„sodrában a szörnyű malomnak”

״…a felleg alatt sodrában a szörnyű malomnak” – e Babits idézet részlete a mottója és egyben a címe is Szilárd Gyula nemrég megjelent könyvének. Misztifikált utalás ez a sors kifürkészhetetlen rendjére, illetve rendetlenségére, mely tízmilliók halálát okozta. ״A Titkok Könyve ez – írja Mezei András az előszóban – mitől marad életben, akinek hetvenhétszer is el kellene pusztulnia.” A könyv fordulatos, bár Szilárd Gyulának esze ágában sincs izgalmas fordulókat kanyarítani. A történelem az izgalmas. Szilárd férfias önmegtartóztatással ״emberpróbáló időknek” nevezi azokat az éveket, melyeket a történelemkutatás a legszélsőségesebb jelzőkkel illet. Próba volt valóban, de nem annak szánták. Akik a próbatételt elszenvedték, nem voltak sem vagányak, sem kalandorok, hanem egyszerű zsidó emberek voltak, mint bármelyikünk.

״Nem vagyok író…” – jelenti ki Szilárd, ezzel lerombol bizonyos belső határokat, melyek gúzsba kötnék, hogy újabbakat, tágasabbakat építsen ki magának, a dokumentumregényét. Valóban nem író, de nem azért, mert nem volna hozzá tehetsége. Sokkal inkább azért, mert a kor, melyben életét leélte, nem adott lehetőséget azoknak az egykönyves íróembereknek, akik nem voltak hajlandók mások szája íze szerint papírra vetni gondolataikat. Mint műbútorasztalos kereste a kenyerét, elfojtva magában a művészi ambíciókat, melyek nyugdíjas éveire a felszínre törtek. Kiválóan rajzol – a könyv címlapját a saját megdöbbentően szép illusztrációja díszíti -, sajátos, utánozhatatlan famunkáit már a Nemzeti Galériában is bemutatták.

Először kéziratban olvastam a könyvet, valamikor az elmúlt esztendőben, gyűrött szélű, ronggyá olvasott lapokon, ahogy kézről-kézre járt ismerősei körében.

Többnyire jelen időben, egyes szám első személyben ír, kissé szögletes mondatai harapófogóként zárják körül az olvasót. Nincs hová menekülni ebben a reménytelenségben. Csak előre, mindig csak előre a biztos halálba Mauthausen-be. Emléket állít az ismeretlen munkaszolgálatosnak, aki vissza mert ütni. Megismerhetjük a magyar hadsereg brutális módszereit, a kiszolgáltatottakkal szadista játékokat űző katonákat, de azt a keveset is, aki megpróbált segíteni.

Néha profi írókat megszégyenítő erővel tömöríti gondolatait. ״Közben lassan beesteledik… Néha egy-egy honvéd vagy tisztes is felbukkan, majd távolodó alakjuk eltűnik a kisváros sötétjében.” Egyetlen, villanásnyi, Krúdy világát idéző kisvárosi hangulat. Ezek a sötétben el-eltűnő katonák talán a kedvesükhöz mennek, vagy talán beülnek vacsorázni egy kiskocsmába. Egy olyan világba tartanak, amely bezárult a Szilárd Gyula-félék előtt. Mindazok előtt, akiket később elsodort a szörnyű malom, vagy akik valamilyen csoda folytán életben maradtak, de nem írtak könyvet. Pedig bármelyikük, bármelyik oldalon folytathatná az írást a maga történetével…

(Szilárd Gyula: ״…sodrában a szörnyű malomnak” A szerző magánkiadása. Megvásárolható a MZSKE Garay utcai helységében.)

(magén)