Rónai Ádám István — Miért Mózes első könyvével kezdődik a Tóra?

A Tóra a zsidó néphez szóló isteni parancsolatok könyve. E paran­csolatokat héberül úgy mond­juk: micvá. Összesen 613 micvát foglal magában a Tóra, amelyekből meglepő módon mindössze három – a szaporo­dás parancsa, a körülmetélés előírása és az úgynevezett szökőín fogyasztásá­nak tilalma – található a Tóra első köny­vében. Ezzel szemben viszont számos leíró résszel találkozunk itt: a Teremtés elbeszélésével, az ősatyák történeté­vel, sőt a második könyvben folytató­dik e leírás az egyiptomi fogság történe­tével. Bölcseink tanulmányozzák is e kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Tó­rának a valódi arculatára, a zsidó nép­hez szóló micvák kifejtésére egészen a második könyv 12. fejezetéig kell vár­nunk?* Rási a Tórához írt híres kom­mentárjának elején a következő zsol­táridézettel válaszol e kérdésre: „Tette­inek erejét tudtul adta népének, adván nekik nemzetek birtokát.” Vagyis, a Te­remtés leírásából világos mindenkinek, hogy Isten, Ő a világ alkotója és ennél fogva minden az Ő birtokában van. Ha egyszer felelősségre vonnák a zsidókat, hogy milyen jogcímen vették el a hét kánaáni nép országát, milyen alapon foglalták el a Szentföldet, legyen válasz erre az a megállapítás, hogy miután minden Isten birtokában van, annak adja ezeket az országrészeket, akinek jónak látja.

Rási válaszában igazából az a problé­ma, hogy csak arra mutat rá, miért kez­dődik a Tóra a Teremtés leírásával, de arra nem válaszol, hogy az ősatyák tör­ténetei, az egyiptomi fogság elbeszélé­se helyett miért nem a micvák felsoro­lásával folytatódik a Tóra.

Az egész téma valódi megértéséhez beszélnünk kell arról, hogy a micvák nem vonatkoznak az emberi tulajdon Ságokra. Az, hogy a rossz tulajdonsága­inkon javítsunk, és hogy fejlesszük a jó tulajdonságainkat – mindez előzménye a micváknak. Az a zsidó, aki képtelen úrrá lenni rossz tulajdonságain, el sem tudja kezdeni a micvák gyakorlását. Összefoglalva: a tulajdonságok fejlesz­tése az egész Tóra előzménye. Mégis nehéz lenne belátni, hogy az isteni taní­tások könyve ne foglalná magába eze­ket az útmutatásokat is. És valóban, a Tóra első könyvében tanulhatunk a rossz és jó tulajdonságokról.

Először a három legrosszabb tulaj­donságról szól a Tóra. Ezek pedig a fél­tékenység, a vágyak elhatalmasodása és a tisztelet hajhászása. Az első, a fél­tékenységről szóló tanítást Káin törté­netében látjuk viszont. Miután félté­kennyé vált testvérére, végzett vele. Vagyis azt tanuljuk, hogy akin a félté­kenység rossz tulajdonsága lesz úrrá, a legszörnyűbb bűnöket is elkövetheti.

A második legrosszabb tulajdonság, a vágyak elhatalmasodása tulajdonkép­pen az özönvíz okozója. Rási kommen­tárjából tudjuk, hogy a rablás bűnének szélsőséges módon való elterjedése olyan mértékben tette tönkre a társa­dalmat, hogy már csak az özönvíz ké­szíthette elő egy új társadalom kiépíté­sét. A rablás bűnének mozgatója pedig a vágyak elhatalmasodása. Azt láthat­juk tehát, hogy ez a rossz tulajdonság is beláthatatlan következményekkel jár.

A harmadik legrosszabb tulajdonság a tisztelet hajhászása. Ennek következ­ményeiről Bábel tornyának történeté­ből tanulhatunk. E torony építői így mondták: „Nosza, építsünk magunknak egy várost és egy tornyot, és csúcsa az égig érjen, hogy szerezzünk magunk­nak nevet – nehogy elszéledjünk az egész földön.” Tehát tettüket a tisztelet kivívása motiválta. Büntetésükről is ír a Tóra – vagyis megérthetjük azt, hogy ezen a tulajdonságon is úrrá kell len­nünk.

A három legrosszabb tulajdonság fel­sorolása után következnek a jó tulaj­donságok – összhangban a kabala tíz sz’firájával. E tíz sz’firá, mely az Örök­kévalóval való kapcsolattartás tekinte­tében alappillére a világnak, az első ember bűne után egyfajta javításra szó­rni, és e javítást az ősatyák kezdik meg. Ábrahám nyitja a sort, ő a cheszed (ke­gyesség) sz’firáját javítja. Az Isten-szol­gálat számára az embertársakkal való jó cselekedet különlegesen magas szintjén nyilvánul meg. Tőle tanulhat­ juk tehát a kegyesség jó tulajdonságá­nak fontosságát. Utána következik Izsák, aki a g’vurá (hősiesség) sz’firáját javítja. Az Istenszolgálat az ő számára elsősorban hősiesség, vagyis az az álla­pot, hogy bármikor kész feláldozni ma­gát Istenért. Ezért sem nevezhetjük Izsák megkötözésének próbatételét Izsák próbatételének, mert ez a kihívás csak Ábrahámnak volt igazi próba. Áb­rahámnak, akinek egész élete volt a ke­gyesség gyakorlása. De Izsák számára, akinek az élete az Istennek szentelt önfeláldozás, a megkötözés próbája nem próba, hanem a normális élethelyzet. Ezután következik Jákob, aki a tiferet (dísz) sz’firáját javítja. Ő az, aki a két előbbi sz’firát összefogja és így csele­kedeteiben egyesül az. Ábrahámnál lá­tott kegyesség – amely a szeretettel párhuzamos tulajdonság – és az Izsák­nál látott hősiesség tulajdonsága. Ezért ő lesz a fizikai világot megszentelni, Isten szolgálatába állítani képes ember mintaképe.

Összesen hét zsidó ősnél látjuk azt, hogy a sz’firákat javítják. Ők pedig: Áb­rahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid. Ebből látható tehát, hogy az ősatyák történetének elbeszé­lései fontos tanításokat rejtenek ma­gukban a jó tulajdonságok fejlesztésé­re vonatkozólag.

Egy olyan rész maradt, amelynek megértése újabb magyarázatot igényel, és ez nem más, mint az egyiptomi fog­ság leírása. Az igazi kérdés az, hogy mi­ért került sor e több száz évig tartó rab­ságra? Az Egyiptomba került Jákob és hetvenfős családja valamennyien igaz, jámbor emberek voltak. Miért kellett hát leszármazottaiknak így szenvedni? A választ Ábrahám Istennel kötött szö­vetségének, az úgynevezett B’rit bén háb’tárím (a részek közötti szövetség) tórái leírásában találjuk. „És mondta (Isten) Ábrahámnak: Tudd meg, hogy jövevény lesz magzatod egy országban, mely nem az övék, és ahol szolgák lesznek és sanyargatják őket négyszáz évig!” Vagyis, ha Ábrahám azt akarja, hogy leszármazottai legyenek a kiválasztottak, el kell fogadnia feltételkép­pen a szolgaság, a fizikai bántalom sor­sát is, mint a Tóra-adás kikerülhetetlen előzményét. Ahhoz, hogy nagy szellemi magasságokra eljussunk, szükséges az is, hogy megértsük annak fontosságát. Ennek feltétele az, hogy a fizikai világot minél jobban háttérbe szorítsuk. A fizi­kum megtörésével, vagyis az egyiptomi rabszolgaság hatásával Ábrahám le­származottai megértették a szellemi ér­tékek nagyságát, és pontosan ezáltal váltak érdemessé arra, hogy a szabadu­lást követően átvehessék a legnagyobb szellemi értéket, a Tórát. E gondolatok pedig magukkal vonzzák a tanulságot is: a jó tulajdonságok fejlesztése mel­lett még egy olyan előzménye van a micvák gyakorlásának, amely kikerülhetetlen feltétel, ez pedig a fizikai és a szellemi világ értékrendjének tisztázá­sa, megértése annak, hogy az ember­nek elsősorban a szellemi értékeket kell keresnie.

Most, hogy megértettük a Tórában szereplő történelmi leírások legfonto­sabb tanításait, vissza kell térnünk a kabala tanításaihoz. A zsidók ősei hét sz’firát javítottak ki, és így érdemelték meg, hogy a Szentföld hét népének or­szágait birtokba vegyék. Három kánaáni népnek (Kéni, K’nizi, Kádmoni) azon­ban nem foglalhatták el országait, hi­szen a tíz sz’firából három még nem lett kijavítva. Ez a három pedig a keter (korona), chochmá (bölcsesség), biná (értelem). E három sz’firá kijavítása majd a Messiás idején valósul meg, ahogy ezt Jesája próféta írja: „És nyug­szik rajta (a Messiáson) az Örökkévaló szelleme, a Bölcsesség szelleme, és az értelem szelleme, a megismerés és az Isten-félelem szelleme.”

És mindennek fényében elfogadhat­juk Rási válaszát is. Ő azt mondta, azért nem Mózes II. könyvével kezdődik a Tóra, mert az azt megelőző részek vá­laszt adnak arra a kérdésre, milyen jo­gon foglalhatták el a zsidók a hét kánaáni nép országait. És valóban, az el­ső könyvben talált leírások bizonyítják azt, hogy a zsidók érdemesültek arra, hogy Isten nekik adja a Szentföldet.

A Szentföld a legjobb szellemi adott­ságokkal bíró hely, a legalkalmasabb a lélek fejlődésére. Miután a zsidók ősei a hét sz’firát kijavították és átestek a rabszolgaság, vagyis a fizikai megtörtség tapasztalatán, átvehették a Tórát, így, a legmagasabb szintű szellemi taní­tás birtokában és az ősök érdemében megkaphatták e hét országot, a lélek fejlődésének e különleges helyszínét.

* A szaporodás parancsa eredetileg az egész emberiségnek szólt, a másik két micvá pedig egy-egy személynek, akik a nép ősei voltak. A zsidó néphez közvetlenül szóló parancsokra valóban a második könyv 12. fejezetéig kell várnunk.