Sao Paolo – óriás városban óriás zsidó központ
A több mint tízmillió lakosú Sao Paolóban, Brazília legnagyobb városában 80 ezer zsidó él. Többségük – mint szerte a világon – a középosztályhoz tartozik, ami említést sem érdemel Párizsban vagy Londonban, de figyelemre méltó a hatalmas kiterjedésű nyomornegyedekkel, ennek megfelelő bűnözéssel és pokoli környezetszennyezéssel sújtott brazíliai szupermetropoliszban. A 80 ezerből mintegy 36 ezer látogatja több-kevesebb rendszerességgel a Hebraica névre keresztelt közösségi központot, amely – az óriás városhoz illően – maga is kitűnik méreteivel: 30 hektárnyi területén egyebek közt 6 úszómedence (köztük három 50 méteres), több tornaterem, számos teniszpálya, szauna, zsinagóga, két színházterem, hangversenyterem, több játszótér, trópusi üvegház, könyvtár, számos étterem (köztük néhány kóser), óvoda, iskola, futball- és kosárlabdapálya található. A sportmérkőzések éppúgy vonzzák a látogatókat, mint a neves alkotók kiállításai.
A mára roppant komplexummá fejlődött közösségi házat (vagy inkább campust) 1952-ben alapította tíz ambiciózus, fiatal zsidó, akik – az idők szavára hallgatva – úgy gondolták, hogy a zsinagógák, óvodák és iskolák mellett kell még egy hely a társasági élet számára is. Sikerült a közösség ötszáz tagját megnyerniük az ügynek, és megvettek egy városszéli mocsaras területet. A tágas tér lassan épült be, a nyolcvanas évek elejéig elsősorban a sportolás céljait szolgálta, majd – ahogy a közösség is „tollasodott” – úgy fejlődött, bővült fokozatosan. Ahogy a korábban saját, elkülönült életét élő közösség egyre jobban integrálódott a brazil társadalomba és egyre reálisabb lett az asszimiláció veszélye, úgy gyarapodtak és váltak egyre változatosabbá a programok – igyekezvén fölvenni a versenyt a külvilág hallatlanul széles kínálatával. Film- és színházi bemutatók, kiállítások, klasszikus és popkoncertek, széderesték és hanukka-ünnepségek szerepelnek a programban.
A bűnözéstől fertőzött városban a Hebraica egyik legnagyobb vonzereje a biztonság. „Itt nyugodtan kint hagyhatom a két gyerekemet a játszótéren, nem kell félnem, hogy elrabolják őket” – mondja az egyik itt dolgozó tanárnő. Kint a városban nem tanácsos így tenni. Mindezt persze a masszív biztonsági intézkedések teszik lehetővé.
Brazíliában már az 1500-as években éltek zsidók, akik nem sokkal a portugál gyarmatosítók után érkeztek, azt remélve, hogy itt menedékre lelnek az anyaországban tomboló inkvizíciós üldözések elől. Reményük azonban rövid életű volt – a Szent Hivatal 1579-ben itt is megkezdte működését, elsősorban a titkos zsidókat, a marranosokat üldözve. Átmeneti enyhülést hozott az 1630-as esztendő, mikor az ország északi része holland kézre került. A toleráns hollandok uralma alatt 1632-ben megkezdhette működését a Cur Jiszrael (Izrael szirtje), az Újvilág első zsinagógája. 1654-ben a portugálok visszafoglalták elveszett területeiket, és újrakezdődött az üldözés. Aki tudott, Hollandiába menekült, aki maradt, keresztény hitre tért. A zsidó közösség több mint száz évre eltűnt. Hosszú szünet után az 1880-as években érkeztek újra Mózes hitét valló bevándorlók Brazíliába, ezúttal Marokkóból: az akkoriban virágzó kaucsukültetvények kínáltak számukra üzleti lehetőséget. E szefárd zsidókat századunk 20-as, 30-as éveiben követte a nácizmus elől menekülő európai zsidók nagyobb hulláma. Mintegy 40 ezren kaptak beutazási engedélyt. Sokkal többen jöttek volna, de a Hitler karmaiból menekülők előtt Brazília éppúgy lezárta kapuit, mint a világ többi országa.
Címkék:1996-12