Slachta Margit védelmében

Egyik korábbi számunkban méltattuk a hajdani keresztény politikus, Slachta Margit érdemeit, az üldözések idején zsidók védelmében végzett tevékenységét. Majd egy olvasónk levelét közöltük, aki túlzottnak találta a méltatást, mert szerinte Slachta politikai magatartása 1945 után számos negatívumot mutatott. Mona Ilona olvasónk, Slachta Margit rendtársa ezzel a megítéléssel száll szembe. Gondosan megszerkesztett és alapos fejtegetéseiből terjedelmi okok miatt csak részleteket közölhetünk, amiért és a közlés késedelméért szíves elnézését kérjük.

Slachta Margit és a köztársasági államforma

Magyar Nemzet, 1946. február 1.: “…Slachta Margit összehasonlítást tett a királyság és a köztársaság intézménye között. Szerinte mind a kettő lehet jó. Az a lényeg, hogy az államfő felette álljon mindennek és felelős legyen Istennek.” A parlamentben határozati javaslatot tett, hogy “…az államforma kérdésének tárgyalását halasszák a békekötés utánra.” Ez a mondat nem tűnik olyannak, hogy “tűrőképességét meghaladta az új államforma megteremtése”. (Amint P. Zs. olvasónk vélte levelében.)

Megsértette-e a szomszéd népeket?

1947. október 28-án Slachta Margit ezt mondta az Országgyűlésben: “Ha nekünk anyagiakkal kell jóvátételt fizetnünk…, ha nekünk természetben kell jóvátételt eszközölnünk…, akkor hol van megírva, t. Országgyűlés, az, hogy vajon nem kell-e nekünk jóvátételt eszközölnünk emberanyaggal, mert az is materiális jó.” Slachta Margit országnév nélkül a jóvátétel formájáról beszélt, azt a feltételezést, hogy ezzel bármelyik szomszéd országot megsértjük, a Mentelmi Bizottság magyarázta bele a beszédbe, és ez a belemagyarázás került a sajtóba, nem Slachta Margit eredeti szövege. Jó ok volt rá, hogy az ország népe ne ismerje meg az eredeti szöveget, hiszen akkor mindenki a “malenyki robottól” félt. A Parlamenti Naplóból kiderült, hogy a teljes akkori ellenzék egyetértett Slachta Margit kijelentésével.

Slachta Margit és a magyar Himnusz

S. M. természetesen nem érthetett egyet az iskolák államosításával, és ezt a baloldali képviselők minősíthetetlen közbekiáltásai ellenére is kimondta, de ennél többet is tett: határozati javaslatot terjesztett elő, hogy az ország az Egyesült Nemzeteket kérje fel, küldjön ellenőrző bizottságot annak megállapítására, van-e itt egyházüldözés. Az Országgyűlés akkori elnöke a Parlamenti Napló tanúsága szerint így reagált: “…A határozati javaslatot nem olvasom fel, mert tartalmában súlyosan sérti a magyar demokráciát és az ország szuverenitását … nevezett képviselőnek a Mentelmi Bizottság elé utasítását javaslom… Ugyanakkor javaslom, hogy az Országgyűlés a határozati javaslat elmondott szövegét a gyorsírói jegyzetekből törölje és a Naplóból hagyja ki.”

Ezután került sor a név szerinti szavazásra. A győzelem örömére a kormánypárti képviselők felálltak, és énekelni kezdték a Himnuszt. A “nem”-mel szavazók is felálltak, de nem énekeltek. Slachta Margit va­lóban ülve maradt, mert mint a Mentelmi Bizottságnak elmondta: a megdöbbenéstől maradt ülve, hogy azok, akik “most fosztották meg az ifjúságot Istentől, azok éneklik: Isten, áldd meg… Belátja, hogy rosszul tette, le kellett volna térdelnie és a 137. zsoltárt imádkoznia: Babilonnak vizeinél…”

Hősiesség és maradiság

Nem érthetek egyet azzal a megállapítással – folytatja Mona Ilona -, hogy “ami tegnap hősiesség volt, jóllehet mára maradiság”. Nem, ami tegnap hősiesség volt, az ma is az, ha valaki ugyanazon elvekért száll síkra. 1945 előtt a származásuk miatt igazságtalanul üldözöttekért emelt szót, utána pedig szembeszállt azzal a gyakorlattal, amit jóval később maga a PÁRT is torzulásnak minősített. Slachta Margit “tűrőképességét” az 1946-tól már erősen érződő igazságtalanságok haladták meg. Férfias ellenállása az emberi méltóság tiszteletben tartását, a reális és emberközpontú – nem gigantomániás – gazdaságpolitikát és az igazi kulturális forradalmat követelte. Máig már elég sok írás felmérte, mennyi kárt okozott a diktatúra ezen a három vonalon, és felmérhetetlen, milyen fejlődés lett volna, ha törvényesség, helyes gazdaságpolitika és ezer éves kulturális örökségünk zökkenőmentesen érvényesülhetett volna.