Ritualmord

A német nyelv a címben szereplő szóval nevezi meg az olyan gyilkosságot, amely az istenség iránti tiszteletét, hódolatát, a tőle való félelmet kimódolt szertartás rítus keretében, emberáldozattal, ember vérének vételével, sőt elfogyasztásával iparkodik kifejezni.

Vajon ki lehetett az a római polgár, aki elsőnek suttogta szomszédja fülébe: a keresztények (akikről minden igazi, derék római tudja, hogy az állam ellenségei!) katakombáik mélyén, titokzatos, rejtélyes és fölöttébb gyanús ceremóniák közepette áldozatot mutatnak be a maguk furcsa hármas-istenségének, s áldozatukhoz Jupiter- és Mars-félő igazi római családok gyermekeinek vérét veszik?

Vajon ki lehetett az, aki ezt a rettenetes rágalmat kitalálta, fülbe súgta vagy éppen harsányan hirdette a Forum Romanumon.

És vajon ki lehetett a középkori keresztények közül az első, aki zsidókra mutatott rá: ezek mérgezik meg a kútjainkat, ezek hozzák ránk a dögvészt, ők azok, akik gettóik mélyén titokzatos, rejtélyes és fölöttébb gyanús ceremóniák közepette áldoznak a Jahvéjuknak és a húsvétjukra készülő pászkába ártatlan keresztény gyermekek vérét sütik bele?

A kérdés igazában érdektelen volt és maradt, ha egyáltalán feltette volna valaki a panem et circenses-t, a kenyeret és cirkuszt áhító tömegek számára. A fontos az volt, hogy legyen látvány, legyen élet-halál harc a porondon, no és persze legyenek megszerezhetők a vesztesek földi javai. Érdektelen volt a kérdés a keresztes háborúk előtt, alatt és után. A lényeg az volt: legyenek bűnbakjai a nyomorúságnak, a pestisnek, hadi kudarcoknak, legyenek, akiknek javaiból mindezekért anyagi kárpótlást lehet szerezni, másrészt pedig kínszenvedések okozásával szadista, perverz vágyakat ki lehet élni. Erre a pogány rómaiak idejében alkalmasak voltak a keresztények, utóbb pedig évszázadokon át igen alkalmasak voltak az országról országra űzött zsidók, minden népek bitangjai.

Jólesz László