Sir Yehudi Menuhin
Amióta – negyvennégy éve – Bronislaw Huberman nincs az élők sorában, a világ zenei közvéleménye Yehudi Menuhint tudja a legnagyobb élő hegedűművésznek. Az egybevetés kettejük között több okból helytálló. Mindketten Mozart-korban, Huberman tizenegy, Menuhin tizenkét évesen lépett közönség elé, bizonyítva még a legnagyobbak között is kivételes zsenialitását; mindketten a kelet-európai származású, zsidó violinisták (Jascha Heifec, Nathan Milstein, David Ojsztrah, Isaac Stern, Szigeti József stb.) világszerte ismert és csodált sorába tartoznak; mindkettejük általános humanista elkötelezettsége mellett köztudott zsidó mivoltuk öntudatos vállalása, aktivitása a zsidó állam segítése, a zsidó kultúra terjesztése érdekében (Menuhin és húga, Hepcibah Menuhin zongoraművésznő kettesben és zenekarral számos hangversenyt adott a fenti célok szolgálatában); hegedűművészként elképesztő hangszertudásuk mellett mindketten utánozhatatlan, erővel és fájdalommal telített tónusukról ismertek.
Menuhin ma már többféle vonatkozásban is fogalom. Hegedűművészi karrierje mellett élete derekától a nagyok közé emelkedett karmesterként, esztétaként, fiatalok patrónusaként és fesztiválok kezdeményezőjeként is.
Hegedűjátéka szavakkal természetesen kifejezhetetlen – ellenben emberi nagysága számtalan gesztus- sál és epizóddal ábrázolható. Erre kivált nekünk, magyaroknak van számos lehetőségünk. Amikor a hazát elhagyni kényszerült Bartók Béla – mint ismeretes – Amerikában lelkével, testével, alkotóerejével nagyon mostoha helyzetbe került, sokakat megelőzve Menuhin sietett a segítségére. Méghozzá emberileg és anyagi szempontból nem akárhogyan. 1944-ben szóló hegedűszonátát rendelt tőle és mutatott be Bartók jelenlétében a New York-i Carnegie Hall-ban. Eltekintve attól, hogy Menuhin “Bach szonátái óra a legnagyobb szólóhegedű kompozíció „-nak minősíti nagy barátja alkotását – értelmet, önbizalmat és kedvet adott a nagybeteg Bartók kevéske hátralévő életéhez.
És itt visszatérek egy pillanatra a hegedűművész Menuhinhoz. Hatvanegy éve, tizennégy éves gyermekként szerepelt nálunk először. “Tökéletesebb hegedülést senkitől sem hallottunk” írta akkor a gyermek-zseniről Péterfi Pista bácsi (akkor még nem bácsi), aki addigra hallotta a világ nagy hegedűseit.
Ez 1930-ban volt – az imént említett Bartók-epizód 1944-ből való. Hamarosan vége lett a második világháborúnak. Az ezt követő első években Magyarországra nyugati művész még nem igen látogatott. És itt hadd idézzek ismét. A kiváló zeneszerző és kritikus, Jemnitz Sándor írta egy koncertről ez időben: “A szólószonáta a Zeneművészeti Főiskola roskadásig megtelt nagytermében csütörtökön este jutott el a magyar bemutató előadáshoz. Megrendítő mű…Yehudi Menuhin nemes lelkesedéssel a bartóki hagyományt és földöntúli üzenetét hozta el nekünk hangversenysorozatára, amelynek jövedelmét jótékony célra, a magyar művészek javára fordítja…1946. június 29.”
Az amerikai zsidó Yehudi Menuhin, korunk legnagyobb hegedűművésze, aki azóta is sokszor járt nálunk és akinek az angol királynő emberségéért és művészi nagyságáért időközben a legmagasabb “Sir” címet adományozta, nagyon szereti Bartók honfitársait. A harmincas, negyvenes évek embertelenségeivel soha meg nem alkuvó Bartók Béla ilyen barátokat szerzett nekünk. Mi is nagyon szeretjük Yehudi Menuhint.
A hajdani csodagyerek az idén hetvenöt éves. Szerethessük egymást még sokáig.
Címkék:1991-06