Rotter Lillián

Rotter Lillián (1896-1981)

A pszichoanalízis első követői között számos zsidó analitikust, ezen belül sok zsidó nőt is találunk itthon és kül­földön egyaránt – Anna Freudtól Lou Andreas-Salomén át Melanie Kleinig, vagy Kovács Vilmától Mahler Mar­gitig. (A konzervatív tudományos kö­rök és sajtóorgánumok nem is mulasz­tották el a pszichoanalízis „zsidó tudo­mányként” való megbélyegzését és el­utasítását.) Ezek a figurák saját önálló tevékenységükön és egyéni jelentősé­gükön túl egyfelől a zsidóság, másfelől a huszadik század eleji értelmiségi nő perspektíváinak, megítélésének és a hagyományos elvárások közepette ala­kuló átmeneti szerepeinek egy-egy sze­letét is reprezentálják. A nőkhöz kap­csolódó általános képzetek szempont­jából jellemző például, hogy szinte mindegyikük munkájának fókuszában a gyermekanalízis állt. Nevük felte­hetőleg még szakmabeliek számára is kevésbé ismert, mint férfikollégáiké. Sorozatunkban a jelentősebb magyar zsidó pszichoanalitikus nők közül mutatunk be néhányat abban a reményben, hogy kissé mozdíthatunk periférikus pozíciójukon. Ezúttal Rotter Lilliánról, a következő számokban pedig Hajdú Lilly, Bálint Alice és Kovács Vilma te­vékenységéről olvashatnak.

Rotter Lillián a pszichoanalízis buda­pesti iskolájának elsősorban pszichoana­litikus gyermeklélektannal és pedagógiá­val foglalkozó szakembere volt. Élete és pályája sok szempontból tipikusan jel­lemzi a huszadik század eleji, középosz­tálybeli, tudományos teljesítményekre és hivatásra törekvő zsidó nő életútját. Apja a Pester Lloyd újságírója, anyja énekta­nár volt. A három testvér közül Lillián volt a legidősebb. 1914-ben iratkozott be az orvosi karra. Az orvosi egyetem (a bölcsész- és a jogi karral együtt elsőként) csak alig több mint egy évtizede vett fel női hallgatókat, és az orvosi pálya első női művelői nagyrészt a zsidó nők közül kerültek ki. Rottert 1920-ban avatták or­vossá, ekkor kezdte meg analitikus ki­képzését Hermann Imrénél, akit élete végéig mesterének és barátjának tekin­tett. 1923-ban férjhez ment egyetemi év­folyamtársához, Kertész Tivadarhoz (aki a későbbi Karinthy-feleség, Böhm Aranka első férje volt).

1934-ben lett tagja a Magyar Pszichoanalitikai Egyesületnek. Munkáiban hangsúlyos szerepet tulajdonított a ko­rai anya-gyerek kapcsolat minőségé­nek. Pető Endrével együtt igen népsze­rű pedagógiai szemináriumot tartott a Montessori-irányzatot követő óvónők­nek, a Pikler Emmi körüli pedagógusok­nak, pszichoanalitikusoknak és anyák­nak. Ezeken az alkalmakon, konkrét esetek kapcsán arról folyt képzés, hogy milyen módon lehetséges a pszichoa­nalitikus ismeretek beépítése a gyer­meknevelésbe. A szemináriumok anya­gát 1946-ban kötetbe is gyűjtötte (A gyermek lelki fejlődése), ez egyébként a viszonylag keveset publikáló pszicho­analitikus egyetlen könyve.

1941-ben a házaspárt (ismeretlen ok­ból) őrizetbe vették, és internálták a budapesti gettóba; Kertész első világháborús kitüntetésének köszönhetően bocsátották őket szabadon. A háború után férjével együtt csatlakozott a kom­munista párthoz. A pszichoanalitikus egyesület megszüntetése után labora­tóriumi orvosként tudott elhelyezkedni. Később részt vett egy pszicho-higiénés tanácsadó megszervezésében és az ott folyó munkában, valamint folytatta analitikusi magánrendelését is. 1965-től sikeres esetfeldolgozó szemináriu­mokat tartott. Tanulmányt írt Goet­héről, amely nem jelent meg, sőt pilla­natnyilag nem is lelhető fel.

Tudományos elköteleződéseit legin­kább Hermann Imre megkapaszkodás­-elmélete, az én-pszichológia és a korai tárgykapcsolat-elmélet határozta meg. Valódi elméleti újdonságot elsősorban a női pszichoszexuális fejlődés megkö­zelítésében hozott Rotter Lillián. A klasszikus freudi, és például Helene Deutsch által is követett elképzeléssel szemben, mely szerint a női pszicho­szexuális fejlődés meghatározó eleme a péniszirigység, a passzivitás, a mazochizmusra való hajlam, Rotter öntörvényűbb női szubjektumot és szexualitást feltételezett. Gondolatmenete ugyanak­kor paradox, ugyanis ennek az öntörvényűségnek, hatalmi pozíciónak, s egy­ben a nemi élvezetnek a kulcsmotívu­mát a férfira gyakorolt vonzás érzeté­ben és kihasználásában látta. Eszerint a nő vágyának kiváltója nem a férfi, ha­nem a férfi iránta való vonzalma. Ezzel (ha lehetséges hatalmi eszközként is) alapvetően fenntartja a nő mint „a vágy titokzatos (és nárcisztikus) tárgya” kép­zetet, és kétségessé teszi az aktív, „alanyi” nőiség ideáját. (Ld.: Rotter Lillián: „A női genitalitás pszichológiájáról”. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993.)

Rotter Lilliánról Andreas Benz, svájci pszichoanalitikus szerkesztett könyvet, amely az analitikusnő összes fellelhető tanulmányát tartalmazza (Lillian Rotter: Sex-Appeal und männliche Ohnmacht. Psychoanalytische Schriften. Freiburg, Kore, Verlag Traute Hensch, 1989). Ma­gyar nyelven csak Harmat Pál könyve (Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bethlen Gábor Könyvki­adó, Budapest, 1994) szentel néhány bekezdést az analitikusnak.

Borgos Anna