Purim – Mordeháj és Hámán összebékítése?

A nemzedékek évezredei nem csupán teológiai-vallási, illetve egyéb, e körbe tartozó tudományokban gazdagították a zsidó vallást és az európai kultúrát, hanem ezeken belül a folklórt is. Ebben különleges szerepe van a purimnak. Ez az örömünnep, amit szinte magától értetődő természetességgel böjt. Eszter böjtje vezet be, hiszen amint ez a szentírásbeli Eszter Könyvéből tudható, a zsidóságot a hagyomány szerint amalékita Hámán „antiszemitizmusa” végső pusztulással fenyegette.

Eszter Könyvéből azt is tudjuk, hogy az isteni kegyelem kellő időben érkezett, a perzsa birodalomban élő zsidóság megmenekült. Csoda-e hát, ha ezt a csodálatos megmenekülést felszabadult öröm követte? Csoda-e, ha a zsidóság évszázadokon, sőt évezredeken át megőrizte magának az akkori csoda emlékét? Vagy talán olyan sok hasonló csodát élt meg azóta is a zsidó nép, hogy a Mordeháj-féle csoda fényes emléke megfakulhatott, elkophatott?

Nem. És mert ilyen csodák nem következtek be, önmaga biztatására, reményeinek ébrentartására ezt az egyszeri nagy csodát őrizte, ápolta, csiszolta, fényesítette, dúsította. Purim nem pusztán azzal a kötelezettséggel járt és jár, hogy a gyülekezetben felolvassák Eszter Könyvét. Már ez a felolvasás is mutat bizonyos folklorisztikus jeleket, így azt, hogy Hámán nevének olvastán a gyülekezet ellenérzését lábdobogással, az imapult tetejének ütögetésével fejezi ki. Az is ilyen folklorisztikus jelenség (lehet), hogy a felolvasó egyetlen lélegzetvétellel sorolja fel a hámánidákat.

A gyülekezetekben purimi játékokat rendeztek és rendeznek; ezekben megelevenednek az egykori események. A „püremspíleknek” volt ugyan forgatókönyvük, de gyakori rögtönzések, a környezet inspirálására előtörő rögtönzések tarkították, színezték az előadásokat.

A háziasszonyok különleges süteményeket sütöttek, afféle tasakokat, „humentásokat” Hámán-zsebeket -, amiket lekvárral, mákkal töltöttek meg. Igazából azonban „Hámánfülnek” nevezték ezt a süteményt.

A zsidó háziasszonyok azonban nem elégedtek meg ilyen, voltaképpen egyszerű sütemény készítésével. Mindegyikük igyekezett kitenni magáért és művészetével a legkülönfélébb süteményeket sütötte: eleget akartak tenni az előírt ajándékküldésnek, a „sláh-mónesznek”. Purim napján legalábbis a falvakban, a mi falunkban, Poroszlón egészen bizonyosan tálcával járó lányokat, fiúkat lehetett az utcán látni vitték a válogatott süteményeket.

Purim kor szabad szeszes italt fogyasztani. Máskor sem tilos ugyan, most azonban bőségesen ihatik a zsidó ember. És vajon ennek a bőségnek nincs mértéke? Van: annyit ihat, amíg tudatában össze nem békül Mordeháj és Hámán, ez az „ád ló jádá”, azaz nem tud különbséget tenni a ״legyen áldott Mordeháj” és a „legyen átkozott Hámán” között.

(jólesz)