Racionalitás és morális elkötelezettség

(Karády Viktor: Zsidóság Európá­ban a modern korban. Társada­lomtörténeti vázlat. Új Mandá­tum, 2000. 503 oldat, 2200 Ft.)

Karády Viktor neve egyre in­kább kezd ismerőssé válni a zsi­dóság története iránt nem tudo­mányos elkötelezettségből ér­deklődők körében is. A Párizs­ban élő szociológus és társadalomtörténész természetesen már a rendszerváltás előtt is ismere­tes volt a szűkebb szakma előtt, és egy bővebb interjú erejéig magyarországi sajtóorgánumban is találkozhattunk vele, de mun­kássága a szélesebb olvasókö­zönség számára csak a kilencve­nes években vált elérhetővé.

Jelen kötet, címének megfe­lelve, nem egy ország vagy egy régió folyamatait vizsgálja, ha­nem az egész kontinensre kiter­jedő panorámát nyújt. Megtudhatjuk, hogy bár a szerző francia kéziratának fordítására épülő szöveget tartunk a ke­zünkben, részben kiegészítése, rész­ben átdolgozása útján önálló, kimon­dottan a kötet céljára készült változat­tal állunk szemben.

Mi is ez a cél? Az előszó tanúsága szerint „elsősorban ismeretterjesztő, másodsorban tudományos jellegű.” A felsőoktatási tankönyvek között bizony nemigen található más a témában, ezen a téren mindenképpen hiánypótló a munka. Az 1999-ben Kovács András szerkesztésében megjelent, kiváló A modern antiszemitizmus című kötet egyrészt címének megfelelően nem a zsidóság történetét tárgyalja, másrészt inkább különböző kutatási irányok be­mutatását tekinti céljának, mint a téma leíró taglalását. Ami a kötet tudomá­nyos jellegét illeti, úgy tűnik, logikusan egészíti ki a szerző eddigi magyar nyel­vű publikációit. A korábban egyes ta­nulmányokban közölt eredmények itt egy általános képben elhelyezve látha­tók, a korábban egymástól függetlenül olvasható megállapítások egymással való viszonyukban ismerhetők meg.

A kötet tíz nagy fejezetre oszlik, ame­lyek részben kronologikus sorrendet követnek, részben tematikus egysége­ket jelentenek. A Bevezetés felvázolja a munka fogalmi és tartalmi kereteit. Rávilágít, miért is olyan egyedülálló a zsidóság szerepe az európai társada­lomtörténetben, és foglalkozik azzal az elkerülhetetlen kérdéssel, milyen érte­lemben használja a zsidóság fogalmát a munka.

A második fejezet az előzményekkel foglalkozik, azaz az európai zsidóság történetével, egészen pontosan a jelen­kori zsidó népesség kialakulásával, a 18. századig terjedően. Itt tehát elsősorban a modern kor előtti európai zsidóság demográfiájáról olvashatunk. Az egyes zsidó csoportok mozgásai ré­giónként kerülnek bemutatásra, még­hozzá olyan világosan nyomon követ­hető előadásban, amely lehetővé teszi az egész jelenség területi és időbeni át­ tekintését. A harmadik fejezetben, bár időben előre lépünk, az előző fejezet­tel való kapcsolat tematikus, ugyanis ez a rész a zsidóság modem kori né­pességi viszonyaira koncentrál.

A következő, és nem véletlenül a leg­terjedelmesebb fejezet A zsidók és a nemzetállamok (18-19. század) címet viseli. Ez tárgyalja a felvilágosodás hoz­ta eszmei-mentalitásbeli változások, il­letve a nacionalizmus megjelenése okozta új politikai szándékok és moz­galmak következményeit. Az ötödik rész témája a zsidóságnak a posztfeu­dális társadalom kiépülésében betöl­tött szerepével kapcsolatos. Két nagy egységre osztható, az első a kapitalizá­lódó gazdaságban elfoglalt pozíciókra, a másik az értelmiségi pályákon felmu­tatott teljesítményekre, illetve a zsidó „túliskolázás” jelenségére koncentrál.

A következő fejezet a Zsidó identitás és modernizáció, avagy az asszimiláció paradoxonai beszédes címet viseli. Eb­ben a részben egy igen bonyolult folya­mat különböző összetevőibe nyerünk betekintést, az asszimiláció különböző szintjei, az identitásváltás konfliktusai, a befogadó közeg ellentmondásai egya­ránt terítékre kerülnek.

A hetedik rész a tematika logikáját követve az asszimiláció válságával és az arra válaszként érkező zsidó nacio­nalizmus különböző megnyilvánulási formáival foglalkozik. Világos, hogy zsi­dóság-történetet nem lehet írni a mo­dern antiszemitizmus taglalása nélkül, jelen kötetben is hangsúlyos a jelenség leírása. Karády megosztja az olvasóval azt a kínos érzést, ami a témáról író szerzőt elfogja: „rendkívül nehéz racio­nálisan átgondolni azt a rengeteg nyil­vánvaló zagyvaságot, amely az antisze­mita szólamok sajátja.” Míg az antisze­mitizmussal általánosságban foglalko­zik, az utolsó előtti blokk a politikai an­tiszemitizmus megjelenési formáit mu­tatja be. A cím egyértelmű ok-okozati összefüggésbe kapcsolja a modernkori politikai antiszemitizmus korai megnyil­vánulásait a legszélsőségesebb és leg­súlyosabb eseményekkel: A soá útján.

A befejező rész a zsidóság második világháború utáni viszonyaival foglalko­zik. Viszonylag erős a hangsúly általá­ban a kelet-európai és Szovjetunióbeli történéseken. Részletes szó esik a soá túlélőinek sorsáról, az egykori német­barát, illetve a Vörös Hadsereg által megszállt országokban kialakuló konf­liktusokról, a lengyelországi, magyarországi és szlovákiai pogromokról, az el­vándorlásról.

A kötetet függelék zárja. Először is néhány oldalas szakirodalmi válogatást találunk tematikus, illetve országon­kénti bontásban, néhány szavas értéke­léssel. A válogatásban szerepelnek az alapvető magyar nyelvű munkák, illet­ve a nagy nyugati nyelveken megjelent irodalom bizonyos jelentős darabjai. A névmutató és a tárgymutató egyaránt kiváló. A szóba kerülő személyeknél megkapjuk a születési és halálozási éveket, valamint utalásszerű jellemzé­süket. A tárgymutató kitűnően alkal­mas arra, hogy a szövegben visszake­ressünk témákat, problémákat. A kötet szerkezete áttekinthető, tipográfiája igényes. Mindezen tulajdonságaihoz képest meglepő helyesírási hibák talál­hatók benne elvétve.

A mű egészét értékelve a recenzens úgy véli, komoly munkával gazdagodott a hazai felsőoktatási tankönyvpiac; a zsidósággal foglalkozók, a téma iránt érdeklődők kezébe értékes munka ke­rült. A szöveg olvasmányos, jól követ­hető. Aligha vitás, hogy bonyolult problémákat taglal könyv, amelyekről kü­lönböző irányultságú szerzők könyvtár­nyi anyagot publikáltak. Ennek fényé­ben két szempontból illeti dicséret a szerzőt. Egyrészt meglehetősen össze­tett jelenségek is kimondottan világo­san, a maguk komplexitásában, mégis érthetően kerülnek bemutatásra. A re­cenzensnek annak ellenére sem volt az olvasás során az a kellemetlen érzése, hogy kínos leegyszerűsítéssel áll szem­ben, hogy egy összefoglaló mű óhatat­lanul egyszerűsít, hiszen nem kimerítő feldolgozása témájának.

A szerző a könyv alcímében társada­lomtörténeti vázlatként határozza meg munkáját, de talán már kiderült a koráb­biakból, hogy egyszerű vázlatnál azért többről van szó. Az olvasó olyan szinté­zist tart a kezében, amely a maga ötszáz oldalas terjedelmével eleve testesebb benyomást kelt, és a benne foglalt infor­mációk nagy száma miatt sem vázlat jellegű. Bármennyire is társadalmi-történe­ti jelenségek magyarázata a fő célja a szerzőnek, a kötet lexikonszerűen hasz­nálható az európai zsidósággal kapcso­latos alapvető tények megismerésére is. Karády úgy fogalmaz, a kötet „mellékter­mék”. Nos mint ilyen, kimondottan egy­séges és átfogó. A demográfiai-társadal­mi mozgások tárgyalása, a politikai-ideo­lógiai jelenségek leírása közben, a zsi­dósággal kapcsolatos igen nagy mennyi­ségű előítélet és sztereotípia jelentős ré­sze kerül szembesítésre a társadalom- történeti tényekkel, és nyer közérthető, logikus magyarázatot.

Bibó immár több mint félévszázados tanulmánya óta nemigen született olyan átfogó, társadalomtudományos eszközökkel dolgozó mű, amely az át­lagolvasó számára értelmezhető ma­gyarázatát nyújtaná annak a zavarba ejtő esemény- és jelenségsornak, ame­lyet „zsidókérdésnek” szokás hívni. A párhuzam megáll egyebek közt abból a szempontból, hogy Bibónál, mint annyi más írása esetében, a tanulmány célja elég világosan a morális útmutatás, és Karády könyvében is jelentősnek lát­szik a szándék, hogy eligazítsa a kér­désben esetleg nehezen tájékozódó ol­vasót, illetve megtegye azt, ami az ő személyre szabott felelőssége abban, hogy ami egyszer megtörtént, ne is­métlődhessen. A morális elkötelezett­ség közvetve is tetten érhető az olvasás során, hiszen a szerző egyértelműen ál­lást foglal olyan értékek mellett, mint a jogbiztonság, az identitás szabad kiala­kítása és megélése, illetve tágabban a lelkiismereti szabadság, de explicit mó­don is megjelenik, hiszen „ez a könyv a maga módján, az objektivista társada­lomtörténet eszköztárával, igazságot igyekezett szolgáltatni.” A szöveg fen­tebb tárgyalt racionalitása, informativitása és logikus érvelése teszi, hogy ke­vésbé patetikus világunkban is meg­győzően hangzik a kötet utolsó monda­tában foglalt felszólítás: „Őrzők, vigyáz­zatok a strázsán!”

Welker Árpád