Rabbik, avatás nélkül

Rabbik, avatás nélkül

Június 30-án tartotta évzáró ünnep­ségét az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (amely az állami akkreditáció óta immár hivatalosan viseli ezt az el­nevezést). Az ünnepség keretében vet­ték át diplomájukat az intézmény idén végzett diákjai, köztük két ifjú rabbi: Róna Aser és Rónai Ádám István. Az örömteli pillanatokban senki nem akadt fönn a rabbik felavatásának szo­katlan módján: a rabbiavatás ezúttal ugyanis – alighanem először az intézet 123 éves történetében – elmaradt. Kü­lönösképp meglepő lehet ez azok szá­mára, akik alig egy éve a Dohány utcai zsinagógában tanúi lehettek két akkor végzett rabbi felavatásának, amely so­sem látott fényes külsőségek közepette zajlott. Ma az intézmény, az egész ma­gyar zsidó establishment és a nagykö­zönség akkor oly nyíltan juttatta kifeje­zésre afölötti örömét, hogy oly sok esz­tendei szünet után ismét rabbiavatás tanúi lehetnek, vajon miért mondtak le ezúttal az ilyenkor szokásos rituáléról, amely nemcsak a végzett növendékek, hanem az intézmény dicsőségét is je­lenti?

A neológ hagyomány szerinti avatás a két növendék kérésére maradt el. Az elmúlt évek során az ortodoxia felé for­duló fiatalemberek számára ugyanis – mint elmondták – a neológ rituálé egyes elemei vállalhatatlanok. Rónai Ádám István szerint már maga a neológ templomba való belépés is aggályos, mert a templom nem a halacha szabá­lyai szerint működik. Ennél is elfogad- hatatlanabb azonban a végzettek szá­mára a neológ rabbiornátus felöltése, mert e XIX. századi protestáns lelkészi viseletre emlékeztető öltözék szerintük az „idegenek ruhája”, amelyet tilt a zsi­dóság különállására mindig aggályosán ügyelő hagyomány.

A „nem halachikus templom” és az „idegenek ruhája” azonban csak a jég­hegy csúcsa, mert az ortodox értékrend szerint a konzervatív (így a magyaror­szági neológ) vallásgyakorlat a maga egészében elfogadhatatlan. A neológ rabbiképző „nem kóser”, csakúgy, mint az általa kiadott rabbioklevél. Aki azt akarja, hogy az egyre erősödő ortodox világ befogadja és szellemi tekintély­ként tisztelje, annak nem ajánlatos a neológiával túl szoros kapcsolatot tar­tania. Ezért lett a rabbiavatásból diplo­maátadás: a diploma a szekuláris jelle­gű tanulmányok végeztével jár a hallga­tóknak, ami az ortodoxia szemében a „tűrt” kategóriába tartozik.

A Rabbiképző és a Hitközség által ta­núsított kompromisszumkészség el­gondolkodtató, hiszen végzős növen­dékek ritkán szoktak alma materüknek feltételeket szabni, egyenrangú félként tárgyalva engedményeket kialkudni nagy hagyományú intézményük ve­zetőitől. A szokatlan helyzetet az ma­gyarázza, hogy jelenleg a Hitközségnek és a Rabbiképzőnek legalább akkora szüksége van a végzett rabbikra, mint utóbbiaknak a rabbidiplomára. Az in­tézmény átalakulása egyetemmé, új ka­rok és tanszékek megnyitása koránt­sem teszi másodlagossá az eredeti fel­adatot, a rabbiképzést. Itt eredménye­ket felmutatni nem kevésbé szükséges, mint azelőtt. Márpedig az elkövetkező egy-két évben nem várható rabbiava­tás, mivel a soron következő növendé­kek még alsóbb évfolyamokon tanul­nak. Rónai Ádám Istvánnak és Róna Asernek viszont az ortodoxia világában nincs szükségük a neológ rabbidiplo­mára, sőt: az ilyesmi éppenséggel kompromittálhatja őket egy szigorúan vallásos közegben. Számukra pedig ez utóbbi ítélete fontosabb lehet, mert az ortodox világban szerzett tudást és tisztséget a neológja elfogadja, fordítva viszont ez nem igaz. Aki tehát mind a két világban otthon akar lenni, annak inkább az ortodox felfogást kell szem előtt tartania. A mai zsidó világ skálája az ultraortodoxiától a radikális reform­zsidóságig csak egy irányban átjárható: a szigorútól a kevésbé szigorú felé.

A szokatlan erőviszonyok mögött a neológia és az ortodoxia nemzetközi erőviszonyai sejlenek föl. Az elmúlt évti­zed a zsidó világban az ultraortodoxia hallatlan előretörését hozta magával, aminek csupán leglátványosabb, de ko­rántsem egyetlen jele térnyerésük az iz­raeli politikában. Az ultraortodoxia a vi­lág minden sarkán gyors ütemben építi ki intézményeit. Ennek a folyamatnak él­harcosa, de korántsem egyetlen aktora a lubavicsi mozgalom, amelynek küldöt­tei a világ immár több mint ezer zsidó közösségében vannak jelen (akár néhány száz fős kicsiny hitközségekben is Dél-Amerikában vagy az egykori Szovjet­unió távoli vidékein). Ezzel a dinamiz­mussal nem tud versenyezni a modem világ kényelméhez és jólétéhez szokott konzervatív vagy reformzsidóság. így van ez a mai Magyarországon is, ahol az elmúlt harminc évben szinte egyedural­kodóvá vált, ugyanakkor szellemileg kiü­resedett és gépiessé vált neológiának új­ra „ki kellene találnia önmagát”. A spiri­tuális útkeresőket, a szülők asszimiláns nemzedékével szemben lázadókat gyak­ran vonzza a magabiztos, dinamikus, ké­telyt nem ismerő, mindenre kész vá­lasszal rendelkező ortodoxia. Aki ma Magyarországon az „igazi” zsidóságot ke­resi, az nagyobb valószínűséggel köt ki itt, mint az intézményileg erős, de szel­lemileg elbizonytalanodott neológiánál. Ráadásul az ortodoxia intézményileg is erősödik: egymással is konkuráló cso­portjai igyekeznek kiépíteni hagyomá­nyos oktatási rendszerüket, amelyekben szükség lesz majd a hagyományban jár­tas, magyar anyanyelvű, a hazai viszo­nyokat jól ismerő tanítókra, vezetőkre. (Amúgy az intézményi erősödés gyakran felülmúlja a létszámbeli gyarapodást: az ortodoxia vonzáskörébe néhány tucat fi­atal tartozik a mai Magyarországon.)

Az ortodoxia nemzetközi méretekben növekvő szellemi befolyása és itthon is erősödő intézményrendszere az a háttér tehát, melynek segítségével a két végzős növendék feltételeket szabhat saját in­tézményének. Mindezt persze nem fo­gadta fenntartások nélkül a magyar neológia: az öt rabbiból álló vizsgabizottság maga sem járult hozzá a hagyományos szmichá (rabbioklevél) kiadásához, 3:2 arányban leszavazva az erről szóló javas­latot. A nemmel szavazók alighanem sé­relmezték, hogy a két növendék, akik hét évig élvezték a Rabbiképző által nyúj­tott kedvezményeket, most fintorognak a neológ rabbidiplomán. Végül olyan dön­tés született, hogy amennyiben az ifjú rabbik a jövőben úgy döntenek, mégis átesnek a hagyományos avatáson, akkor megkapják az intézmény hagyományos rabbidiplomáját is.

Schőner Alfréd, az intézmény rek­tora e fejleményeket a változó zsidó világban többé-kevésbé természetes­nek tekinti, hiszen az is új fejlemény, hogy a Rabbiképző tanszékekkel ren­delkező egyetemmé alakult. Hogy a két fiatal szigorúbban ragaszkodik a hagyományhoz, azt dicséretesnek vél­te, ennek külsődleges megnyilvánulá­sait pedig másodlagosnak nevezte. Schőner Alfréd – mint elmondta – a neológiát nyitottnak képzeli el, amely­be belefér a szigorú vallásosság, hi­szen ez éppenséggel számos nagy te­kintélyű neológ rabbira volt jellemző. Ám végül is másodlagos, hogy a „pikuach nefes”, a lelkek megmentésének feladatát ki végzi a mai Magyarorszá­gon: ortodoxok, neológok vagy re­formzsidók. A halacha alapján álló rabbiképző természetesen a neológ al­ternatívát ajánlja a szellemileg szomjazóknak, de ez nem kirekesztést, ha­nem éppen befogadást, a sokféleség iránti nyitottságot jelenti.

Információink szerint Róna Aser szep­tembertől az ELTE Hebraisztika tan­székén és az Amerikai Alapítványi Iskolában tanít majd. Rónai Ádám Ist­vánnak a Dózsa György úti neológ ima­ház rabbiságát ajánlották föl, ám ő jelen­leg az ortodox irányultságú Budapest Kolel oktatója. Schőner Alfréd szerint a két fiatalnak átadott oklevél (amely meg­felel a nemzetközi standardnak), a rabbinikus teendők ellátása terén ugyan­azon jogosítványokat tartalmazza, mint az intézet hagyományos rabbioklevele.

(g.j.)