Síp utcai csaták – Bzsh-és Mazsihisz-közgyűlés

Síp utcai csaták

Bzsh- és Mazsihisz-közgyűlés

Erős felütéssel kezdődött a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), november 21-én megtartott közgyűlése. Olti Ferenc elöljárósági tag napirend előtt elmondott beszédének lényege ugyanis ez volt:

Zoltainak mennie kell.

A testület határozatképesnek bizo­nyult, így a küldöttek, Kardos Péter fő­rabbi nyitóimája után elfogadták a na­pirendi pontokat, melyek közt az ingat­lanok eladásának ügye, illetve a terve­zett költségvetés szerepelt. Ekkor je­lentkezett szólásra Olti Ferenc, aki még a napirend elfogadása előtt szeret­te volna előadni mondandóját.

Terjedelmes hozzászólásában régeb­bi problémákat is felvetett, így például a hitközség alapszabályának hiányos­ságait. A szervezet bejegyzési okmá­nyán Zoltai mellett egyedül a tíz éve el­hunyt Reich László neve szerepel, az átírás elmulasztása azonban egyfor­mán terheli az összes eddigi elnököt és vezetőséget. Fel is merült a kérdés, hogy Olti miért nem jelezte rögtön, amikor ez a gond tudomására jutott. Mint Olti fogalmazott, a demokratikus működési rend csupán díszletként szolgál a „monolitikus diktatúra” előtt, hiszen tíz éve semmiféle reformra, de még érdemi vitára sem került sor, ez pedig a demokráciára oly kényes zsidó világban elképzelhetetlen. Az irányítás, vélekedése szerint, az egymást váltó elnökök ellenére mindvégig Zoltai Gusztáv kezében volt, aki évi hárommilliárd forint felett rendelkezik minden kontroll nélkül. Ez pedig egy há­rommilliós alaptőkéjű kft-ben is elkép­zelhetetlen.

Olti Ferenc már korábban is kardos­kodott a külső számvizsgálók bevoná­sa mellett, mivel az e tekintetben meg­lehetősen nagy szabadságot adó egy­házi törvény a belső önrendelkezésre bízza az ellenőrzést. Ez azonban azt a képtelen helyzetet eredményezte, hogy a számvizsgáló bizottság tagjai függőségi viszonyba kerültek attól, akit vizsgálniuk kell – vagyis Zoltai Gusztáv­tól. Visszaélésekkel kapcsolatos konk­rét vádakat nem fogalmazott meg, hangsúlyozta, hogy csupán azok lehe­tőségére kívánta felhívni a figyelmet, és nem a számvizsgáló bizottságot akarta meggyanúsítani. Ennek ellenére mégis az ingatlanügyek körüli „maszatolásról” beszélt. Megemlítette még a zsidóság különböző irányzatai közötti párbeszéd hiányát, és arról is szót ej­tett, hogy a zsidó értelmiség nem te­kinti partnernek a hitközséget, mely­nek amúgy is rendkívül kevés tagja van. Felrótta ezen kívül, hogy a magyar zsidóság, a nemzetközi zsidó világon belül nem a létszámának megfelelő respektust élvezi. Moha elismerte Zol­tainak bizonyos érdemeit, eddigi mű­ködését összességében kártékonynak nevezte.

*

Olti Ferenc tehát, nem kis megrökö­nyödést keltve ezzel, önkéntes lemon­dásra szólította fel Zoltai Gusztávot, mert ekkor – úgymond – még emelt fő­vel távozhat. Ez esetben – folytatta – Zoltai megbízása végéig megkapná ügy­vezető igazgatói fizetését és továbbra is a Hegedűs Gyula utcai templomkörzet elnöke maradna. A szónok ezután java­solta, hogy egy szakértőkből álló cso­port – amelybe többek között Verő Ta­más rabbit és dr. Szeszlér Tibor ügy­védet (a B’nai B’rith volt elnökét) aján­lotta – egy hónap alatt dolgozza ki az új alapszabályt. A munka elkészültéig át­meneti költségvetés lenne érvényben, az új ügyvezetőt pedig nem megválasz­tanák, hanem a választott tisztviselők neveznék ki.

Zoltai Gusztávot láthatólag felkészü­letlenül érte a támadás, így igen indula­tosan reagált. Főként személyes sérel­meit említette meg, mint például azt, hogy Olti (akit egyébként nem is kívánt néven nevezni) a

„kommunizmus utolsó bástyájának”

nevezte őt (ezt egyébként vállalta is). Olti Ferenc erre a történetre egészen másképpen emlékszik, csakúgy, mint arra a puccskísérletre, amit Zoltai állítá­sa szerint ő szervezett Feldmájer Pé­ter korábbi elnök ellen. Noha Zoltai Gusztáv tanúkat is megnevezett, sem ők, sem a többi érintett nem szólt hoz­zá a vitához, Olti pedig cáfolta az el­hangzottakat. Az elhangzott súlyos vá­dak és sejtetések nem nyertek bizonyí­tást. Egyébként mindkét fél többször hangoztatta, hogy nem kíván részt ven­ni a sárdobálásban.

Mindezek után Zoltai Gusztáv hirte­len felindulásból lemondott, és csak hosszas kérlelés után tért vissza a te­rembe, miután a közgyűlés ismételten az eredeti napirend elfogadása mellett döntött. Mivel azonban az ilyen esetek­re vonatkozó szabályokra senki nem emlékezett, kétségek merültek fel, le­het-e egyáltalán folytatni az ülést.

*

Várható volt, hogy a hallottak után sokan Olti hátsó szándékaira kezde­nek gyanakodni. így is történt, noha Olti többször leszögezte, hogy nem kíván indulni az igazgatói posztért. Felszólalását többen mégis a ta­vasszal esedékes választás első kam­pánybeszédének tekintették. Azt állí­tották, hogy Oltinak nincs joga de­mokratizálásról beszélni, mivel sok esetben maga is ugyanúgy járt el, mint azok, akiket bírált. Heisler And­rás elöljárósági tag közölte, hogy Olti több külföldi konferencián a hivata­lossal ellenkező álláspontot képvi­selt, ezekről az útjairól nem készített beszámolót, illetve a maga belátása szerint osztott szét külföldi pénz­összegeket. Olti megnyilvánulását „dramaturgiailag megtervezettnek”, „visszataszítóan emelkedettnek” mi­nősítette. Felszólalása végén, Lőwy Tamás és Deutsch Róbert rabbik után harmadikként kérte Olti lemon­dását. Ez a megoldás kétségkívül, ha nem is nagyobb, de hangosabb tet­szést aratott.

Olti mondandójának tartalmi eleme­iről egyébként is kevés szó esett, a legtöbben ugyanis annak hangnemét tartották elfogadhatatlannak. Senki nem állt ki mellette, azt azonban, hogy valakit véleménye miatt lemon­dassanak, sokan az ellenzék antide­mokratikus kizárásaként értékelték. A küldötteket csak az őket delegáló kör­zet hívhatja vissza, a közgyűlés csu­pán az általa ráruházott tisztségtől foszthat meg valakit. Egyesek azonna­li szavazást sürgettek, mások egy rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazták. A napirend módosítá­sát hosszas vita és szavazás előzte meg, míg végül Zoltainak bizalmat sza­vaztak, Olti tisztségét pedig visszavon­ták. A szavazás eredményét viszont nem fogadták el egyöntetűen, mivel senki nem tudta, hogy a kilenc tartóz­kodást az igen vagy a nem szavazatok­hoz kell-e számolni. Ugyanakkor az is elsikkadt a vita hevében, hogy tulaj­donképpen miről is folyt a szavazás: Olti visszahívásáról, avagy a beszéd hangnemének elutasításáról. A vita nem zárult le egyértelműen, ráadásul többen titkos szavazást sürgettek. Az ekkorra eluralkodott hangulatot min­denesetre jól jelzi Kardos Péter hozzá­szólása, amiben lemondott a záró ima megtartásáról.

Ekkor kerülhetett csak sor a hivata­losan elfogadott napirendi pontokra, amelynek keretében elsőként Hajabács Júlia gazdasági beszámolóját hallhattuk az ingatlanok hasznosítá­sáról, azok tervezett vagy már befeje­zett felújításáról, illetve az új körze­teknek, intézményeknek nyújtott anyagi támogatásokról, szociális in­tézkedésekről. A részben még csak tervezett 2003. évi költségvetést a közgyűlés elfogadta. Olti Ferenc a Bo­róka utcai ingatlan eladásával kap­csolatos részletekről érdeklődött még, Deutsch László újpesti rabbi pedig arra kért garanciát, hogy a ha­marosan felújítandó újpesti szakszo­ciális otthonnak a lakói elsősorban az erre rászorulók zsidók, ne pedig más vallásúak közül kerüljenek ki. A közgyűlés Lőwy Tamás záró imájával végződött.

Nem meglepő, hogy a négy nappal későbbi, november 24-i

Mazsihisz közgyűlés

hasonló forgatókönyv szerint zajlott le. Markovics Zsolt főrabbi nyitóimája után a közgyűlés elfogadta a napirendi pontokat, vagyis a jövő évi költségve­tés megvitatását és Zoltai Gusztáv be­számolóját.

Elsőként Tordai Péter elnök foglalta össze az elmúlt év kulturális, politikai és külügyi téren elért eredményeit, kü­lönös tekintettel az éledő vidéki hitélet­re, a kárpótlásokra és az ORZSE ered­ményeire, ahol nemrégiben két nyelv­ből is akkreditált nyelvvizsgaközpont létesült. Kitért a jövőbeni tervekre is, így megtudhattuk, hogy Budapesten konferenciát rendeznek a nyolcvané­ves Randolph L. Braham professzor tiszteletére, és tervezik egy köztéri ho­locaust-emlékmű felállítását, de termé­szetesen szóba került Kertész Imre Nobel-díja is. Mindenekelőtt azonban a közgyűlés tagjai egyperces néma csenddel adóztak a nemrég elhunyt Israel Sela, a JOINT magyarországi veze­tője emlékének.

Hajabács Júlia gazdasági vezető a ta­valyi rendezvényeket és az ingatlan­helyzetet értékelte, e mellett pedig elő terjesztette a jövő évi Költségvetést. Sessler György, a számvizsgáló bizott­ság elnöke ezt, csak mint tervezetet ja­vasolta elfogadásra, hiszen a bevételek csaknem nyolcvan százaléka a költségvetési törvénytől függ, ami jelen pilla­natban még ismeretlen. A végleges költségvetés megszavazására a jövő év elején kerülhet sor – javasolta – egy rendkívüli közgyűlésen. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az elszámolási rendszer korszerűtlenségére, és – ko­rábbi álláspontjával ellentétben – ő is külső számvizsgálók bevonását java­solta. Hasonló javaslatáért két éve Olti Ferencet (saját szavaival éve) „kiátkozták”. Az első észrevétellel Hajabács Jú­lia is egyetértett, azt azonban hozzátet­te, hogy a belső elszámolásért felelős­séget vállal, ami szerinte még túl bü­rokratikus is.

Olti Ferenc igyekezett kevésbé indu­latosan előadni csütörtöki beszédét, mégis kirukkolt néhány újdonsággal. Egyrészt nehezményezte, hogy az általa elmondottak tartalmát nem vitatták, a róla szóló szavazás nem volt titkos, és az ő szavazatát nem számolták, ezt a feltételezést azonban Streit Sándor Bzsh-elnök egyértelműen elutasította. Olti a már fentebb említett új alapsza­bály kidolgozására Verő Tamást, Tordai Pétert, és dr. Szeszlér Tibort javasolta, amiről az érintett személyek egyike sem tudott előzetesen. Ez után bejelen­tette, hogy az új elnökjelöltek számára külön pénzalapot kell létrehozni, saját kampányukra, az Új Életnek pedig cen­zúra nélkül egyformán minden jelölt számára nyitva kell állnia. Többen is­mét azzal vádolták, hogy önös érdekeit tartja szem előtt, ő azonban újfent cá­folta, hogy jelöltetné magát. Végül meg­jegyezte, hogy Zoltainak ettől kezdve el kell viselnie a nyílt beszédet, ami csü­törtök előtt még „felségsértésnek” szá­mított.

Zoltai ezúttal már készült a válasszal, újabb információkkal szolgálva arról, ki mit mondott, kinek a háta mögött. Sze­mére hányta Oltinak a Hit Gyülekezeté­vel ápolt jó kapcsolatait, a náluk tett lá­togatását, de felhánytorgatta Olti szom­bathelyi beszédét is, melyben a követ­kező mondat hangzott el: A zsidóság, ha kell, ma már erővel is megvédi ma­gát. Ez a kijelentés állítólag majdnem Fröhlich Róbert, a magyar honvédségi tábori főrabbijának állásába került, így Zoltait – amint fogalmazott – „sósav­ként marja a kétely”, vajon Olti nem külső biztatásra cselekedett-e.

Zoltai hangsúlyozta, Oltinak nincs be­leszólása abba, hogy ő a Hegedűs Gyu­la utcai templomkörzet elnöke marad- e. Bírálta még Olti Ferenc tevékenysé­gét az oktatási ügyek területén, amit Lőwy Tamás is erősen kritizált. Állítá­suk szerint Olti súlyos szakmai mulasz­tást követett el, amiért alig tárgyalt a szakemberekkel, és nem látogatta az oktatási intézményeket. Schönberger András rabbi szerint Oltit csak addig érdeklik az alapszabály hiányosságai, amíg azzal másokat támadhat. Az alap­szabály csak egy alelnökről beszél, nem pedig négyről, így ő is indítványoz­ta Olti visszahívását, és határozati ja­vaslatként felvetette az alelnökök szá­mának ratifikálását. Heisler András és Fröhlich Róbert eleve elvetette, hogy a hitközségben diktatúra uralkodna, mondván, egy diktátorral nem üvöltö­zik és vitatkozik az ember. Heisler „de­mokratikus szenvelgésnek” nevezte Olti érveit és az információkkal való sáfár­kodással vádolta. Olti mondatai igazak, a következtetései viszont rosszak, egy­szóval demagóg, fogalmazott.

Mire a napirendi pontokra, így a költségvetési tervezet megszavazására került volna sor, a közgyűlés határo­zatképtelenné vált. Tordai Péter egyik kifakadásában azt is megjegyezte, hogy szervezett választási kampány fo­lyik. Zoltai Gusztáv ekkor jelentette be, hogy felveszi a kesztyűt és ta­vasszal

elnökként is jelölteti magát.

Éles hangú vita alakult ki az ülésen meghívottként résztvevő, majd feldúltan távozó Schweitzer József nyugal­mazott főrabbi és Schőner Alfréd, a Rabbiképző Zsidó Egyetem rektora kö­zött. Schweitzer József nem kapott azonnali választ arra a kérdésére, hogy a Rabbiképző diákjai miért hagyták ott az intézmény zsinagógáját, megtörve ezzel a százhúsz éves hagyományt. Schőner írásban kívánt válaszolni, mire Schweitzer gyávának nevezte. Az orszá­gos főrabbi egyébként fájlalta, hogy a vidéki küldöttek közül alig szólaltak fel. Bár most nem került előtérbe a Budapest-vidék ellentét, azzal a véle­ménnyel, hogy a Mazsihisz csak a buda­pestiek képviseletének érzi magát, töb­ben is egyetértettek. A közgyűlést Deutsch László imája zárta.

Csáki Márton

*

A decemberi két hitközségi közgyűlés szomorú tanúsága a változatlan szelle­miségnek. A vezetésnek címzett – szo­katlanul kemény, előkészítetlen, de mégis koncepciózus – bírálatot a hitköz­ségi szellemiség letéteményesei, a rab­bik durva személyeskedéssel utasítot­ták el: a bírálat lényegét meg sem értet­ték, nem láttak benne mást, mint ad hominem támadást. Pedig a demokratikus viszonyok hiánya, az egyszemélyi veze­tés, az átláthatatlan gazdálkodás napon­ta keseríti meg a hitközséggel szoros kapcsolatban állók életét – amit folyo­sói morgolódások keretében sűrűn föl is emlegetnek. Ám amíg a morgolódásból nem lesz nyíltan vállalt, koncepció­zus, mindenki által megismerhető állás­pont, melynek hívei támogatókat tobo­roznak, platformot alapítanak – addig változásra nincs esély. Az ellenzéki ál­láspontot a tagságnak meg kell ismer­nie, annak vállalható véleménnyé kell válnia, amelyet a közgyűlésen nem fo­gad felzúdulás és szörnyülködés. Amíg ez nem következik be, és a folyosón morgolódók nem merik nyíltan vállalni a véleményüket, addig nem reményked­hetnek demokratikus átalakulásban.

Következő számunkban visszatérünk a közgyűlésre és a választási előkészü­letekre.