Mese a kecskéről

Smuel Joszef Agnon

Mese a kecskéről

A mese egy öregemberről szól, akinek fájt a szíve. Elküldték az orvosért, aki azt tanácsolta, hogy igyon kecsketejet. El­ment hát az ember, vett egy fejőskecs­két, és bevitte a házába. Nem telt bele sok idő, a kecske eltűnt. Kimentek, hogy megkeressék, de sehol sem találták. Nem volt sem az udvaron, sem a kert­ben, sem a sem a tanház tetején, sem a pataknál, sem a dombokon, sem a me­zőkön. Napokig elmaradt, míg aztán vé­gül magától visszatért, és a tőgye tele volt tejjel, aminek olyan íze volt, akár az Édenkertnek. Nem egyszer, többször is eltűnt a háztól. Mindig elmentek keresni, de sosem találták, amíg magától vissza nem jött, tőgyében a tejjel, mely éde­sebb volt, mint a méz és az íze olyan volt, mint az Édenkerté.

Egyszer az öregember így szólt a fiá­hoz:

• Fiam, nagyon szeretném tudni, hová megy a kecske és honnan hozza ezt a te­jet, mely édes az ínyemnek és balzsam minden csontomnak.

• Van egy tervem. – mondta a fiú.

• Mi a terved? – kérdezte az öreg.

A fiú felkelt, hozott egy vég fonalat, és hozzákötözte a kecske farkához.

• Mit csinálsz, fiam? – kérdezte az öregember.

• Fonalat kötök a kecske farkához, és amikor majd érzem, hogy megrántja, tudni fogom, hogy indulni akar, megfo­gom a fonal másik végét, és követem majd az útját.

Az öregember bólintott és azt mondta:

• Na a te szíved bölcs, az én szívem is örvendezni fog.

A fiú hozzákötötte a fonalat a kecske farkához és gondosan ügyelt rá. Amikor a kecske elindult, megfogta a fonal vé­gét, és nem is eresztette meg, amíg már jó ideje mentek, és ő követte a kecskét. Végül egy barlanghoz értek. A kecske be­ment a barlangba, fiú meg utána, kezé­ben a fonallal. így mentek egy vagy két órán keresztül, vagy talán egy vagy két napig is. A kecske megcsóválta a farkát és mekegett, és a barlangnak vége lett.

Amikor kiértek a barlangból, a fiú ma­gas hegyeket látott, völgyeket tele a leg­szebb gyümölcsökkel, és az élő víz forrá­sát, ami a hegyekről folyt lefelé; minden­féle illatos szellő fújt. A kecske megka­paszkodott az egyik fa redős leveleiben és felmászott a tetejére. Karob gyümöl­csök tele mézzel estek le a fáról, a kecs­ke megette őket és ivott a kerti forrásból.

A fiú megállt és megkérdezte a vándo­rokat:

• Szólítalak titeket, jó emberek, mond­játok meg, hol vagyok és mi ennek a helynek a neve?

• Izrael földjén vagy, közel Cfáthoz. – felelték.

A fiú az égre emelte a szemét és azt mondta: – Áldott az Örökkévaló, áldott ő, aki elhozott engem Izrael földjére.

• Megcsókolta a földet és leült egy fa alá.

Így szólt: – Míg nappal van, és az árnyé­kok elszöknek, itt ülök a dombon ez alatt a fa alatt. Aztán majd hazamegyek, és elhozom apámat és anyámat Izrael földjére.

Ahogy így üldögélt, és gyönyörködött Izráel földjének szentségében, egy hangot hallott:

• Gyertek, köszöntsük a Szombat Ki­rálynőt!

És látott embereket, akik olyanok vol­tak, mint az angyalok, fehér sálakba csa­varva, mirtusszal a kezükben, és minden házban sok gyertya égett. Rájött, hogy a Szombat estéje jön el a sötétedéssel, és ő már nem fog tudni visszafordulni. Kihú­zott egy gyökeret és belemártotta cserzőgubacsba, amiből a Tóratekercsek írásá­hoz használatos tintát készítik. Vett egy darab papírt és írt egy levélkét az apjá­nak:

„A Föld végeiről emelem fel szavam dalban, hogy elmondjam neked, békében érkeztem Izrael földjére. Itt ülök, kö­zel Cfáthoz, a szent városhoz, és magam­ba szívom a szentségét. Ne kérdezd, hogy érkeztem ide, csak fogd erősen a fonalat, amit a kecske farkához kötöt­tem, és kövesd a kecskét, akkor bizton­ságos lesz az utad, és elérkezel Izrael földjére.”

A fiú összetekerte a levelet és beletet­te a kecske fülébe. Azt mondta magá­ban: Mikor hazaér apám házába, apám megveregeti majd a fejét, ő pedig meg­rázza majd a fülét és a levélke kiesik. Apám felveszi és elolvassa, megfogja a fonalat, és követi majd a kecskét Izrael földjére.

A kecske visszatért az öregemberhez, de nem rázta meg a fülét, és a levélke nem esett ki.

Amikor az öregember látta, hogy a kecske a fia nélkül jött, kezével a fejét verte, siránkozni és jajgatni kezdett.

• Fiam, fiam, merre vagy? Fiam, bár­csak én halnék meg helyetted, fiam, fi­am!

Ment és siratta, gyászolta a fiát, mert ezt gondolta: Egy gonosz vadállat felfalta a fiamat, biztosan darabokra szaggatta!

És nem lehetett megvigasztalni.

• A fiamat gyászolva fogok a sírba szállni! – így siránkozott.

Amikor csak meglátta a kecskét, azt mondta:

• Jaj annak az apának, aki elzavarta a fiát, és jaj neked, aki kiűzted őt a világ­ból!

Az öregember nem tudott megnyugod­ni, míg el nem küldött a sakterért, hogy vágja le a kecskét. A sakter eljött és le­vágta a kecskét. Ahogy nyúzták, kiesett a levélke a füléből. Az öregember felvette a földről, és azt mondta:

• A fiam keze írása!

Mikor elolvasta, mit írt a fia, kezével a fejét verte, és kiáltott:

• Oy-oy! Jaj annak, aki elvesztegeti a saját jószerencséjét, és jaj annak, aki rosszal fizet a jóért!

Napokig gyászolta a kecskét, és nem lehetett megvigasztalni; azt mondta:

• Jaj nekem, mert felmehettem volna Izráel földjére, és most szenvedhetem végig a napjaimat ebben a száműzetés­ben!

Azóta a barlang szája már el van rejtve a szem elől, nincs többé rövid út. És az a fiú, ha nem halt még meg, gyümölcsöt hoz öreg korára, tele életerővel, nyuga­lomban és békességben az Élet Földjén.

Kovács Ildikó fordítása