Részekből az egész

Kétszeresen is megérett az idő Gerendás Péter legújabb lemezé­re. A Memento című albumot a holokauszt hatvanadik évfordu­lójának emlékére készítette, de már eddigi lemezein, főképp a legutóbbin (Új dimenziók) is sze­repeltek holokauszttémájú dalok.

Nem könnyű erről írni, hiszen az em­ber akkor kezd muzsikálni, ha nem tud­ja szavakba önteni az érzéseket, most pedig fordítva történik, szavakká kelle­ne formálnom a zenét, ezt az utánozha­tatlan és mással össze nem téveszthető „gerendáspéterességet”.

A lemezen hallhatók régebbi Geren­dás-dalok (Százéves pályaudvar. Ötezer éves kő, A híd), közismert, szeretett, megbecsült és mindenki által ismert szá­mok (Hová tűnt a sok virág, A Yiddishe Mame, Yerusalaim shel zahav), és olyan szerzemények, amelyek eddig még nem kerültek fel egyik CD-re sem (Utolsó nap, Többé nem akarom. Ugye nem for­dulsz el tőlem). Egytől egyig finoman és ízlésesen hangszerelt, apró remekek, mindegyik másról szól, de a mélyükön ugyanaz van, így alkotnak egységes egészet. A lemezt hallgatván, az tűnt fel először, hogy a zenék legnagyobb részé­ben egyáltalán nem tűnnek elő megszo­kott zsidó motívumok, és a szövegekben sem konkretizálódik a holokauszt. Még­is, a szöveg és a zene együttességéből adódóan akkor is tudnám, hogy miről szól, ha nem láttam volna a CD borítóját (Flamm Ferenc munkája). Nagyon tet­szik, hogy ez a lemez nem akart zsidós lenni, ez olyan lett.

Szeretném külön megemlíteni az Utolsó nap című számot, amely azonnal a kedvencemmé vált. Lehet, hogy azért, mert egyszerre van meg benne az erő és a visszafogottság, vagy talán azért, mert a versszakok filmként peregnek előttem, vagy esetleg azért, mert a Tompos Kátya által oroszul énekelt három sornak olyan súlya van, hogy a legalább hatszólamú dallam azóta is zakatol a fejemben.

Igazi kuriózum ezen az albumon Rad­nóti Hetedik eclogája: a távolról hallat­szó zene egyre dúsabb lesz, egy fátyolos női hang eltűnő és újra megjelenő dal­lamfoszlányt énekel (Bíró Eszter), Gáti Oszkár pedig elkezdi a szívbemarkoló sorokat: „Látod-e, esteledik…” A vers végén a távoli zene elhalkul, majd telje­sen megszűnik, s egyetlen remegő, megtört és beletörődött férfihang szinte csak suttogja: „mert nem tudok én meg­halni se, élni se nélküled immár.”

A memento jelentése emlékezés, sú­lyos dologra, eseményre emlékeztető jel. Gerendás emlékezik és emlékeztet azokra az emberekre, akiket már nem is­merhettünk, vagy akiket ismertünk, de elvesztettünk: emlékeztet, hogy soha nem szabad elfelejtenünk őket.

Rick Zsófi