Vége az alijának?

Vége az alijának?

Nem sokkal a Bázelben összehívott El­ső Cionista Kongresszus előtt, Herzl befejezte a Das Neue Ghetto (Az új get­tó) című színdarabját, melynek főhőse egy Dr. Jakob Samuel nevű zsidó ügy­véd, aki egy keresztény által birtokolt bányatársaságnak dolgozik. A darab vé­gén a társaság csődbe megy, és a tulaj­donos, miután Sámuelt „zsidó féreg­nek” nevezi, megöli párbajban. Samuel utolsó leheletével a következő szívbe- markoló szavakat mondja: „Ó, zsidó testvéreim, aligha hagynak élni titeket … míg ki nem léptek a gettóból.”

A zsidók megfogadták Herzl szavait, és a világ minden tájáról ezrével özön­löttek a Jisuvba, majd később Izrael Ál­lamba. Mára azonban mintha kiapadt volna a bevándorlók folyama. A sors iróniája, hogy a cionizmus megszületé­sének századik évfordulója mintha az alija végét jelezné.

Tény és való, már egy évtizede úgy tűnt, hogy az alija lassacskán véget ér, mivel a nyugatról szinte alig alijáztak, míg a szovjet zsidóknak a drákói kiván­dorlási törvények nem tették lehetővé álmaik valóra váltását. Ám a kommu­nizmus bukása új fejezetet nyitott az alija történetében, és az utóbbi tíz év­ben mintegy 800 ezer zsidó érkezett Iz­raelbe a Szovjetunióból.

Úgy tűnik azonban, hogy mára a „végveszélyben lévő” zsidóság utolsó nagy tárháza is kiürült. 1997 első ne­gyedében az egy évvel korábbihoz ké­pest mintegy 17 százalékkal kevesebb új bevándorló érkezett, és ez az egész évre vetítve majdnem 30 százalékos csökkenést jelent. 1996-ban is keve­sebben érkeztek, mint egy évvel koráb­ban (76.361-ről 69.367-re csökkent az új olék száma), s ez bizony jócskán alatta van az 1990-1991-es számoknak (200.000, illetve 176.000), amikor a szovjet zsidók tömeges kivándorlásá­nak lehettünk tanúi.

A zsidó bevándorlással foglalkozó szakemberek figyelő szemeiket újab­ban nyugatra, főleg Amerikára vetik, hi­szen a hatmillió főt számláló amerikai zsidóság létszámában fölülmúlja Izrael zsidó lakosságát.

Avraham Burg, a Szochnut vezetője bízik abban, hogy évente „mintegy 50 ezer” nyugati zsidó fog alijázni, míg Avigdor Lieberman, az izraeli Minisz­terelnöki Hivatal vezetője, még ennél is nagyratörőbb álmokat dédelget. Szerin­te a Netanjahu-kormány egyik legfonto­sabb feladata nem más, mint hogy „3 millió zsidót hozzon Izraelbe, elsősor­ban a nyugati országokból.”

A Jewish Agency és a Cionista Világ- szervezet munkatársai szkeptikusak. Az Izraelben tapasztalható amerikanizálódás és a növekvő életszínvonal da­cára az amerikai bevándorlók száma alig éri el az évi kétezret, nincsenek kétségbe esve emiatt, sőt inkább cso­dálkoznak azon, hogy ennyien jönnek, hiszen – mint egyikük kifejtette – „meg­lehetősen nagy változást jelent egy nyu­gatinak, ha ideköltözik. Szinte azt kell mondanunk, hogy valami nincs rend­ben, ha egy amerikai család úgy dönt, hogy a továbbiakban itt akar élni, főleg ha ennek nincsenek nyilvánvaló vallási vagy politikai okai.”

Az amerikai zsidóság képviselői sze­rint is nevetséges elképzelés, hogy megnő a nyugatról érkező bevándorlók száma. A különböző amerikai zsidó szervezetek nem szívesen költenek az alija propagálására – nem csupán azért, mert úgy érzik, felesleges kiadás, ha­nem azért is, mert nemigen lelkesed­nek azért az elképzelésért, hogy csak Izraelben lehet teljes zsidó életet élni.

Burg optimizmusa, miszerint jelentő­sen megnő a nyugatról alijázók száma, egybeesik az Izrael és a diaszpóra-zsi­dóság viszonyában újabban kibontako­zó válsággal, amit az a törvénytervezet váltott ki, mely érvénytelenítené az Iz­raelben megvalósított reform és konzervatív betéréseket. A reformzsidóság izraeli központjának vezetője. Uri Regev rabbi szerint „Izrael aligha lesz vonzó, ha afféle khomeinista, demok­rácia nélküli országnak tűnik, ahol nincs vallásszabadság.” Ez annál is kí­nosabb, mivel az amerikai reformzsidó­ság új programja kifejezetten támogat­ja az aliját. Azt azonban a programot író bizottság egyik tagja, Aimel Hirsch is elismeri, hogy ez aligha fog azonnali alija-hullámot elindítani.

*

Avraham Burg ennek ellenére nagyratörő terveket dédelget. Az elkövetke­zendő években szerinte újra kell fogal­mazni a Szochnut programját, és a ko­rábbi kelet-európai, szíriai, jemeni, eti­ópiai stb. bevándorlás helyett a nyuga­ti aliját kell elősegíteni. „Ez már nem az elkeseredettek bevándorlása lesz, nem a bűntudat alijája, hanem az egyenlő­ké, ami biztosítja a zsidóság jövőjét.”

Burg azt tervezi, hogy jóval több slia- chot (cionista küldöttet) irányít Ameri­kába (ahol jelenleg összesen tíz sliach működik), és az évi 6500 helyett 50 ezer fiatal érkezne a különféle „Tapasz­tald meg Izraelt!”-programokra.

Burg szerint „húsz év múlva több sza­badidőnk lesz, többen keresik majd helyüket a világban, és egyre többen teszik fel majd a kérdést, hogy mit is je­lent számukra a zsidóság.” Ez pedig – szerinte – azzal jár, hogy egyre többen térnek vissza a zsidó gyökerekhez, „a héberhez, a történelemhez, a Tórához … és Izraelhez.” Burgnak affelől sincs kétsége, hogy mindannyian elférnek majd. „Manhattan jóval kisebb, mint Tel-Aviv, s többen élnek ott, mint egész Izraelben!”

Burg sajnálja ugyan a betérési tör­vénytervezet okozta „felesleges” vitát, amit szerinte az amerikai konzervatív, illetve reform irányzat abbéli meggyő­ződésére vezethető vissza, hogy „Izrael túl fontos ahhoz, hogy az izraeliekre bízzák”, s a konzervatív vezetők azért kezdtek el most fokozottan az alijára koncentrálni, „hogy Izraelt belülről vál­toztassák meg.”

Sergio Della Pergola, a Héber Egye­tem demográfia professzora egyetért azzal, hogy az alija folytatódik még né­hány évig olyan országokból, mint Dél-Afrika, Franciaország és Argentína, ám nagyobb bevándorlás csakis Észak-Amerikából várható. Elismeri ugyan, hogy az amerikai politikai helyzet jelen­leg stabil és a belátható jövőn belül az is marad, de véleménye szerint a törté­nelem számtalan példát kínál arra, mi­ként emelkednek és hanyatlanak a nagyhatalmak, és „az amerikai társada­lom magában hordozza a feszültség, a robbanás lehetőségét.”

*

Az amerikai zsidó aktivisták és tiszt­viselők hivatalosan támogatják az aliját. Ám a gyakorlat némileg másképp fest. Az egyik aktivista szerint „igenis vannak olyan vezetők, akik nem akar­ják, hogy komolyan propagáljuk az aliját. Ugyan mindenki szívvel-lélekkel tá­mogatja Izraelt, de mégsem szeretnék, ha csemetéik ott élnének.”

A Szochnut továbbra is a bajban lévő zsidók megmentését tekinti elsőrendű feladatának, de – teszi hozzá az ameri­kai aktivista – „ugyan mitől kellene az amerikai zsidókat megmenteni?”

Barry Schrage, a bostoni zsidó kö­zösség egyik vezetője, egyetért azzal, hogy az alijára való ösztönzés „nagy­szerű ötlet”, de azt már nem támogatja, hogy pénzforrásaikból újabb összegeket áldozzanak a sliachok támogatásá­ra. Szerinte az aliját inkább az amerikai zsidók „vallási és spirituális érzései­nek” elmélyítésével kell előmozdítani, hiszen ezáltal megnő a valószínűsége, hogy maguktól kívánkoznak az izraeli zsidó környezetbe.

Egyes szervezetek, mint például a Los Angeles-i vagy a Miami-i, jóval lel­kesebben támogatják az aliját, mint mások. Ám Bostonban a New England- i Holocaust Emlékmű jóval fontosabb az ottaniak számára és ez, Jay Shofet, a bostoni sliach szerint, „a zsidó célok fontosságának és a pénzforrások elosz­tásának elképesztően torz felfogását tükrözi.” Ő a maga részéről úgy látja, hogy alija dolgában Észak-Amerika meglehetősen hátul kullogott az elmúlt ötven évben, és aligha várható az ame­rikai zsidók tömeges „hazatérése”. Ez­zel Amir Shacham a New Jerseyben működő sliach is egyetért. „Teljesen ir­reális holmi tízezrekről beszélni. Az it­teni közösség igen jól él, s aligha várha­tó, hogy Izraelbe költözzenek.”

Ennek ellenére, a Szochnut és más, az aliját támogató szervezetek aktivis­tái már megkezdték a Burg által megál­modott programok megvalósítását. Az elképzelés lényege: a „fokozatos” alija – vagyis a zsidók először csak egy nyarat töltsenek el Izraelben, majd egy egész évet, esetleg vegyenek az országban egy nyári lakást, és így tovább.

A chicagói körzet sliachja, Akiva Werber úgy látja, hogy a számokkal va­ló játék csak nézőpont kérdése. „Én is­merek olyanokat, akik szeretnének egy második lakást venni Izraelben, hogy az év egy részét ott töltsék. Ez nagyjá­ból megfelel napjaink mobilitásának és technikai fejlődésének.” S valóban: egy jó laptoppal és modemmel felszerelke­zett programozó éppoly könnyen dol­gozhat Tel-Avivban (vagy a Negevben), mint New Yorkban. Ha az ilyen embere­ket is bevándorlóknak tekintjük, az alija nagysága is valamelyest megnő.

Az amerikai zsidók Izraelbe csábítása csak az első csata. Jóval nehezebb fel­adat megtartani őket. A gyakorlati ne­hézségek miatt – mint például a lakás – és állásgondok megoldása – az Ame­rikából alijázó zsidók mintegy fele néhány éven belül elhagyja Izraelt, s ugyanez elmondható a nyugat-európai bevándorlókról is.

*

Egyesek szerint az alija drámai csök­kenése afféle történelmi vízválasztót je­lent. A Héber Egyetemen héber irodal­mat oktató Menachem Brinker pro­fesszor szerint a bevándorlás megszűn­te egyúttal a cionizmus végét is jelenti. „Csakis azok tekinthetők cionistáknak, akik rászánják magukat az alijára. A többiek csak támogatják Izraelt, támo­gatják a cionizmust, de mégsem cionis­ták. Amikor már az utolsó zsidó is, aki úgy érzi, jobb élete lesz Izraelben, alijázott, a cionizmus véget ér, és gyakorla­tilag megszűnik az Izrael és a diaszpóra közötti kapcsolat, hiszen a legerősebb kötelék az alija volt.”

Amiel Ungar, politikai elemző más­ként látja ezt a kérdést: szerinte a cio­nizmus egészen addig nem végezte be feladatát, amíg létezik diaszpóra-zsidó­ság. „Lehet, hogy az alija forrásai kia­padnak, és ez bizony nagy csapás a ci­onizmusra, ám ez csak annyit jelent, hogy új stratégiát kell kidolgozni a be­vándorlók idecsábítására. A zsidók visszatérése Izraelbe alapvető része a zsidó világképnek. A judaizmus nem lé­tezhet cionizmus nélkül, nem létezhet anélkül, hogy meg lennénk győződve arról: előbb-utóbb mindenki hazatér.”

A. B. Yehoshua ugyancsak a cioniz­mus temetése ellen érvel, még ha más megfontolásokból is. „Ha cionizmuson csak a bajban lévő zsidók megsegítését értjük, akkor feladatát valóban bevé­gezte. De a cionizmusnak elvileg az is feladata, hogy elősegítse a zsidó identi­tás kibontakozását zsidó környezetben, és erről aligha állíthatjuk, hogy teljes­séggel megvalósult volna.”

Yehezkel Dror, a A cionizmus újra­értelmezése c. könyv szerzője úgy vé­li, az igazi cionizmus a zsidóság egé­szének boldogulását, jólétét tarja szem előtt. Szerinte a zsidóság egy ré­szének igenis diaszpórában kell élnie, mivel a biológiai és atomfegyverek ko­rában a szétszóratás meggátolja, hogy az egész nép esetleg elpusztuljon, s azért is, „mert az izraeli és a diaszpó­ra-zsidóság közötti kapcsolat fokozza a kreativitást.”

Ez talán nem azonos Herzl száz évvel korábban megfogalmazott elképzelésé­vel, de Dror úgy véli, mégsem jelenti a klasszikus cionista értékek feladását. „A cionizmusnak mindig is több ága volt. Mi most a klasszikus cionizmus­nak csak azt a részét vetjük el, amelyik ellenezte a diaszpórát, és azt a részét hangsúlyozzuk, ami a zsidóság egészé­nek fennmaradását és boldogulását biztosítja.”

A Jerusalem Report alapján írta

Seleanu Magdaléna