Szabadságon a tudósítócsalád

Beszélgetés Erdei Grünwald Mihállyal és Beck Annával

Hallgatjuk és olvassuk a híradásaikat. Az Öböl-háború idején sietve kerestük a tőlük érkező jelentéseket. Korrekt és tárgyszerű információkat adnak Izraelről, s nem is gondolnánk, hogy ezért olykor küzdeniük kell. Az alábbi beszélgetés átmeneti budapesti tartózkodásuk idején készült.

• Mikor érkeztetek Izraelbe?

E. G. M.-B. A.: 1990 márciusában.

• Jelenlegi munkakör?

E. G. М.: Az Izraeli Rádió, a Kol Jiszráél magyar adásának felelős szerkesztője és a Magyar Rádió jeruzsálemi tudósítója.

B. A.: A Magyar Nemzet jeruzsálemi tudósítója. A szerződést 1991 januárjában kötöttem meg, azt hiszem, két nappal az Öböl-háború kitörése előtt. A lap eredetileg színes anyagokat kért tőlem, az­tán haditudósításokat kapott.

• A kimenetel oka?

B. A.: 1989-ben Kati lányunk kiment Izraelbe. Azzal a bizonyos narancs-akcióval, amely olyan sokakat vonzott. Kevesebben jutottak ki, mint ahányan akartak. Kati három hónap után úgy döntött, hogy Izraelben marad. Egy szem lányunk. Ő volt az egyik ok.

E. G. М.: Én kezdtem magam rosszul érezni a Rádióban. Változ­tak a frontok, ki ideállt, ki odaállt, magyarul: elkezdődött a köpönyeg forgatósdi, amelynek nem akartam résztvevője lenni.

Kapóra jött, hogy 1989-ben megköttetett a szerződés az Izraeli és a Magyar Rádió között. Az aláírásra eljött az Izraeli Rádió elnöke, s engem, mint héberül beszélőt meghívtak. Akkor tudtam meg, hogy a magyar adás vezetője hamarosan nyugdíjba megy, s engem meg­hívnának erre a munkára. Ezen a poszton csak izraeli állampolgár dolgozhat, de én 13 éves korom (a bár micvóm) óta folyamatosan, saját jogomon izraeli állampolgár vagyok. 1957-től 1960-ig éltem Izrael­ben, ott végeztem az első gimnáziumot. A személyi számom is olyan, amilyet a „régiek” kaptak.

• Izraelben garantált anyagi bázis, egzisztencia várt, nem úgy, mint a mai oléket.

E. G. М.: Ez ma is csodaszámba megy. Állásra még senkit nem hívtak meg Izraelbe.

Veszélyben volt a magyar adás

• Beszéljünk a magyar adásról: tervek, csalódások?

E. G. М.: Az adás naponta 15 perc. Negyven éven át másodállás­ban csinálta az elődöm. Főállásban az egyetem meteorológiai tan­székén dolgozott. Volt két ifjú munkatársnője, akik menet közben tanulták a rádiózást. A hétvégeken besegített egy fordító, aki civil­ben biológus volt.

Én azzal mentem ki, hogy félórásra bővítjük az adást, profikat veszünk fel, hogy színesebben, érdekesebben csinálhassuk azt, ami a feladatunk: Izrael és a cionizmus propagálása, s vallási ismeretek ter­jesztése. Kiérkezésem után néhány hónappal viszont meg akarták szüntetni a magyar, s még egy sor más idegen nyelvű adást, mert el­fogyott a pénz.

• Ekkor már közeledett az Öböl-háború.

E. G. М.: Igen, s a magyar szervezetek a magyar adásért, a ro­mánok a román adásért, s a többiek sorra tiltakoztak a felettes mi­nisztériumnál, hogy nem hallgattathatják el azokat.

• Hogy a Kol Jiszráélt Magyarországon sokan hallgatják, ez nem volt elegendő érv?

E. G. М.: Az volt a fő érv, hogy hány tízezer zsidó él Magyaror­szágon, s hogy még Izraelben is számos hallgatója van. S még örül­hetünk, hogy a 15 percet meghagyták. Már nincs se gépírónő, se tit­kárnő. A korhatárt elérteket nyugdíjazták. Most én gépelek, én ad­minisztrálok, én vagyok a szerkesztő és a bemondó, s követnem kell az egész napi híranyagot.

B. A.: Az egész napos orosz adás rengeteg pénzt vitt el a rádió költségvetéséből, szintúgy az etióp adás.

• Létezik valamilyen cenzúra?

E. G. М.: Szabadkezem van, én válogatom a híreket, tőlem függ, milyen riportokat csinálok, kivel készítek interjút. Az egyetlen meg­kötöttség, hogy hetenként egyszer van tóramagyarázat és ugyan­csak hetenként egyszer 5 percben foglalkozunk a sorival.

Eleinte még nem mertek felelős szerkesztőnek tekinteni, s hiva­talosan fölém tették a román adás vezetőjét, aki viszont egyetlen szót sem tudott magyarul. Én fordítottam neki. Időnként megkért, adjak egy kis zenét, azt legalább érti.

• Az Izraeli Rádióban ugyanúgy beszél, mint a Késő Esti Krónikában, a Kossuth adón?

E. G. М.: Van önkontrollom. Például Izraelben naponta előfordul kődobálás, késelés. Ezeket gyakran kihagyom a hírekből. Ismerem a magyarországi viszonyokat, tudom, hogy amit ott intifádának neveznek, azt itt bűnözésnek. Nem fogom a távoli hallgatót riogatni a kődobálásokkal. Ez pontosan olyan, mint amikor valaki lemegy este a Ke­leti-aluljárójába és ott leütik. De ha valaki Jaffán meggyilkol egy em­bert és összeszurkál még 17 gyereket, azt igenis világgá kell kürtölni.

Megváltoztatni a hamis Izrael-képet

• Szükségesnek tartjátok, hogy korrigáljátok az itteni Izrael-képet?

B. A.: Ez, ha úgy tetszik, egyfajta misszió. Egy negyven éven át rögződött hamis Izrael-képet kell megváltoztatni. Amikor a Kneszetről, a jeruzsálemi parlamentről írtam, a szerkesztőségben automatikusan kijavították tel-avivi parlamentre. Ha erről értesülök (a lap csak 2-3 hét múlva érkezik), úgy már másnap kérem a módosítást. Hónapok alatt elértem, hogy másnap a szerkesztőség javításával közlik a szövegem.

E. G. М.: Hosszú időmbe telt, amíg elfogadtattam a területek, vagy “ellenőrzött területek” kifejezést. Soha nem használom a meg­szállt területek formulát. Pontosan tudom, milyen stílusú riportokat közöl például a Panoráma. Nekem harcolnom kell ez ellen, s nincs más eszközöm, minthogy nem hamisítok, hanem reális képet festek

• Amióta Jeruzsálemben dolgoztok, szétesett a Szovjetunió, lezajlott az Öböl-háború, a világ egypólusú lett, Izrael nem kapta meg a hitelgaranciát

Washingtontól, változatlanul dúl az intifáda, szörnyű tél volt, számos dolog Izraelt bizonyára rosszul érintette, s hozzá a szovjet bevándorló-áradat.

E. G. М.: Nincs már áradat. A bevándorlási hullám csökken. De két év alatt négyszázezer ember, ez a világ bármely országa számá­ra óriási teher lenne. Az első évben még csak elszórtan hallottunk panaszt, de most már általánosan nehéz a helyzet. A legsúlyosabb I probléma a munkanélküliség. A tévé és a rádió egyre gyakrabban mutat be olyan helyzeteket, amelyek valóban szörnyűek, tragiku­sak. Persze 4-5 év alatt ez rendeződik, ahogyan ez a korábbi nagy bevándorlási hullámoknál történt. De azért most lelassult az alija. A tízmilliárd dollár úgy kellene, mint egy falat kenyér. Végső fokon a Likud-kormány játszotta el a hitelt. Az amerikaiak kérték, hogy ne építsenek új telepeket. Izrael tizenegyezer lakást „vallott be”, az amerikaiak kiderítették, hogy már 40 ezer épült. Ezután azt kérték, hogy most már egyetlenegyet se építsenek. Az ellentét Washington és a Samír-kormány között áthidalhatatlanná vált. S ekkor vetődött fel az alternatíva: egy munkapárti kormány, amely párbeszédet tud­na folytatni Amerikával. Jichák Rábin sem galamb, nem véletlenül választották őt és nem Pereszt a Munkapárt élére. Rábin sem hajlandó lemondani Jeruzsálemről mint ahogyan senki, még a baloldal sem. Rábin sem mondana le a Golanról, a stratégiai településekről. A po­litikai telepítésekről hajlandó lemondani, s hajlandó bizonyos terü­leti engedményekre. Samír semmilyen engedményre nem hajlandó. Pillanatnyilag úgy tűnik, Rábin áll jobban. S ha győz a választáso­kon, akkor van remény a tízmilliárd dolláros hitelgaranciára, amely nem old meg semmit, de legalább lélegzetvételnyi időt ad, s talán módot egy új nekilódulásra, némi befektetésre, a turizmus fejlesztésére. Ez nagyon fontos lenne Izrael számára, mert most valóban rossz a közhangulat.

• Társaság, magánélet?

E. G. М.: Más, mint Magyarországon. A velünk egykorúaknak megvan a saját baráti körük, időnként meghívnak, de kívülről kö­zéjük pottyanni nehéz.

• Ők is annyit politizálnak, mint a magyarok?

B. A.: A főtémák a pénzügyek, a bankhitelek, a gyerekek tanítta­tása, a lakás, a megélhetés. Panaszkodnak persze, meg pletykálnak is, de kedélyesebben, mint mondjuk itt, Pesten.

E. G. М.: Ebből a szempontból jobb a hangulat a társaságban, ut­cán, bárhol. Pedig az embereknek nagyon sok a gondja. Egy család­ban 3 gyerek a minimum, s a megélhetés nehéz. Mégis, vidámab­bak, optimistábbak, a fene tudja, miért.1992