Sivatagi látomás

Sivatagi látomás

Izrael jövője a Negevben rejlik?

Nemrég indult az a hosszú távú iz­raeli kormányprogram, melynek cél­ja a Negev-sivatagot elhanyagolt, szegényes vidékből virágzó tájékká varázsolni, ahova többszázezer új lakó költözhet. Képesek lesznek-e elkerülni azokat a környezetvédel­mi, etnikai és gazdasági csapdákat, melyek következtében a korábbi próbálkozások elbuktak?

Felejtsünk el mindent, amit a Negev-sivatag településeiről tudunk: az átlagon felüli munkanélküli­séget, a szegényes kisvárosokat, ahonnan menekülnek a fiatalok, az országutak mentén sorjázó beduin bádogviskókat, és képzeljünk el egy negevi utazást 2015-ben. Magunk mögött hagyjuk az ország szívében fekvő zsúfolt városokat, és dél­nek indulunk a 6-os úton, a libanoni ha­tártól a Beér Seván túl fekvő sivatagba vezető kényelmes autópályán. Alig negy­venöt perc elteltével felbukkannak a Negev fővárosát övező első elővárosok, me­lyek otthont adnak a Beér Sevában vagy épp az ország nagyvárosaiban dolgozó családoknak, akik kihasználják az új utak és vasútvonalak adta lehetőségeket.

Tizenöt perccel később már Beér Se­vában vagyunk. A város egyeteme mel­lett high-tech park épült, ahol nemzetkö­zi cégek létesítettek leányvállalatokat, s ide települtek a hadsereg legkorszerűbb számítógépes egységei is. A város la­kossága a korábbi kétszázezerről négyszázezerre nőtt: a betelepülő fiatal csalá­dokat vonzzák a különféle új iparágak adta munkalehetőségek meg az olcsóbb ingatlanárak. Itt olcsóbb egy kertes ház, mint Tel-Avivban egy kétszobás lakás.

Beér Sevát elhagyva nyomát se látjuk az út menti beduin viskóknak. A bedui­nokat tíz új kisvárosba költöztették, a korábbi, név nélküli falvacskákból kia­lakított, gondosan megtervezett mezőgazdasági településekre. Az or­szág talán egyik legszegényebb népcso­portjának élete ezzel sokat javult, külö­nösen a nőké, mivel a kormány sokat költött taníttatásukra. Az Oktatási Mi­nisztérium kétszázötven új tantermet hozott létre a beduin gyerekek számára.

A 6-os út végén, a Negev-csomópontnál, most a Cahal (az izraeli hadse­reg) kiképzési központja található, amely Tel-Aviv mellől költözött ide. A délre telepített egységekkel együtt ide­költöztek a hivatásos tisztek családjai. Továbbhaladunk dél felé: Szdé Bókerben több száz embert foglalkoztató kor­szerű víztechnológiai kutatóbázis léte­sült. Utunk családi parasztgazdaságok között vezet, melyeket az eleddig ter­méketlen földön alakítottak ki.

ÁLOM HELYETT VALÓSÁG

Ma, 2006-ban, a Negev-sivatag még egészen más képet nyújt. Beér Sevá­ban az elmúlt évben az ingatlanárak tíz százalékkal csökkentek, és mint­egy háromezer lakás áll üresen. A Negevben élők átlagosan tíz százalékkal kevesebbet keresnek, mint az ország más részében lakók. A Ben Gurion Egyetem mellé tervezett high-tech park csupán papíron létezik, a telek üresen áll. A hadsereg tervezett délre költözése még el sem kezdődött – a Cahal számítógépes és hírszerző egy­ségei, valamint a kiképzőközpontok nem készülnek a költözködésre, mivel attól tartanak, hogy tervezett új helyük a Negevben túl közel fekszik a Ramat Hovav-i méreganyag-lerakóhoz. A Beér Sevát övező országutak mentén egyre duzzadnak a beduin bádogváro­sok – mintegy negyvenöt, hivatalosan nem létező települést töltenek meg az építési engedély nélkül emelt szegé­nyes viskók, melyek lakosságát nyolc­vanezer körülire becsülik. Bár a Ne­gev-sivatag Izrael területének hatvan százalékát foglalja magába, az ország lakosságának csupán nyolc százaléka él itt. A 6-os út véget ér Gederánál, ami az átlag izraeli számára egyúttal a civilizáció végét jelenti – még mielőtt elérné a Negevet.

TERVEK

A 2006-os év a „Negev és Galilea éve” lett volna, ha nem jön közbe az újabb háború. 2005-ben a kormány még büszkén reklámozta a Szochnut és kü­lönféle külföldi zsidó szervezetek által támogatott Negev 2015 tervet. A leg­jobb tervezők és építészek által kidol­gozott, s a kormány által is jóváhagyott projekt költségvetése 4 milliárd dollár volt. A 2005-ös választások után létre­hozták a Negev és Galilea Fejlesztésé­ért Felelős Minisztériumot, Simon Pe­resszel az élen.

A most késedelmet szenvedő új terv körvonalai 2004-ben rajzolódtak ki, nagyjából akkor, amikor Ariel Saron komolyan fontolóra vette a gázai és észak-szamáriai zsidó telepesek evaku­álását. Saron ráébredt, hogy egyrészt Iz­raelen belül kell valamilyen alternatívát keresni e területek helyett, másrészt va­lamiképp bizonyítania kell cionista el­kötelezettségét, ha zsidó településeket számol fel.

Ehud Olmert idején az elképzelés ha­tározottabb formát öltött. „Az ország középen zsúfolódik össze a lakosság túl­nyomó része. Ez örökölt, de nem logi­kus helyzet” – magyarázza Blumenblat úr, a Negev 2015-tervei összeállító Danoma tervező agytröszt vezetője. „Hatalmas űr tátong a déli területek és az ország többi része között. Délen vannak kiaknázatlan források, mint például a turizmus. ” A terv híven tükrözi az Arnon Szófer, a haifai egyetem professzo­ra által is megfogalmazott demográfiai aggodalmakat: az ország északi és déli végein élő arab népesség túlsúlyba ke­rülhet a zsidók által gyérebben lakott te­rületeken. A tel avivi állam: veszély Izraelre című könyvében Szófer azt állít­ja, e veszélyes fejlemény elkerülése vé­gett szükséges lenne, hogy az ország túlzsúfolt központi részéből délre köl­tözzön a lakosság egy része. A Danoma elképzelése szerint a Negev népessége hetven százalékkal növekedne: a jelen­legi 540 ezerről 900 ezerre.

FEJLESZTÉS

Simon Peresz új minisztériuma kulcsszerepet játszik a terv megvalósí­tásában. Kevés elképzelés örvend ekko­ra konszenzusnak Izraelben. A terv megvalósítására szánt 17 milliárd sékel valójában nem egy elkülönített összeg, hanem a kormány által a következő tíz évben a déli régió fejlesztésére szánt források összessége. Ezeket a forráso­kat az utak és a vasút modernizálására, új települések létrehozására, új iparágak meghonosítására, az oktatás korszerűsí­tésére és a hadsereg technikai egysége­inek átköltöztetésre szánják. Efrat Duvdevani, a minisztérium energikus igaz­gatója szerint „tíz éven belül a Negev képe teljesen megváltozik”.

Ramat Negev regionális önkormány­zat fennhatósága az Izrael területének mintegy egyötödét kitevő, a Beér Seva és az egyiptomi határ között elterülő, kopár hegyekkel és völgyekkel tagolt kietlen síkságra terjed ki. Az alig tízez­res népesség fele zsidó, fele beduin. Az önkormányzat vezetője a nyájas Smuél Rifman – őshonos negevi kibucnyik – hivatalában megismerkedünk Kfár Adiellel, mely a Ben Gurion Egyetem hall­gatói számára létrehozott új település, s amelynek szerkezetét Dimonában és Kirját Smónában is lemásolták. Egy má­sik új település, a ma már harminc csa­ládot számláló Merháv Ám 2001-ben lé­tesült; létrehozói fiatal izraeli ortodoxok voltak. Beér Milka település már épül nem messze az egyiptomi határtól, s hozzá közel tervezik Halucit felépítését.

Rifman talán legambiciózusabb terve a Negev 2075-ben is szereplő ún. borút, egy harminc családi gazdaságból álló lánc. Ezek fele már működik. A családi birtok újszerű települési forma Izraelben, ahol a közösségi települések hagyomá­nya jóval erősebb. A telepesek kecskét tartanak, tejet és sajtot készítenek vagy borszőlőt termesztenek, sokan tartanak fenn vendégszobákat, illetve éttermeket. Az egyik fő cél a turizmus erősítése. Blumenblat célja legalább száz ilyen családi gazdaság létrehozása 2015-ig.

POLITIKAI AKADÁLYOK

Nehéz olyan izraelit találni, aki ne értene egyet a Negev fejlesztésének szükségességével; ugyanakkor szen­vedélyes viták folynak arról, hogy ez pontosan mit jelent. A családi gazdasá­gokkal kapcsolatban is eltérőek az ál­láspontok. A környezetvédők azzal ér­velnek a kis gazdaságok szaporítása el­len, hogy a tucatnyi ember kedvéért lét­rehozott településrendszer és infrast­ruktúra nagymértékben rombolja a si­vatag ökoszisztémáját, és magánterü­letté változtatja a vidéket.

Ám a kormány a családi gazdaságok­nak még egy fontos szerepet szán: a Negevet fenyegető legnagyobb veszély az üres területek beduinok általi birtok­bavétele. Rifman nem kertel: „Ha a zsidók nem lesznek jelen, akkor jelen lesz más.” Nili Baruch, a jeruzsálemi Bimkom polgárjogi szervezet aktivis­tája szerint e családi gazdaságok jó pél­dái a hivatalos diszkriminációnak. „Iz­rael nem közölheti nyíltan a beduinok­kal, hogy hagyjanak fel a vándorlással, és költözzenek be a nagyobb települé­sekre, viszont engedélyezi, hogy har­minc családi gazdaságot létesítsenek négyezer hektárnyi területen. ” A Bim­kom és az Adallah, egy izraeli arab szervezet ez év áprilisában fellebbezést nyújtott be a legfelső bírósághoz: sem­misítsék meg a családi gazdaságok lét­rehozását engedélyező határozatot. (A meglévő gazdaságokat még az enged­ély kiadása előtt felépítették.) Úgy tű­nik azonban, hogy a bíróság jóval az engedélyek kiadása után tárgyalja majd csak ügyet. A Bimkom amúgy is gyanakvással figyeli a több százezer ember betelepítését célzó kormányzati terve­ket. „Sokkal ésszerűbb lenne a már meglévő településekbe invesztálni” – állítja Baruch. „Ha javul az életminőség a Negevben, akkor az emberek maguktól is odaköltöznek. ”

Az új települések – családi gazdasá­gok, diákfalu, közösségi negyed – mé­retei egyelőre elenyészőek a Negev 2015 tervben vázolt nagyszabású elkép­zelésekhez képest. Az új közösségek és családi gazdaságok egyelőre nem jelen­tenek többet ötven családnál és egy ma­roknyi diáknál Rámát Negev hatalmas lakatlan térségében. Abban mindenki egyetért, hogy a Negev jövőjének kul­csa Beér Seva, a térség ma még kissé csikorgó gazdasági motorja. Rifman úgy véli, hogy tizenöt éven belül akár húszezer zsidó élhet a területen, ami a mai népesség négyszerese.

A Negev 2015 tervben vázolt elkép­zelések szerint a Ben Gurion Egyetem mellett high-tech park létesülne. Az egyetem a Negev ritka sikertörténetei­nek egyike: a növekvő presztízsű intéz­mény tizenhétezer hallgatóval büszkél­kedhet. A tervezett park adna otthont magáncégeknek, melyek egyúttal ma­radásra csábítanák a Ben Gurion végzős hallgatóit, akiknek többsége ed­dig a diploma kézhezvétele után távo­zott a térségből. Duvdevani tervei kö­zött szerepel Beér Seva óvárosának re­habilitálása, valamint a várostól észak­ra található Beér Seva folyó megtisztí­tása (ennek munkálatai már meg­kezdődtek) és a terület egy részének parkosítása.

1992-ben egy szakértői gárda össze­állította a Kidmat Negev tervet, melyet azonban Jichák Sámír fonások hiányá­ban félretolt, s így szinte azonnal fele­désbe merült. A Negev immár ötven­nyolc esztendeje az ország jövőjének kulcsa. Ám ha az új program nem kap­ja meg a szükséges forrásokat, és nem kezdik el valóra váltani, akkor ezt a jövőt bizonytalan időre ismét elhalaszt­ják, s egy újabb fejlesztési terv merül a múlt homályába.

Matti Friedman (The Jerusalem Report) cikkét fordította:

Seleanu Magdaléna