Sáná tová!
2007. szeptember 22. Fúj a szél, talán jobb, ha begombolom a kabátomat. Ki gondolná rólam így első ránézésre, hogy az 5768. évben szedem a lábaimat a Wesselényi utcában? A zsidó naptár ugyanis ezt mutatja. Már szerdán, szeptember 12-én öregebb lett egy évvel a világ.
A hagyomány szerint az Örökkévaló ezen a napon dönti el, hogy az emberek közül ki kapjon a következő esztendőben hosszú életet, egészséget, boldogságot és talán némi pénzt. (If I were a rich man…) Vannak, akik mézbe mártott édes almát esznek, de ilyenkor a legtöbben a kedvező elbírálásért imádkoznak.
Az erzsébetvárosiak (a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel közösen, a szerk.) ingyenes roma-zsidó estjén, melyet a zsidó újév alkalmából rendeztek, a közösségi házban tokkal, vonóval közlekednek a lépcsőfordulóban. A Molnár Antal Zeneiskola növendékeiről már lecsúsztam, a kislányok fehér blúzban, lakkcipőben csomagolnak.
A Vodku klezmeregyüttes viszont éppen hangolóban van. Odesszai kocsmazenére gyűlnek a népek. A csillár alatt idős hölgyek, szöszke gyerekek és rasta fonatú fiúk ülnek. Aztán sikolt a klarinét, peng a gitár, a hegedűs belecsap a húrokba. Nem csoda, ha remegnek a gótikus ívű ablakok. Bede Sári a színpad fénypontja. Mindegy, hogy jiddisül, oroszul vagy görögül énekel. Ritmusra rázza fürtjeit, áttetszik a fodros blúza. Még akkor is élmény, ha elakad a hangja a mikrofon előtt. Cigány jósnőről, zsidó kereskedőről, Ványa bácsiról egyaránt hallunk zenei feldolgozást. Amikor felcsendül a boldogságot kereső asszony balladája, egy vörös hajú ötvenes a kontyot a fejéről merészen lebontja. Ütemre mozdul nyakánál az arany fülbevaló, két kézzel csettintget a levegőben. A haszid lakodalmas táncoknál aztán már a többiek sem bírnak magukkal. Mozgatja mindenki, amije van: vállát, csípejét, cipője orrát, esetleg a füle botját. A bátrabbak a refrénnél a térdükre csapnak. Egyre többen merészelnek a teremben mulatni. Hátam mögött alkalmi zümmögőkórus alakul három hontalanból: az élvezetnek kezükben nejlonszatyorral adják át magukat.
A szünetben többen meglátogatják a büfét.
Az ünnepi étkekhez egy fotókiállításon keresztül vezet az út. Schäffer László képein megcsodálhatjuk a budapesti zsinagógák rejtett zugait. A Dohány utcai pompáját ugyanúgy, mint a tőle pár méterre lévő Rumbach Sebestyén utcai “mór templom” (Otto Wagner bécsi építész mesterműve) penészes, bedeszkázott köveit.
Épp olyan hosszú a folyosó, hogy ki lehet bírni korgó gyomorral. Mari néni asztala elé jutva aztán az ember alig tudja eldönteni, mit is egyen. Papírtálcára halmozott langyos libatöpörtyűt lilahagymával vagy a cigány módra apró hengerekbe formázott töltelékes káposztát tejföllel. Ez utóbbiból rizses és kukoricadarás (hajdúsági recept!) változat is kínálja magát a fazekakban. És ha Mari néni bal keze megemeli a rozsdamentes fedőt, sóletet szed füstölt hússal a gyanútlanul arra járók tányérjára. A soványabbaknak kemény tojás is jut. Mari néni dereka kétemberes, haja viszont szénfekete.
A flódni mellett feltűnik a megasztáros Kandech Evelyn. Gyönyörű szemű fiúk tömörülnek a borpultnál. A díszteremben Zima András történész mesél a régi zsidónegyedről a múltba révedőknek. A hallgatóság közt észreveszem Schweitzer József nyugalmazott főrabbit. Aki nem ragadt le a töpörtyűnél, megtudhatja, hogyan büntette Haynau a 48-as szabadságharcban részt vevő izraelitákat.
A tudományt a fergeteges Szilvási Gipsy Band váltja. Tibor veri a kannát, az énekes fiú egy kicsivel a szíve alatt üti a ritmust. Eljött a cigányok ideje. Kusturica-filmdalok, magyar csárdás, askenázi cigányzene sír és tombol a levegőben. Ahogy telik az éjszaka, egyre újabb és újabb vendégek érkeznek.
“Isten hozott benneteket a zsidó-cigány paradicsomban!” Kiáltja a Szilvási Band frontembere. Mindenki kacarászik, aztán már táncolni is muszáj.
A koncert után játékra invitáltak minket a kastélyba. Molnár Ferenc darabját csak a bagoly típusú bohémek nézik végig a Budapesti Zsidó Színház előadásában. Ők viszont remekül szórakoznak. Hajnali egykor már ágyban is vagyok.
Sáná tová Székely Ilona
(Forrás: Népszava)
