Sabbat salom gyerekhangr

aAz első választáson már túl vannak. A 3-6 évesek maguk döntötték el, hogy csoportjuk neve delfin, cica, kenguru, katica legyen…

*

A szép Rózsadombnak is legszebb táján található ősz óta a Lauder Javne Közösségi Óvoda. Új helyén kétszer annyi gyereket fogad be, mint megelőző otthonában. Saját parkja, négy foglalkozásra szolgáló terme, pihenésre, tornázásra alkalmas szobák, öltöző tálaló, csillogó csapokkal felszerelt hófehér csempéjű piciny mosdók, vécék várják a 80 kislányt, fiúcskát. És a válogatott pedagóguskar. 9 óvónő, 5 dadus állandó gondoskodása mellett hetente logopédus, orvos, pszichológus, tornaés angoltanár foglalkozik velük. Cipelik is ide a város minden részéből kincseiket a szülők. Sokan valóban cipelik, mert nincs mindenkinek autója, egyesek már reggel hétkor érkeznek, hogy utána munkába siessenek.

Mindenről a legtöbbet Haas Jutka vezető óvónő tud, aki a Statisztikai Hivatal óvodájának vezetői beosztását hagyta el, amikor hírét vette, hogy sikeres pedagógiai tapasztalataira szüksége van az övéinek.

-A mi elsődleges célunk azonos az állami óvodák nevelési programjával, aminek feladata a gyerekek 6 éves korára iskolaéretté tenni. Ez a többi között a helyes beszéd megtanításától a higiéniai szokások betartásán át a közösségbe való harmonikus beilleszkedésig terjed. Mi azonban nem elégszünk meg egy-egy csoport eredményével, hanem az egyéni képességek feltárására és azok kiterjesztésére törekszünk. Helyzetünket könnyíti, hogy a gyerekek meleg fészekből érkeznek. Részeges apa, családi perpatvar egyiküket sem rémiszti, még azoknak is békés az otthona, akiknek szülei elváltak. És ha ez már szóba került: nemcsak nevünkben, hanem a szülők megnyilvánulásai miatt is közösségi az óvodánk: lelkesen vesznek részt a rendezvények előkészítésében, lebonyolításában, osztoznak gondjainkban. A Marcibányi térről jórészt ők költöztettek fel, fuvart szereztek, hurcolták a bútort… A szülők alig akad kivétel nem kaptak zsidó nevelést, s miközben most ezt gyermekeiknek biztosítani akarják, a maguk elmaradt élményeit is pótolják ünnepeinken. Többségük először itt vett részt széderen, purimi vigasságon.

• A szülőktől anyagi segítséget is elvárnak?
• Természetesen! Méghozzá a rezsi harmadát! Jórészük ennek eleget tud tenni és évente 60 ezer forintot fizet be az alapítványra. Egyesek ennél alacsonyabb összeget adnak, s vannak, akik csak jelképes összeggel tudnak hozzájárulni a költségekhez.
• Az ünnepekre korlátozódik a „zsidó élmény”?
• Szó sincs róla! Anélkül, hogy a programban lenne, mégis szinte mindennap hozzájutunk. Maga az ünnep se egyszeri, arra heteken át készülődünk, mint legutóbb hanukára. Utána pedig hosszú ideig élmény marad, beszélünk róla. Azután a héber dalok tanulása is esemény a gyerekeknek. De tudják azt is, hogy mit jelentenek a kék csíkos Dávid csillagos zászlók, hiszen azokkal díszítjük fel az épületet Izrael Állam Függetlenségi Napján. Jeruzsálem ünnepén pedig a városról vetítünk filmet. Tudnak horázni.

Persze csárdásozni is. Minthogy szülőföldünk jeles napjai is a miénk: aki akar, kokárdát visel március 15.-én. Érzéseikre egy epizódot említek meg. Voltunk a városban egy kiállításon. Útközben persze kérdezték a gyerekektől melyik óvodába járnak. Nem laudereztek, nem mondtak Javnét, meg közösségit, mint egyes felnőttek, hanem szinte versenyezve büszkélkedtek: a zsidóba. Minden pénteken közös gyertyagyújtás hozza lázba a kicsiket. Egy óra múlva megláthatja…

*

• Hogy került ide, hogy érzi magát Palics Katalin, a keresztény óvónők egyike?
• A Mafilm óvodájában szólt egy kolléganőm, hogy munkatársakat keresnek. Eljöttem, bár addig semmilyen kapcsolatom nem volt a zsidósággal. Előítélet nélküli családban nőttem fel, soha, senkiről nem tudtam, hogy zsidó. Gyerekek között még kevésbé lehet különbséget tenni. Itt jók a nevelési feltételek, a szülőkkel szívélyes a viszony, s megismerkedtem egy kultúrával, amelyik eddig ismeretlen volt számomra.

Azóta sokat olvasok, meg akarom ismerni a zsidóság történelmét, hányattatását, és az okát kérdezem, miért fagy meg körülöttem gyakran a levegő, ha kimondom, hogy hol dolgozom…

*

Megismerkedtem persze azokkal is, akikért itt mindenki fáradozik. Az aranyhajú Székács Eszter bemutatkozás után egy másik szőkeséget vonszolt elém: „ő Vajda Péter, a férjem…” Az szegény, csak helybenhagyóan hümmögni mert. Hanna Karsontól náthás puszit kaptam, s kijavított, amikor Annának szólítottam, az izraeli Chermez Lior magyar verset mondott, a gyönyörű (mindegyikük az) Simon Luca bátyjáról mesélt. Legjobb barátommá mégis Balázs Andris lett. Miután kikérdezett látogatásom céljáról, családi körülményeimről felkért táncolni. Búcsúzóul elkérte telefonszámomat. A látogatás után, délutáni álmomból telefoncsengés vert fel: Szia, Andris vagyok mondta közvetlenül melyik újságtól is voltál?

*

Együtt ül a földön kicsiny és nagy. Az óvónők ölébe is befészkelték magukat. Középen asztalkán a szombatot váró gyertya. A volt Anna Frankos, majd főiskolát végzett Klein Judit mondja a bróhét, a gyerekek meg utána. Lobog a láng, mire felhangzik a dal: Bim-bam biribam, Sabbat salom, Sabbat, sabbat, sabbat salom…

(-i -l)