
Szó nincs arról, hogy átessünk a ló túlsó oldalára, mint Gyurgyák János 2007-ben írott monográfiájának Szálasiról, a “sikeres politikusról” szóló fejezetében, de Karsai László szerint árnyaltabb Szálasi-képre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, mi történt a harmincas-negyvenes évek Magyarországán.
Nem ez az egyetlen napló, amit Szálasi írt, s nem ez az első, ami nyomtatásban megjelent. A Karsai Elek által összeállított Szálasi naplója (1978) a Nyilaskeresztes Párt hivatalos Hungarista naplójának rövidített, dramatizált változata. A Szálasi Ferenc börtönnaplója 1938-1940 címmel 1997-ben megjelent naplót Sipos Péter rendezte sajtó alá. (R. L.)
