Puhuló hadsereg?

Jichak Mordeháj izraeli védelmi miniszter ez év augusztusában a hadsereg egyik bázisán a bevonuló újoncoknál tett látogatást. A vizitáció kissé másként zajlott, mint arra számíthatott: az újoncok egy része – a tévé­kamerák előtt – kerek perec közölte vele: nem kívánnak elit alakulatokban szolgálni.

A vonakodó újoncok láttán megdöbbent hadügyminisz­ter vizsgálatot rendelt el: tényleg hanyatlik-e a hadse­reg morálja?

Kevesebb, mint ötvenéves történelme során Izrael négy nagy és győzelmes háborút vívott agresszív szomszédaival. A szorongatott helyzet és a fényes helytállás következtében az izraeli hadsereg, a Cahal osztatlan társadalmi megbecsülést élvez, külföldi zsidók körében pedig valóságos legenda öve­zi. Ennek megfelelően a fiatalok között a katonai pálya nép­szerű, és a katonai elit alakulatokban szolgálni tisztesség és dicsőség, hiszen ilyen alakulatok nevéhez fűződik több fé­nyes haditett, mindenekelőtt az entebbei túszszabadítás.

Legalábbis mostanáig így volt ez. Ám az „úttörőkorból” fel­nőttkorba lépő izraeli társadalom számtalan problémája a hadsereget sem hagyta érintetlenül. A nyugati civil társadal­mak beszivárgó antimilitarizmusa, a spártai fegyelmet és önfeláldozást kikezdő fogyasztói kultúra, a katonai fenyegetést csökkentő békefolyamat, a baloldali pionírszellem hanyatlása a hadsereg számára kedvezőtlen körülményeket teremtett.

Uzi Landau, a Kneszet Külügyi és Hadügyi Bizottságának elnöke szerint a folyamat nem új: akkor kezdődött, mikor az Intifáda idején az elit alakulatok katonái tíz-tizenkét éves kő­dobáló fiúkkal találták szemközt magukat. Ez összezavarta a katonákat (és az Izraelt eddig feltétel nélkül támogató külföl­di zsidóság egy részét is): ilyen ellenséggel szemben nem le­het hősiesen harcolni.

A miniszter által kezdeményezett vizsgálat egyik megállapí­tása az volt, hogy a motiváció nem az egész hadseregen be­lül csökken: a magasan kvalifikált állomány morálja töretlen (legfeljebb a rekrutációs bázis változott meg: korábban a bal­oldali kibucok adták az elit egységek színe-javát, ma a vallá­sos hit már jóval erősebb motiváló erő.) A problémák inkább a gyalogságnál mutatkoznak, ezen belül is elsősorban a tar­talékosoknál. A Cahal történetében eddig nem fordult elő az, ami idén júliusban: a Jordánon (innen várták a legkevésbé a támadást) átcsapó arab terroristák egy izraeli őrjárat három tagját megölték, a maradék kettő pedig (felületes kiképzésen átesett új bevándorló) fedezékbe szaladt és ott „dekkolt”, míg a támadók zsákmányként elvitt fegyvereikkel nyugodtan távoztak. „A katonák már nem találják föl magukat olyan re­mekül, a gyalogság híres improvizáló képessége csökkent” – állapította meg a vizsgálat. Ennek egyik oka a kiképzés körül­ményeinek megváltozása. Az ennek során bekövetkezett ha­lálos balesetek (melyek miatt a szülők komoly tiltakozó moz­galmat indítottak) megelőzésére, igen részletes szabályzatot dolgoztak ki, a kiképző tisztek pedig aggályosán ügyelnek ennek betartására. Így ugyanis elkerülhetik a balesetek miatt rájuk hámló felelősséget. Mindennek eredményeképpen a balesetek száma valóban drasztikusan csökkent, de a bel­éjük nevelt ragaszkodás a szabályzathoz harci helyzetben csökkenti önállóságukat, helyzetfelismerésüket, rögtönzőké­pességüket.

Problémákat okoz a békefolyamat következtében relatíve csökkenő katonai költségvetés is (a 80-as években még a költségvetés 25 százalékát, idén már csak 10 százalékát for­dítják a hadseregre), ami egyfelől persze örvendetes tény, másfelől azonban gondok forrása. Mivel a Közel-Keleten sok minden elképzelhető, Izraelben a kedvező fejlemények el­lenére sem zárják ki egy újabb háború lehetőségét. A vezér­kar ezért a jövendő harcterére”, a hadsereg korszerűsítésé­re, a fejlett technika megvásárlására összpontosított, míg a „napi rutin”, a meglévő ember- és anyagi állomány fenntartá­sa háttérbe szorult. Ez is éreztette hatását a terrorista-elhárí­tás, a határőrizet terén. Aggasztóan alacsony szintre csök­kentek a hadsereg muníciótartalékai, erősen elöregedett a gépjárműállomány egy része. A Jordán-parti kudarc után a hadsereg vezetése megváltoztatta a tartalékosok képzésének rendjét. Míg korábban csak néhány órát szántak sok évvel korábban szerzett katonai tudásuk fölelevenítésére, most már többnapos gyakorlat keretében gondoskodnak erről.

A fejlett társadalom másik átka (vagy – nézőponttól függő­en – áldása) a magas bérek is nehezítik az izraeli vezérkar dolgát. Mikor Ehud Barak tábornok 1991-ben vezérkari fő­nök lett, a hadsereg költségvetésének 52 százalékát fordítot­ták beszerzésre és 39 százalékát fizetésekre. Barak csökken­teni próbálta a személyi költségeket, ám mérsékelt sikerrel: ma már a Cahal büdzséjének 48 százaléka vándorol a kato­nák zsebébe. Ez hallatlan pazarlás – háborodik föl számos szaktekintély. És valóban: az izraeli hadsereg e tekintetben egyedülálló a világon. A tisztek átlagosan kétévenként szá­míthatnak előléptetésre (az arab hadseregekben erre 3-6, a nyugati világ ármádiáiban 4-8 évet kell várni), negyvenéves koruk táján magas ranggal nyugdíjba vonulhatnak (!) és szak­ismereteik birtokában jó eséllyel kezdhetnek polgári karriert. A hadsereg így temérdek pénzt és szakismeretet dob ki az ablakon – érvel jó pár szakember és azt javasolják, hogy a nyugdíjra jogosító legalacsonyabb életkor 55 év körül legyen. Az érintettek viszont rámutatnak, hogy a világ egyetlen hadseregében sem nehezedik olyan hatalmas felelősség a tisztekre, nincsenek olyan sok veszélynek kitéve, mint az izraeliek, hiszen az ország két szomszédjával hivatalosan még háborúban áll – a terroristák állandó rajtaütéseiről nem is be­szélve. Az egyedülállóan kedvező feltételek a katonaság megbecsülését hivatottak kifejezni.

Ori Orr, korábbi védelmi miniszterhelyettes, egykor maga is a hadsereg vezető tábornokainak egyike, mindenfajta radi­kális átrendezést korainak tart. Véleménye szerint ezt leg­alább ötéves, tartós békének kell megelőznie a legveszélye­sebb szomszéddal, Szíriával. Ez pedig – tekintettel a Golán ügyében egyelőre áthidalhatatlannak tűnő nézeteltérésekre – távoli álomnak tűnik. A hadsereg morálja miatt Orr nem ag­gódik. A Jordán partján elszenvedett fiaskót egyedi, kivételes esetnek tartja. „A mai tisztek a legjobbak, akik valaha is szol­gáltak a hadseregben” – állítja.