Sanghaji rokonok
Forrás: Népszava
2008. január 26. / Dési János Egy távoli nagybácsink, doktor Mandel a harmincas évek második felében megelégelte azt, ami Magyarországon történik, és elhatározta, kivándorol. Persze sehol nem akarták befogadni, legfeljebb a világ túlfelén lévő Sanghaj adódott, mint egyetlen lehetőség.
Jól menő orvosi praxisát először a japán megszállás zavarta meg – igaz, itt legalább nem mint zsidót, hanem mint európait a többi európaival terelték gettóba. Aztán kicsit az amerikaiak is lecsukták, mint aki kiszolgálta a japánokat. Jöttek Maóék, ők persze amerikai ügynöknek gondolták – tehát doktor Mandel újra hazát váltott és Stockholm környékén kezdett megint új és immár békés életbe.
Így aztán, már csak családi okokból is örülök, amikor a helyi angol újságban felfedezek egy nagy hirdetést – a most nyolcvannegyedik évében járó Rena Krasno mutatja be legújabb könyvének kínai fordítását –, amely a sanghaji zsidó közösség életéről számol be. (Strangers Always: A Jewish Family in Wartime Sanghai, Pacific View Pr, 2000.)
A város egyik fényűző bevásárlóutcájának, a Huaihai útnak elegáns könyvesboltjában magyaráz már nekem a szerző, Rena Krasno, mint láthatóan egyetlen európai érdeklődőnek:
– A kínaiakkal relatív békességben éltünk, bár a japán megszállás idején, ha nem is európai értelemben vett gettóba zárták a zsidókat, de egy helyre, a zsinagóga környékére költöztették őket. A kínaiak is nagyon szegényen éltek és mi is. Nem volt mit irigyelnünk egymástól. Inkább segítettünk, ha tudtunk. Éltek itt más európaiak is, németek, franciák vagy éppen Oroszországból elmenekült fehérek. A különbség köztünk csak annyi volt, hogy nekünk semmink sem maradt. Se pénzünk, se útlevelünk, se hazánk.
Krasno asszony könyvének kínai megjelenését a város Hongkou kerületének vezetősége támogatta. Ez az a körzet, ahová egykor a “hontalan státusú menekülteket” telepítették s ahol áll a zsinagóga.
A kerület külügyi referense, Chen Jian láthatóan büszke az új kötetre. Szerinte abban a negyedben, ahol a zsinagóga áll, még sok a közös emlék. Jó néhányan akadnak az idősek közül, akik együtt éltek a zsidó közösség tagjaival – s állítja a külügyi funkcionárius –, ma is jó szívvel idézik vissza őket. Ennek igazolásául hozza fel, milyen szépen rendbe hozták a zsinagógát.
Adódik a kérdés, miért fontos nekik mindez. A zsinagóga felújítása, a könyv:
– Egyrészt a zsidó közösség története fontos része Sanghaj város történetének. Másrészt nagyon büszkék vagyunk arra, hogy akkor segíthettünk zsidó embertársainkon, amikor szinte az egész világ ellenük fordult. Amikor mindenhol üldözték és gyilkolták őket. Nálunk viszonylagos védettséget élvezhettek. Nekünk, kínaiaknak lényeges megmutatni a világnak, milyenek is vagyunk valójában. Rena Krasno könyve segítséget ad ahhoz, hogy elmondjuk a mi történetünket.
Az egykori zsidó közösségből nem sok maradt itt, a “régi szép időkben” is talán ha négyezren lehettek – vetem fel neki. Mégis, létezik itt olyasmi, mint sokfelé a világon, ahol szintén nem élnek már zsidók? Antiszemitizmus?
A kérdést kétszer is el kell ismételtetnünk a kitűnő angolsággal beszélő tolmáccsal, mert Chen Jian először nem érti.
Aztán tapasztalt funkcionárius módjára kivágja magát, mintegy a “vörös farkat” hozzátűzve beszélgetésünk végéhez:
– Tudja, nemrégiben fejeződött be nálunk a pártkongresszus, ahol főtitkárunk, Hu Jin-tao meghirdette a harmonikus társadalom építésének programját. Ez sok mindent jelent, többek közt azt is, hogy tisztelnünk kell a más embereket, a más népeket is. Csak így élhetünk békében és fejlődésben.
Azzal odalép Krasno asszonyhoz és látható örömmel ölelik meg egymást.
