Sok a kóved, kevés a munka

Írta: Archívum - 1996-04-01 Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Közösség

Beszámoló a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1996. márciusi tisztújító közgyűléséről

Az egybegyűlteket Simonyi Péter ügyvezető elnök üdvözölte és bemutatta a sokak számára ismeretlen Jankovits Tibor ügyvédet, akit a levezető elnöki funkció ellátásra kért föl. Személyét a közgyűlés e funkcióban megerősítette. Megállapították, hogy a 82 szavazati joggal rendelkező tag van jelen, ami kevesebb, mint az Egyesület ezres nagyságrendű tagságának a fele, amely az alapszabály szerint a közgyűlés érvényességéhez szükséges.

Jankovits Tibor ismertette ezután a közgyűlésre váró feladatokat: az elnökség beszámolójának elfogadását, a tisztújítást és az alapszabály módosítását. Szükségesnek tartotta javasolni, hogy a majdani hozzászólások időtartamát korlátozzák három percben. A közgyűlés ezt többségi szavazással elfogadta. Egy hozzászóló a határozathozatalhoz szükséges létszám hiányát kifogásolta, mire a levezető elnök közölte: az ilyenkor szokásos formaságon, vagyis a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes második közgyűlés összehívásán már túl vannak a megjelentek.

Húszperces ügyrendi vita következett ezután az alapszabály módosításához szükséges egyszerű vagy minősített többségről, valamint a jegyzőkönyv-vezető és hitelesítő feladatát végző személyekről. A megfelelő személyek kijelöltetvén, az ügyvezető elnök nyitotta meg a beszámolók sorát. „A Tórának egy része a Haggada” – kezdte nem egészen pontosan, majd a Pészachi Haggadában szereplő négy fiúról szólt ezután, akik különböző mélységekben ismerik az egyiptomi kivonulás történetét: a legkisebb semmit nem tud, az utána következő már annyit ért a történetből, hogy megkérdezi: mi micsoda. Nyolc évvel az Egyesület megalakulása után a magyar zsidóság többsége már eljutott arra a szintre, hogy tud kérdezni- summázta Simonyi Péter a Mazsike tevékenységének eredményét. Ismertette a beérkezett jelentősebb adományokat, optimistán szólt az Egyesület növekvő politikai presztízséről, javuló anyagi helyzetéről, majd megerősítette, hogy elsősorban a zsidóság középnemzedékét kell a kulturális tevékenységgel megcélozni.

Késlekedő jóvátétel, kulturális rendezvények, akut pénzhiány

Korányi László a közéleti politikai tevékenységet ismertette. A zsidósággal kapcsolatos ügyekben nem történik döntés az Egyesület véleményének kikérése nélkül – mondotta általános Ságban. A konkrétumokra térve ismertette a Mazsike kártérítési tárgyalásokon játszott szerepét, röviden összefoglalva a sokéves ügy eddigi fejleményeit, egészen a legutóbbi napokig bezárólag. A magyar zsidó közélet régi hiányossága: változatlanul nincs olyan organizáció, amely a különböző szervezetek működését koordinálná, például az antiszemita megnyilvánulások elleni fellépésben. Talán a kártérítés ügyében kialakult együttműködési forma ilyen irányban továbbfejleszthető – fejezte ki reményét.

A teljes tagság összetételéről nincs képünk – mondotta a kulturális tevékenységről szóló beszámolójában Bokor Judit, így nehéz ennek figyelembe vételével összeállítani a kulturális programot, de a törzsközönség, egy kialakult baráti társaság a rendezvényeken olyan otthonos légkört teremt, amely vonzó lehet másoknak is – érzékeltette az összejövetelek hangulatát. A szombat esti Társasági Kör programjai a legnépszerűbbek – folytatta – majd röviden ismertette, hány jeles személyt: tudóst, írót, művészt, közéleti embert láttak már vendégül. (Néhány további nevet még be is kiabáltak a jelenlévők, bizonyságául annak, hogy nem elhanyagolható részük épp a szombat esték vendégei közül kerül ki.) A Zsidó Kultúra napja az utóbbi évben közepes sikerrel zajlott, az érdeklődés a program iránt csökken, viszont nagy sikerük van a báloknak – folytatta. Egyelőre sajnos igen kevesen kíváncsiak az „Ismerd meg népedet” programra, ahol pedig hozzáértő oktatók vezetik be az érdeklődőket a zsidó hagyományba. A vasárnapi összejöveteleken kísérleti jelleggel bevezetett idegen nyelvű társalgás iránt nem volt érdeklődés, ehelyett most zenei programokkal próbálkoznak. Az „Obadja” zenei klub megszűnt és a Keresztény-zsidó párbeszéd kör is „szünetel”. Az Egyesület két kiadványa a Szombat és a Hírlevél – jó lenne, ha lenne más is – végezte beszámolóját.

Az 1995-ös év nehezebb volt, mint a 94-es – kezdte a pénzügyi beszámolót Hajósné. dr. Vértes Antónia. Az elmúlt évben 9.5 millió forint kiadással 8 milliós bevétel állt szemben, így a korábban felhalmozott csekély tartalék elfogyott. (Hajósné a fenti összegbe beleszámította a jórészt önállóan gazdálkodó Szombat pénzügyi adatait is.) 4.4 millió forint támogatást kapott az Egyesület, ebből 3 milliót az államtól. Jelentősebb bevételi források: hirdetések (1.5 millió), tagdíj (905 ezer), a Szombat eladása (568 ezer). Az állandó költségek (a Szombatot is beleértve) évi 7 millió forintra rúgnak, az ezen felüli rész fordítható alternatív célokra. 1995-ben 1.6 milliót vitt el az Egyesület egyik helyiségének felújítása. Ha ebben az évben nem tudjuk a költségvetést egyensúlyba hozni, nem tudunk majd mihez nyúlni – figyelmeztetett. A számvevőszéki vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, de ennek ellenére szükség van a gazdálkodás áttekinthetőbbé tételére és a mindenkori betekintés biztosítására. Ebben a Számvizsgáló Bizottságra várna fontos feladat – zárta beszámolóját Hajósné. Szavai után a Számvizsgáló Bizottság elnöke közölte egy mondatban, hogy a bizottság a gazdálkodást rendben lévőnek találta.

Ezután rövid vita következett: tartson-e beszámolót az Egyesület lapjának, a Szombatnak a főszerkesztője. Ez megszavaztatván, Szántó T. Gábor főszerkesztő szólt. A Szombat a zsidó közélet fontos fórumává vált – kezdte – majd kitért azokra a bírálatokra, melyek szerint helytelen a zsidó belügyeket a nagyközönség elé kivinni. E véleményt elutasította, nem tagadván, hogy az önkritikus hang és a nyílt bírálat a magyarországi zsidó sajtó történetében nem volt gyakori. Ezután ismertette a főszerkesztői ténykedése idején megjelent fontosabb írásokat, mellékleteket, a lap néhány neves szerzőjét, a szerkesztőség által szervezett fontosabb eseményeket. Szólt a terjesztés és az állandó szerzők verbuválásának nehézségeiről, végül megemlítette, hogy az Egyesület által az elmúlt évben kölcsönkért egymillió forintot a lap az ígéretek ellenére még mindig nem kapta vissza.

Ez utóbbi megjegyzés meglepetést és indulatokat váltott ki. Volt, aki nem értette: valójában ki kit támogat. Mások nehezményezték a kölcsön fel- hánytorgatását, hiszen – úgymond – természetes, hogy apa és fia támogatják egymást. A lap terjesztési adatait tudakolta egy felszólaló, mire a főszerkesztő az elnökséghez fordult, kérdezvén: vajon célszerű-e a piaci adatok nyilvánosságra hozása. A közgyűlés ettől eltekintett. Kartal Zsuzsa (egykor a Szombat munkatársa) a lap és az Egyesület különválását javasolta indulatosan. A továbbiakban e témára még számos alkalommal visszatértek, de a többség a Szombatot az Egyesület egyik legjelentősebb teljesítményeként méltatta, és óvott az indulatos hangnemtől. Ezután még többen hiányolták a türelmet és a megértést az Egyesületben.

Panaszok, kérdések, javaslatok

A beszámolók után hozzászólások következtek.

Virág Teréz, a Kút holocaust-túlélőket kezelő szakrendelő vezetője hiányolta, a Kút említését az Egyesület rendezvényein és kiadványaiban – főleg a Szombatban. Egyben anyagi támogatást is kért.

Korányi László felolvasta a MAZSIKE egyetlen vidéki tagozata vezetőjének, Feldmájer Péternek (aki egyben a MAZSIHISZ elnöke) levelét. Feldmájer ismertette a negyventagú Bács-Kiskun megyei tagozat tevékenységét, eredményeit, majd megemlítette, hogy az 1995-re az előző közgyűlésen ígért támogatást mindmáig nem kapták meg.

Bíró Antal, egyben a Raoul Wallenberg Egyesület tagja, egy antiszemita tevékenységet dokumentáló központ létrehozását javasolta. Hívjunk meg beszélgetésre olyan bírákat, akik újfasisztákat mentettek föl – folytatta. Tekintettel az ilyen eseteknél tanúskodók esetleges megfélemlítésére, azt is fölvetette, nem védhetné-e őket az Egyesület oly módon, hogy a tanúk lakcíme helyett a magáét bocsájtja rendelkezésre a hivatalos iratokon. „Csak magunk védhetjük meg magunkat”– summázta véleményét. Figyelemreméltó hozzászólására senki nem reagált (ami az esetek többségében hasonlóképpen történt).

Kreiner Miklós oroszlányi tag a Magyar Zsidó Lexikon újrakiadását javasolta és e célra 500 ezer forintos felajánlást tett. Ajánlatát taps fogadta, majd az egyik elnökségi tag rövid technikai konzultációt folytatott vele.

Várai Emil több javaslatot is tett: egy kárpátaljai zsidó közösség patronálása; egy budapesti templomkörzet szociográfiájának megírása; egyesületi ösztöndíj alapítása egy Lauder iskolában tanuló tehetséges diák számára, melynek egyhavi részletét (25 ezer forintot) magára vállalta. Kérte továbbá, hogy egy októberi szombat estén az addigra koncepciót kialakító vezetőség három éves programját vitassa meg a tagsággal.

„Még mindig a sült galambot várjuk” – mondta Olti Ferenc a tagság passzivitását bírálván, és megemlített egy-két – létszámában sokkal kisebb – nyugat-európai zsidó közösséget, amelyek a budapestinél sokkal több programot szerveznek, sokkal aktívabb közösségi életet élnek.

Pap S. András Fonyódról, az Egyesület hajdan létezett Chagall-körének felújítását indítványozta, a munkára is konkrét javaslatokat tett, és a szervezést is elvállalta. (Azon kevés hozzászóló egyike volt ő, aki maga ajánlkozott valamely munka elvégzésére, és nem általános alanyt használt: meg kéne csinálni, el kéne végezni stb.)

Az ügyvezető elnök a hozzászólásokra adott válaszában csupán a Bálint-házzal való együttműködés nehézségeire tért ki és ecsetelte az anyagi problémákat, amelyek nem utolsósorban abból adódnak, hogy a zsidóság nem lévén nemzeti kisebbség, az ilyen célra szánt állami támogatásból nem részesedik.

Elmaradt alapszabály-módosítás, indulatos tisztújítás

Ezután a közgyűlés a beszámolókat elfogadta, majd a Számvizsgáló Bizottság jelentését kívánta elfogadtatni a levezető elnök. Gergely István elnökségi tag azonban emlékeztetett: miután az előző közgyűlés nem választott ilyen bizottságot, az ilyen néven most föllépőket nem lehet számvizsgáló bizottságnak tekinteni. Több hasonló értelmű kifogás után Korányi László elismerte ezek jogosságát, majd közölte, hogy a mulasztás pótlására jelölt ki az elnökség egy bizottságot két hónappal ezelőtt, mert ez is jobb, mint a semmi. Az elnök ezután úgy tette föl a kérdést: elfogadja-e a közgyűlés a nem szabályosan választott Számvizsgáló Bizottság jelentését. A közgyűlés ezt elfogadta.

Napirend szerint ezután az alapszabály-módosítás következett, azonban itt is komoly kifogások hangzottak el, mindenekelőtt az, hogy a módosítások mibenlétéről a tagságot előre nem értesítették. Gergely István, aki a módosításokat előkészítette, röviden vázolta, miért vált szükségessé a sok tekintetben még az 1988-as politikai viszonyokat tükröző alapszabály megváltoztatása, majd maga is elismerte, hogy a módosításhoz szükséges műhelymunka elmaradt. Mint mondta, a közgyűlést előkészítő elnökségi ülésre, mely a javaslatokat tárgyalta volna, nem kapott meghívást. Mintegy tízperces vita következett ezután, melynek végeztével a közgyűlés úgy szavazott, hogy a módosító indítványokat nem tárgyalják.

Az utolsó napirendi pont, a tisztújítás kapcsán hágtak legmagasabbra a kedélyek. A hozzászólások és válaszok, szavazások és szavazatszámlálások viszonylag jól követhető rendje itt felborult: az ügyrendi problémák miatti elégedetlenség és a neheztelések egyéb formái kibogozhatatlanul összekeveredtek. Józan hozzászólások, indulatos hangon előadott ügyrendi javaslatok, kontrák és rekontrák nehezítették a levezető elnök dolgát, akitől az indulatos hozzászólók időnként átvették az irányítást. Miután a jelölőbizottság elnöke felolvasta a 22 nevet tartalmazó jelöltlistát, kiderült, hogy néhányan nem tagjai az Egyesületnek. Volt, akit jelöltek, de lemaradt a listáról. Többen nem voltak jelen (vagy időközben eltávoztak), így nem lehetett tudni: vállalják-e a jelöltséget.

Hosszas vita tárgya volt, hogy a zsidó iskolák vezetőit válasszák-e be a vezetőségbe, s ha igen, akkor mely iskolákét, ha nem, akkor meghívják-e őket a vezetőség üléseire oktatással kapcsolatos ügyekben. Végül az utóbbi mellett született döntés.

Hány tagja legyen az elnökségnek? Mekkora létszám biztosítja a leghatékonyabb munkát? Hogyan lehet elejét venni a vezetőségen belüli klikkek kialakulásának? Kik kit jelölt? A jelölők indokolják-e, miért tartották helyesnek jelöltjeiket fölvenni a listára? Érdemes e közismert személyeket meghívni az elnökségbe, akik „kóvedet” adnak, de érdemi munka sok elfoglaltságuk miatt nem várható tőlük? Hány szavazat esetén tekinthető megválasztottnak egy jelölt? Egyebek közt e kérdésekről folyt az indulatos vita mintegy másfél órán át, miközben három új személy került az elnökségi tagok listájára. (Közülük csak egy volt jelen, ő vállalta a jelöltséget, a másik kettő kiesett.)

Az ügyrendi kérdéseken túljutván, külön megvitatott javaslatra a korábban tisztséget nem viselt jelöltek álltak föl, hogy néhány szót szóljanak magukról és az Egyesülettel kapcsolatos elképzeléseikről. (Az elnökség eddigi tagjai, akik mind szerepeltek a jelölőlistán, nem szóltak.) Kertész Ákos kivételével – aki azt ígérte, hogy mint közismert író és publicista, népszerűsíteni fogja az Egyesületet – a jelöltek inkább magukról és munkájukról szóltak röviden, programjuk legföljebb annyi volt, hogy „a kultúra területén kívánnak dolgozni”.

A rövid bemutatkozás után került sor a másfél óráig tartó választási procedúrára, melynek végeztével 14 személyt választottak be az elnökségbe.

G. J.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1996. március 24-én megválasztott elnökségének tagjai:

Bokor Judit (48) újságíró;

Cziegler Attila (46) mérnök-közgazdász;

Deák Gábor (47) tanár;

Fenyő Ágnes (50) szerkesztőségi titkár;

Garai Péter (46) közgazdász;

dr. Gergely István (40) mérnök;

Hajósné, dr. Vértes Antónia (48) közgazdász;

dr. Hollós Sándor (46) orvos;

Kertész Ákos (60) író;