Salman Rushdie: „A Nyugat túl engedékeny az iszlámmal”

Forrás: Hírszerző

2007. december 1. Két napja volt arra, hogy végighaknizza a magyar médiát, és ezt az időt jól ki is használta: tegnap óta nyilatkozik, dedikál, ott volt a tévékben, ott lesz a rádióban, a lapokban, most pedig itt van online, ha csak pár kérdés erejéig is. Salman Rushdie a Hírszerzőnek iszlámista veszélyről, a Nyugat puhaságáról, a nagy multikulti hazugságról.

	Salman Rushdie

Politikáról lehetőleg ne kérdezzék- hangzott a szervezők kérése a média felé, az illető “írói minőségében van nálunk”, ráadásul “profi médiaszemélyiség”, ergó lehet tőle röviden is kérdezni. Aztán kiderül, nem is ők, hanem az író ügynöksége kérte meg a magyar könyvkiadót, hogy kérjék erre a médiát. Amennyire a Four Seasons szállodában tartott sajtótájékoztatón kivettük, lapunk kivételével szinte mindenki tartotta is magát ehhez (üdítő kivétel volt Az Este, ahol elmondta, miért nem hisz a “civilizációk összecsapása” elméletben).

Az apropó: az Ulpius-ház piacra dobta a Rushdie-életmű első öt kötetét. Az újságírói kérdések leginkább arra vonatkoztak, mennyire tartja magát a posztkolonialista irodalom részének (“az biztos, hogy poszt-valami vagyok”- közli villanó vakuk között a hálás közönségnek); mennyire része az angol irodalomnak (“mindenki része, aki angolul ír”); mi a különbség az indiai posztkolonializmus és térségünk posztkommunizmusa között (“az indiaiak nem akarták ugyan a birodalmat, de nem utálták a briteket”).

“Elutasítom, hogy bármiféle skatulyába helyezzenek”- helyezi el magát a skatulyát elutasítók hatalmas skatulyájában a szerző. Könnyedén, szellemesen és okosan válaszol, elbűvölve a szálloda valakiről nyilván elnevezett különtermét, mintegy lezárva a kulturális kérdések sorát. Holott ha valaki, akkor ő nagyon is szeret politikai kérdésekről nyilatkozni.

Ma már nem fél

Nem is csoda. Ír ugye egy könyvet, amely akkora sikert arat ajatollahi körökben, hogy fatwát mondanak ki rá, az nyeri a Leggyengébb láncszem című teheráni vetélkedő fődíját, a hárommillió dollárt, aki a leggyorsabban meggyilkolja a szerzőt és brit kiadóját. Rushdie megússza, de hullanak körülötte az emberek: meggyilkolják a mű japán fordítóját, megvernek más fordítókat, rálőnek a norvég kiadójára, embereket lőnek le tüntetéseken, könyvesboltokat és szállodákat gyújtogatnak.

Aztán a főajatollah meghal, Irán visszavonja a fatwát, bár később azt mondja, nem vonta vissza. Rushdiet idén júniusban lovaggá üti a királynő, ez alkalomból egy brit főiszlámista a következő találó mondattal foglalja össze, mit gyűlöl benne: “Indiában született, Nagy-Britanniában problémákat okozott, és most az Egyesült Államokban él”.

Rushdie mindenesetre nem fél: “A fatwa történetét lezártam magamban, most már nem tartok semmitől”- mondta lapunknak az idén 60 éves író. “Sokkal jobban aggódom amiatt, hogy a halálos kiközösítés más embereket, más alkotókat eltántoríthatott attól, amit valójában mondani, kifejezni akartak. Találkoztam például egy képzőművésszel, aki elmondta, hogy ő ezek után nem mer hozzányúlni az iszlám témához.”

Nyilatkozatain valóban nyomon követhető, hogy már nem fél. A deklaráltan ateista Rushdie az 1989-es fatwa utáni első időszakban ugyan röviden hivatalosan is áttér az iszlám hitre, elnézést kér azoktól, akiket megsértett, de hamar megbánja lépését. Baloldali marxistából (aki egy időben a nicaraguai szandinistákkal szimpatizál) szinte “jobbközép” szabadelvű gondolkodó lesz, élesen szembefordul a militáns iszlámmal, összebarátkozik Christopher Hitchens-szel, a trockistából pár nap alatt neokon héjává vált brit gondolkodóval.

Szeptember 11-e után azt írja a The Washington Postban: a militáns iszlám, “hogy csak egy rövid listát prezentáljak, gyűlöli a szólásszabadságot, a többpártrendszert, az általános választójogot, az elszámoltatható kormányzatot, a zsidókat, a homoszexuálisokat, a nők jogait, a pluralizmust, a szekularizmust, a rövid szoknyákat, a táncot, a szakállnélküliséget, az evolúciós elméletet, a szexet.” A libertárius Reason magazinnak hosszannyilatkozik a szólásról és más civil szabadságokról, a nyugat meghasonlottságáról.

“Nem a vallás a probléma”

“A legnagyobb kárt az iszlám fundamentalizmus nem is a külvilágnak, hanem önmagának okozza”- válaszolja kérdésünkre Salman Rushdie, akitől afelől érdeklődünk, vajon a sok szakértő által emlegetett mérsékelt iszlám megfelelő ellenszere lehet-e a radikálisnak. “Nem tudom értelmezni, mi az a mérsékelt iszlám. Ez a közeg visszautasítja a kritikát, száműzetésre ítél művészeket, megakadályozza a szabad véleménycserét.”

A muszlim vallás lenne a probléma? “Nem a vallás a probléma. A kritikától való félelem a probléma. Minden kultúra akkor éli a fénykorát, ha képes a vitára, ha kész önmaga értékeit is bírálni. A militáns iszlám azonban erre képtelen, a Nyugat pedig ehhez asszisztál a multikulturális ideológiájával.”

Túl toleráns a Nyugat az iszlámmal?- kérdezzük. “Igen, túl nagy respektust ad neki. A nyugati multikulturalizmus túl gyakran kulturális relativizmust jelent, ahol minden megengedett, az is, ami sérti más emberek- nők, kisebbségek- jogait.” Nehéz ezzel vitatkozni, de nem is lehetne, mert lejárt az időnk.