Rabin után – Rabin útján?

November 4-e ezentúl nemcsak a magyarok, az izraeliek emlékezetes napja is lesz. Ha volt izraeli, aki november 4-én, szombaton korán feküdt le aludni, vasárnap reggel egy más Izraelbe ébredt, mint amely­ben elaludt. Jichak Rabin kormányfő meggyilkolása megráz­ta az egész izraeli társadalmat. Megfigyelők könnyen juthat­tak arra a következtetésre, hogy életének utolsó szakaszá­ban Rabin eléggé vitatott személyiség volt. A közvélemény­kutatásokban népszerűsége az 50 százalék körül mozgott, alig haladta meg az ellenzéki Likud párt vezetője, Benjámin Netanjahu népszerűségét; volt olyan időszak is, amikor Netanjahu megelőzte. Rabin csaknem minden nyilvános fellé­pésén tüntettek ellene. Háza közelében minden péntek este tüntetők gyűltek össze, „árulónak”, „gyilkosnak”, „Quislingnek” nevezték, családtagjait sem kímélték meg. Úgy tűnt, az utcát Rabin ellenfelei és gyűlölői kerítették hatalmukba.

Ami a gyilkosság után történt, még Rabin leglelkesebb hí­veit, sőt családja tagjait is meglepte. Aligha akadt, aki arra számított, hogy Rabin koporsójához több mint egymillió em­ber járul, hogy sírjánál, házánál, a gyilkosság színhelyén sok­-sok napon át emberek ezrei – és elsősorban a fiatalok – fog­ják egy szál virággal, egy örökmécsessel, egy hozzá írt vers­sel kifejezni tiszteletüket és szeretetüket. Rabin unokája, a 11 éves Noah Ben-Arci búcsúbeszédét a televízió közkívánat­ra legalább tízszer sugározta, és egy egész ország könnybe lábadt szemmel hallgatta. Miért éppen a fiatalok? Egy min­denki által becsült író véleménye szerint azért, mert a fiata­lok ösztönösen érzik, hogy Jichak Rabin volt a választófal köztük és egy újabb véres háború harcterei között.

A gyilkos merénylet után az önvizsgálat – „Hesbon nefes” – lett a leggyakoribb szó az izraeli politikai lexi­konban. A Rabin házánál virrasztó fiatalok lelkiisme­retét gyötri, hogy nem akkor jöttek ide, amikor gyűlölködő támadások érték a Rabin családot és „Mussolini és szerető­je sorsát” ígérték nekik. Az önvizsgálat kötelessége termé­szetesen mindenekelőtt azokat illeti, akik felelőtlen meg­nyilvánulásaikkal erkölcsi alapot teremtettek Jichak Rabin gyilkosának (és talán még további merénylőknek is, hiszen alig 48 órával a gyilkosság után nagyon is jól meghatározha­tó ismeretlenek új feliratokat mázoltak Jeruzsálemben a fa­lakra: „Rabin a béke áldozata, Hitler útjának folytatója, Peresz lesz a soron következő”).

Különösen nagy a felindulás a nemzeti vallásos táborban. Jeruzsálemben már négy nappal a gyilkosság után „önvizsgá­lati tanácskozást” tartottak a nemzeti vallásos táborhoz tarto­zó különböző irányzatok képviselői. A résztvevők egyike le­szögezte: „Nem szabad eltekintenünk attól, hogy az utóbbi évek minden izraeli politikai gyilkosságát ’kipát’ (sábeszdeklit) viselő fiatalok követték el – az úgynevezett ’zsidó földalat­ti mozgalom’-mal kezdve Baruh Goldstein, a hebroni véreng­zés elkövetőjén keresztül Jigal Amirig, Rabin gyillkosáig. El kell gondolkoznunk, hogyan történt, hogy vallásos fiatalok így értelmezték, ilyen hamisan értelmezhették a vallás paran­csait.” Amikor a gyilkost a bíró elé vezették, Jigal Amir azt állította, tettét „Isten sugallatára” hajtotta végre. Szavai arra in­dították a műveiből Magyaror­szágon is ismert Amosz Oz írót, hogy megjegyezze: „Ezek az Is­ten sugallata szerint cselekvők, akár az iszlám Dzsihadhoz, akár a zsidó Dzsihadhoz tartoznak, is­tenüktől mindig csak azt hallják: Ölj! Sohasem azt, hogy békéljenek meg, tiszteljék más jogait.” Rabin gyilkosságának politikai következményeit nehéz előre látni. Az alig huszonnégy óra alatt a világ minden tájáról összegyűlt több mint 2000 ve­zető államférfi részvétele a te­metésen a Rabin nevével fémjel­zett békefolyamat példátlan nem­zetközi támogatását bizonyította.

A jelen lévő egyiptomi elnök, a jordán király, Omán és Mau­ritánia külügyminisztere, a marokkói király megbízottja, a nagy palesztin küldöttség (Arafatot biztonsági okokból eltanácsolták a részvételtől) ékesen tanúskodott az arab-izraeli kapcsolatokban beállt hatalmas és visszafordíthatatlan válto­zásokról. Még a mindig renitens szíriai sajtó is azt a következtetést vonta le a Rabin elleni merényletből, hogy „hasonló tragikus események” megakadályozása érdekében meg kell újítani a béketárgyalásokat.

Változott az izraeli belpolitikai helyzet is. A palesztinokkal való megegyezés hangoskodó és erőszakot is hirdető ellen­zői védekezésbe szorultak. Az eddig „csendes többség” meg­mozdult. Az utcát nem fogják többé uralni a béke ellenzői. Simon Peresz valószínűleg igyekezni fog kihasználni a kedve­ző belpolitikai és nemzetközi légkört, s „Rabin után tovább Rabin útján” jelszóval új lendületet adni a palesztinokkal kö­tött megállapodások megvalósításának, és talán megpróbál Szíriával is megállapodásra jutni még a jövő évi októberi vá­lasztások előtt. A siker nincs biztosítva. Sok potenciális arab – és mint kiderült, zsidó – merénylő irányítja fegyverét a bé­kegalamb felé. Ha viszont sikerrel jár, akkor igaza lehet a zsi­dó települések egyik vezetőjének, aki a telepesek összejöve­telén kijelentette: „Lehet, hogy a Rabint ért gyilkos golyók miatt fogjuk véglegesen elveszíteni Júdeát és Szamáriát.”