RÖHRIG GÉZA versei

RÖHRIG GÉZA

születés

a nő teste megfeszült

hidegben egy cetben szült

őt kiköpte én maradtam

ötven év susztermattban

rózsaszínű rozsda rág

vonva ronda potrohát

napra napot fecskendez

egy szava nincs az emberhez

elvettetés bűntudat

köldököm kulcslyukhuzat

lefelé nő amit vetsz

az élő menekül rükverc

a tükörben egy múmia

boralumíniuma

élénksége most se más

olvadó gyógyszerhatás

van még aki emlékszik

meddig s főleg arra miért

nem lehetek én itthon?

tágul világegyiptom

tágul tágul nincs vége

a sötétség fagy jéggé

ocsmány irtózatos

kómában tikkad a sors

nem fáj csupán hull a szél

nem fáj csupán hűl a vér

nem süt csupán szív a nap

nem ért csupán meghalad

így sárlok hát az éjbe

mint egy öszvérkanca méhe

várok noha megjöttem

ég a ruhám előttem

látlak

akár egy hasbeszélő

kinek nincs bábja

bőre vagy az igazságnak

bőre nem szája

kóborolsz az éjben

ha megállnál megfagynál

hangosan nyögsz ahogy

meggörbül egy hajszál

az éjben szökött rab

kóborol: az álmod

visszaeső emlék

egy kullancsa rádront

gurulsz mint gurul

holt galamb az ereszbe

szemed hosszan mered

sziszifusz mózesre