Mit ér a rabbidiplomám, hisz magyar?

Radnóti Zoltán

Mit ér a rabbidiplomám, hisz magyar?

A címben olvasható kérdés költői, a válasz evidens: minden annyit ér, amennyit rá áldoznak, (Ha az eredeti változatot írtam volna, hogy „minden annyit ér, amennyit adnak érte”, ez félreértésre adna okot, és a mai világban egy rabbinak, a hitelessége végett, nem szabad támadási felületet adnia. Ez a munka is ezért született…)

Az én rabbidiplomám nekem na­gyon sokat ér. És – remélem – sokat ér azoknak is, akik bizalommal for­dulnak hozzánk, a rabbikhoz, napról napra.

A nevüket nem vállaló szerzők a Szombat 1999/7. számában prejudikálva kijelentették, hogy „…a végzettek (ti. R. Z., V. T.) által elsajátított ismeretanyag – józan megítélés szerint – nem elegendő, hogy a diploma birtokosa vallásjogi kérdésekben dönthessen”.

Nem emlékszem, hogy bárki is bent lett volna a rabbivizsgánkon, hogy tu­dásunkról információja legyen. Nem is sejtem, hogy a szerző(k), honnan tud­ják, mire vagyunk képesek?

Véleményünk szerint – és ez általá­nos elv az előítélet-mentes világon – az ember a társa képzettségéről csakis akkor mondhat ítéletet, ha ő jobban tudja nála, ebből következően le tudja ellenőrizni vizsgáit, előadásait és publi­kációit.

A Szombat folyóirat szerkesztőségé­ben, amely a destruktív kritikában min­dig igen előkelő helyen állt, sajnos nem látok olyan embert, aki ebben az ügy­ben konstruktív módon is meg tudna szólalni, hiszen még a rabbidiploma ál­taluk citált részét is félrefordították. (Az általuk leírt terminus technicus: ítélete, ítélet az dino, din lenne. A jádin-jádin értelmét lásd lejjebb.)

Hogy mit tanultunk e hosszú idő alatt, csak tehetségünk függvénye, mert az in­tézménytől minden esélyt megkaptunk. Kiváló tanárok oktattak. A Rabbiképző megadta, amit adhatott. Ennek eredmé­nye is van: ma a Rabbiképző két diákja oktat az ELTE hebraisztika szakán, és egy az ortodox hitközség által fémjel­zett Amerikai Alapítványi Iskolában. En­nek az olvasata számomra, hogy a Rab­biképzőt mind tudományos, mind vallá­si oldalról elismerik.

Emellett azt sem értem a szerzők­ben, hogyan nem veszik észre: a vész­korszak előtti generáció távolodóban van, elment a bölcsek nemzedéke. Ma szinte egyedül vannak a neológ rabbik, akik megtanulták, ezért még tovább tudják adni a klasszikus tudást, a ha­gyományokat. Miért kell őket egyfolytá­ban ostorozni?

Ám mindezek ellenére vegyük górcső alá magát a diplomát! Milyen diplomát kaptunk a kezünkbe?

Az ok, amiért az Országos Rabbikép­ző Intézet eddig nem lett egyetem, ele­inte vallási, majd történelmi, végül csu­pán politikai kérdés volt. Egyszerűen iskola volt és az is maradt. A Szeminá­rium.

Mindemellett egy kérdés merült fel bennem: mi is az a rabbidiploma? Kell-e, vagy sem? Mit mond erről a ha­gyomány? Mi az, amit a Szombat szep­temberi száma fejteget? Mi az a jore, és mi a jádin?

E két szó megfejtéséhez és megérté­séhez sok érdekes forrást találunk, és egy közös pont lesz bennük: nem léte­zik rabbidiploma!

Nézzük meg a legősibb forrást: a Tó­ra nem beszél explicite a rabbiságról semmit, ám egy magyarázatban mégis feltűnnek sokat emlegetett szavaink. A M.III. 10. 20-hoz fűzött „Or háchájim”1 kommentár elmondja, hogy Mózesnek azért tetszett és azért tűnt jónak a sze­meiben Áron főpap véleménye, mert ő jore, jore, jádin, jádin volt, azaz fel volt hatalmazva döntvények meghozatalára és az Ö-ó szavának értelmezésére. Tud­valevő mindannyiunk számára, hogy Áron nem volt rabbi, „csak” „Mose rabbénu“, Mózes tanítványa, és ezért a hagyomány ismerője és tudója.

Meg is előlegezhetjük: a következők­ben ez az elv lesz az alapja a rabbi név használatának. A Menorát hamaor2 c. munka a következőt írja (273. pont): „Ha bárki elmegy egy másik helyre, kö­telessége engedélyt (diplomát?! – R. Z.) kérni a rabbijától, tanárától, amikép­pen ez írva van a Talmudban a Szanhedrin traktátusban…”

Ezek szerint a Talmudot kell fellapoz­nunk, hogy megkeressük a rabbiság eredetét. Ám, hogy ezt megértsük, a Talmud alapját, a Misnát3 kell megnéz­nünk. így írja: „A vének (azaz a bölcsek) kézrátétele, három (bölcs) által (legyen).“ (Misna Szanhedrin 1.3) A ha­gyományos kommentár (rabbi Ovadja miBartenura) szerint ennek két jelenté­se van. Az egyik egy szentélybeli áldo­zattal kapcsolatos, míg a második je­lentés szerint, ha egy bölcs azt szeret­né, hogy valakit rabbinak nevezzenek, vegyen maga mellé két embert, majd helyezze rá a kezét a felavatandóra. (Ez a liturgia héberül: hászmáchá, M.IV. 27, 23. alapján, amikor is Mózes ily módon nevezi ki utódává Józsuét.) Ez­után a szertartás után a felavatott rab­binak neveztetik és ítélkezhet pénz­ügyekben, bírságokban. Ám ez a fel­avatás, megbízatás csakis a Szentföl­dön történhet meg.

Majmonides4 véleménye szerint, nincs kontinuitás a rabbiságban (a kézráhelyezésben) Mózestől a középkorig (Majmonidesig), ezért nincs is autenti­kus rabbi az egész világon. Az egyedüli megoldás Rámbám szerint az lenne, ha az összes bölcs, aki a Szentföldön tar­tózkodik, egyszerre nevezné ki a rabbi­kat. Akár egyet, akár többet, és ezek te­vékenykednének szerte a diaszpórá­ban.

Ezt a típusú rabbiságot próbálta feltá­masztani tetszhalálából Joszef Káro5, a cfáti törvénykodifikátor, a Sulchán Áruch6 szerzője. Ám próbálkozása nem járt sikerrel. Néhány rabbiavatás után megakadt a folyamat.

A Talmud ehhez a részhez írt vitája is azt támasztja alá, hogy a Szentföld tör­vénykezés szempontjából (is) minde­nek fölött áll. Itt olvashatjuk a híres és sokat idézett joré joré jádin jádin sza­vakat. Ez a Szombat c. folyóirat szerző­inek véleménye szerint „ítélete ítélet”-et jelent, ám ha ismernék a Talmud ide vonatkozó diszkusszióját, akkor tud­nák, hogy ezek a szavak a következő diskurzus részei voltak. Az Izrael földjé­ről Babilóniába érkező tanítók többlet­jogokkal bírtak (mint fentebb láttuk). A Talmudban (Szanhedrin 5a) rabbi Chijja és Rabbi (Jehuda) párbeszédét ol­vashatjuk a Szentföldről érkezők jogo­sultságával kapcsolatban. Itt három szintben definiálják a rabbinak (a bölcsnek) a cselekvőképességét. Az el­ső: joré? (tanítson?) kérdezik, a válasz: joré! (tanítson!), azaz tilthat és megen­gedhet (a kósersággal kapcsolatban), és ha már ezekhez joga van, akkor a Talmud szerint a második szint is evi­dens. Kérdezik: jádin? (döntsön, bírás­kodjon?), a válasz: jádin! (döntsön, bí­ráskodjon!), dönthet is bizonyos ügyek­ben (általában pénzügyek), azaz fel­menthet valakit egy dolog megfizetése alól (Rási kommentár). Ezek anyagi jel­legű döntések. A harmadik szint, játir bechorot (engedi-e az elsőszülötte­ket). Ez a feltételes áldozati állatok al­kalmasságának vizsgálatát foglalta magában, ami roppant nehéz feladat volt, hiszen ekkor már évszázadok óta nincs Szentély, és éppen ezért nincs gyakor­latuk a bölcseknek ebben a vizsgálat­ban. Ezt a jogosítványt végül nem ad­ják meg a Babilóniában működő böl­cseknek.

A fentebb említett forrásokból kivo­natosan láthatjuk a rabbiság történelmi kifejlődését. A szóbeli hagyomány, a ta­nítás és a bölcs, a tanár saját tanítvá­nyába helyezett bizodalma volt min­dennek az alapja. Amennyiben a rabbi érezte, hogy tanítványa alkalmas taníta­ni, bíráskodni, akkor kezét ráhelyezte, és őt is rabbinak kiáltotta ki.

Az elvárások szubjektivitása miatt egységesítették a rabbi titulus viselésé­hez szükséges tudást. Az elvárás: a Sulchán Áruch törvénykódexből kell is­merni 110 kijelölt fejezetet, kommen­tárokkal együtt. A törvény eme részei valójában egy hirtelen eldöntendő kér­désre adandó gyors válaszra készítik fel a rabbit. Például a kóser vágásban elő­fordulható hibákról vagy az ételek ke­veredésénél előfordulható vis maiorról szólnak. Azaz tilthat és megengedhet. Ezek szerint a hagyományos értelem­ben vett rabbinak elvileg nem kell professzionális módon ismernie a Szentírást vagy a Talmudot, bár termé­szetesen kiválóan ismeri, hisz minden törvény alapja a héber Biblia és kom­mentárirodalma.

A dáján (jádin, jádin). a bíró cím el­nyeréséhez ugyanezen Sulchán Áruch törvénykódexből jóval több anyagot kell ismerni, különös hangsúllyal a pénzügyi és bíráskodási részekre.

A rabbidiploma, mint láthatjuk, újke­letű képződmény. A magyar rabbidiplo­ma még újabb. A nagy múltú Országos Rabbiképző Intézet alapítása óta fan­tasztikus tudású rabbikat, tudósokat engedett útjukra: Bacher, Blau, Guttman, Krausz, Hoffer, Hahn, és még so­rolhatnánk a neveket.

Ugyanis a neológ hitközség által fenntartott Rabbiképzőnek soha sem az volt a célja, hogy törvénykodifikátorokat és a gyakorlati kóser vágás nem­zetközi hírű tekintélyeit bocsássa ki fa­lai közül, hanem hogy a XX. században élő, bárkivel kommunikálni képes és hajlandó, akár közéleti fórumokon is megjelenni tudó rabbikat tanítson ki.

A neológ rabbik egyszerre rabbik, hit­szónokok, előimádkozók, Tóra-olva­sók, közösségi munkások, pszichológu­sok. Néha politikusok, néha közírók, sőt sajnos néha halottmosdatók is, amikor vidéki kisvárosokban nincs, aki ezt a micvét elvégezze. Ismert tény, hogy a vallási tantárgyak „rovására” be­vezetett világi tárgyak (pl. filozófia, tör­ténelem, irodalom, görög nyelv) oktatá­sa miatt az ortodox izraeli vagy ameri­kai hitközségeknek nem mindig elég jó a mi diplománk (bár nemegyszer Izrael­ben vagy az Egyesült Államokban is működtek rabbik magyar diplomával), ám a nyugat-európai konzervatív kö­zösségeknek jó a magyar rabbidiploma, sőt keresett (Róth, Weinberger, Schmelzer)!

A pluralitás a zsidóságra is jellemző. Aki minket, neológokat szeretne hall­gatni, hozzánk jön, aki nem, az a Ka­zinczy vagy a Vasvári utcába. A neológ hitközség neológ rabbikat képez, ezért ne is várjuk, hogy bármelyik ortodox hitközség elfogadjon bennünket rabbi­nak.

Végezetül idéznék Naftali Kraus egyik legújabb könyvéből. „Az öt tekercs” c. műben (Göncöl, 1998, 179. lap) ezt ír­ja: Reb Smelke, nickolsburgi rabbi a következőt mondta: Jobb olyan em­bertől hallani az erkölcsprédikációt, akinek világi műveltsége is van, mert így a hívek nem mondhatják, hogy rab­bijuk tudatlan, műveletlen alak. Neki tudnia kell ezt is, azt is.”

Az Országos Rabbiképző létezésének minden pillanatában erre törekedett. Mi, a tanítványok minden tehetségünk­kel igyekszünk megfelelni ennek az ősi és jogos elvárásnak. Karizmatikus ve­zetőként próbáljuk hitközségünk vallá­si és kulturális életét még magasabb szintre emelni. Ezért mindig szeretettel fogadjuk azon barátainkat, akik ebben a szent munkában biztató szavakkal és segítő kezekkel közelednek felénk.

Jegyzetek

1. Az ezelőtt mintegy 400 évvel íródott kom­mentárt Hájjim Átár marokkói születésű, majd a Szentföldre kivándorolt rabbi írta. A kommentár egyébként része a legnépszerűbb és legfontosabb magyarázatokat összegyűjtő „Mikráot G’dolot”-nak.

2. Jichák Ábuát, 1300 körül élt szerző műve. A munka valószínűsíthető első kiadása 1544, Velence.

3. A Szóbeli Tan. Post 200 körül zárta le rabbi Jehuda, a fejedelem.

4. Az egyik leghíresebb zsidó középkori kom­mentátor, törvényalkotó és filozófus. Más né­ven: Rámbám (1135-1204).

5. Spanyolországban született, majd a Szent­földre (Cefátba) kivándorolt törvénykodifikátor és kabbalista (1488-1575).

6 A mai napig is a legnépszerűbb és legtöbbet használt zsidó törvénykódex. Az élet minden pontjára kiterjedő döntvényei a vallásos élet alapjai. (A cím jelentése: terített asztal.)