Rapai Ágnes németül

Az ORTE című svájci folyóirat Rapai Ágnes költé­szetét méltatta a közelmúltban megjelent számá­ban. Ebből az alkalomból közöljük a költőnő egyik régebbi versét és annak német fordítását.

Brief an meinen Gemahl

Ich schäme mich.

Dass es wieder Gott gibt, macht mich unglücklich.

Denn nach Auschwitz ist jeder Dichter

Eine Greisin mit Krampfadem.

Vergeblich lásst sie Schreck-Juwelen Glänzen,

vergeblich sprüht sie duftende Metaphem auf sich.

Elit zittrigen hánden berührte ich vergeblich dein

schwarzes haar,

Auf meine weike Brust zöge ich vergeblich deine junge

Hand.

Streichle mich nur, Du Heiliger!

Das würd ich sagen.

Und die auseinanderfallenden Dinge würden eins.

Und du liessest mich Gier und Überdruss fühlen.

„Glaub mir, ich habe Zeitig dunkel gemacht.”

Das würd ich flüstem. Elit erhitztem Gesicht.

Doch dann wäre bereits Tag.

Ich läge in meinem gierigen Schweiss.

Levél hitvesemnek

Szégyellem magam.

És boldogtalanná tesz, hogy megint van isten.

Mert visszeres lábú vénasszony

minden költő Auschwitz után.

Hiába csillogtat ékszer-rímeket,

hiába permetez magára illatos hasonlatot.

Reszketeg kezemmel hiába érinteném fekete hajadat,

Fonnyadt mellemre hiába vonnám fiatal kezed.

Csak simogass, Te Szent!

Ezt mondanám.

És egybeugranának a szétesett dolgok.

És láttatnál velem sóvárgást, csömört.

„Hidd el, időben elsötétítettem.”

Ezt suttognám. Fölhevült arccal.

De akkor már nappal lenne.

Mohó verítékemben feküdnék.