Sirály – a terézvárosi slakkeráj

Sirály – a terézvárosi slakkeráj

Ha a nyájas Olvasó legott a Magyar értelmező kéz­iszótár felé gravitál, hogy megtudja, mi az a slakkeráj, kérem, ne tegye, nincs benne. A slakkeráj tövéül szol­gáló slakker ugyanis Mayer András barátom nyelvújítá­sa az angol slacker (lógós, lazsáló) szóból, és – egyelőre – kizárólag András szűk ismeretségi köre, pár tucat ember használja. A nehezen meghatározható slakker, az angolból némi jelentésváltozáson átmenve, körülbelül a következőt jelenti: általában egyetemista vagy fiatal értelmiségi, leginkább bölcsész, esetleg mű­vész, ha ez utóbbi, akkor nagy valószínűséggel meg nem értett zseni. A slakker törzshelye a Toldi, a Hunnia, vagy a Művész mozi: nem feltétlenül termelője vagy fo­gyasztója a mozi produktumainak, lehet, hogy egysze­rűen csak ott van. A kilencvenes évek elején mindene­kelőtt a Tilos az Á, mellette – a teljesség igénye nélkül – a lágymányosi Hobo Blues Band-klub, a Sziget, az Eötvös Klub, a Picasso, később a Blue Box, a Ráckert vagy a Tütü Tangó volt a slakker törzshelye – és immár a Sirály. A slakker jó eséllyel hallgat Tilos Rádiót, és az 1990-es választásokon szinte biztos, hogy Fidesz-, esetleg SZDSZ-szavazó volt. Nagyon erősen felülrepre­zentált köztük a zsidók aránya. A slakkerságot az em­ber általában idővel kinövi: megnősül, gyerekei lesz­nek, pénzt kell keresnie, satöbbi. Ezek mellett slakkernek maradni erős kihívás.

A slakkeráj egyfelől a slakkerek összességét jelenti, másfelől olyan szórakozóhelyet vagy vendéglátó-ipari egységet, ahol slakkerek nagy számban találhatóak.

A Sirály teljes mértékben ilyen hely. Klasszikus antislakkeráj a Liszt Ferenc tér.

A konzervatív zsidó ifjúsági szervezetnek, a Maromnak is otthont adó Király utca 50. alatti szín- és kávéház, vala­mint könyvtár, amellett, hogy slakkeráj, zsidó(s) is. Ez már a bejáratnál egyértelmű: az ajtófélfán, belül, kint van a mezüze: egy kislányt ábrázoló gyerekrajz van rajta. A tulajdo­nos arra a kérdésre, hogy miért nem kívül van, visszakér­dezett: szeretem-e, ha ellopják a kocsimat. Ránézésre a vendégek jelentős része zsidó, az életkor – szintén ráné­zésre – huszonöt és negyven között kulminál.

A nemdohányzó rész után érdeklődve először ÁNTSZ-ellenőrnek néztek minket, majd amikor kiderült, hogy nem vagyunk azok, viszont utáljuk a dohányfüstöt, a kö­vetkező választ kaptuk: „Menjetek föl az emeletre, ott ke­vesebb a füst.”

Abszolút slakkeráj.

K-európai slakkeráj.

Az emeleten néhány (egyelőre zárt) könyvszekrény je­lentette a zsidó(s) könyvtárt. Ady Endre: Egy keresztve­tés története – Zsidó történetek; Rapcsányi László: Jeru­zsálem; Anna Frank és Dawid Rubinowicz naplója; David Flusser: A judaizmus és a kereszténység eredete; Ko­vács András: Vallomás a székely szombatosok perében. Satöbbi. A könyvszekrény külső, hozzáférhető részén néhány régi Múlt és Jövő, illetve Szombat. Mivel hivatal­ból volt nálam egy-egy példány a Szombat három leg­újabb számából, frissítettem a folyóirat-állományt. A könyvszekrények mellett található a Marom-iroda.

A falon haszid zsidót ábrázoló százéves fénykép, pár méterrel odébb a Chabad által kiadott 5767-es naptár.

Az árak, ha nem is kifejezetten alacsonyak, de viszonylag barátiak: egy kakaó, egy kávé és egy Havanna rum össze­sen került 1170 forintba. Mikor felfedtem, hogy a Szombat újságírójaként vagyok jelen, olyannyira megerősödött a tárgyalási pozícióm, hogy a cechet végül a cég állta.

A zsidó(s) hely terminus technicust meghatározni ta­lán a slakkernél is nagyobb kihívás, el is tekintek tőle.

Egy biztos: a Sirály az. Törzshelye lesz sokaknak, az bizonyos.

Szegő Péter