Pótvizsga

A legutóbbi Szombat-számban a ne­ves műfordító, Kartal Zsuzsa „Vizsga” cí­mű cikkében veszélyes vizekre evezett. A rasszizmust és a faji előítéleteket vá­dolta, miközben – saját elvei szerint is – maga is messzemenő engedményeket tett ezeknek az eszméknek. Honnan tudja Kartal Zsuzsa, hogy azok az embe­rek, akiket ő a közösség legjobbjainak nevezett, maguk is zsidónak tartják-e magukat? Ráadásul még ha így is lenne, miért ők a legjobbak? A zsidóság leg­jobbjai ugyanis nem a radikális ember­jogi szervezetekben ülnek, ezek ugyanis attól sem lesznek zsidó szervezetek, ha jó néhány zsidó származású ember is közéjük tartozik, legitimációjuk ugyanis nem etnikai vagy vallási.

És mi van a jobboldali szervezetekben ülő zsidó származásúakkal? Ők nem zsi­dók? Vagy nem ők a közösség legjobb­jai? Szóval a legjobb zsidók baloldaliak és liberálisok vagy természetszerűleg azoknak kell lenniük? Aha.

Én mindenesetre nem a különféle ra­dikális szervezetekben tevékenykedő zsidó származásúakat tekintem a kö­zösség legjobbjainak. Értékelésük kri­tériuma ugyanis a zsidóságon kívül he­lyezkedik el.

A „legjobbak” azonossága a liberális identitás-felfogás („én mondom meg, hogy ki vagyok”) alapján is megkérdő­jelezhető (a vallásit most hagyjuk). So­kan közülük nem tartják magukat zsi­dónak, csak az antiszemiták szemében azok.

Most Kartal Zsuzsát meg fogom botránkoztatni: kifejezetten örülök annak, hogy – mint az egy normális államban szokás – Izraelben fasiszták is vannak (minthogy annak is, hogy marginalizá­lódtak), s a zsidóság a zsidó államban normális módon, valós vagy vélt érde­keit tekintve szavaz bal- vagy jobbolda­li pártokra s nem a történelmi traumák kényszerétől hajtva voksol. Ha balra szavaz, nem az antiszemitizmus elleni félelmében teszi, mint Magyarországon, ahol úgy látszik, hogy a modem jobboldal kialakulása még várat magá­ra. Zsidó értékeket bal- és jobboldali pártok tagjai is képviselnek, a Likud egyik szavazóbázisának egyik része például a tradicionális zsidó értékeket valló vallásos zsidóság. Minthogy az egész kérdés, a zsidó értékek képvise­lete elsősorban nem politikai problé­ma, már a marxi szocializmust a hagyo­mányos zsidó messianizmusból leveze­tő elméletek is kudarcot vallottak,

A romákkal kapcsolatos problémák pedig bonyolultabbak a Kartal Zsuzsa által vallotténál.

Nemcsak előítélet és diszkrimináció létezik, hanem létező tapasztalatok (ugyanis vannak – bár nehezen megfog­ható – csoporttulajdonságok) is, melyek az együttélést alapvetően megnehezítik. A rasszizmus szerintem az (Gobineau, Houston Stewart Chamberlain stb.), ha valaki ezeket a tapasztalatokat, egy adott csoport viselkedését genetikailag értelmezi. Ennek képviselete tényleg büntetőjogi kérdéseket vet fel. A romák problémája elvész a magyar társadalom meg nem értése (a néhol tényleg fellé­pő diszkrimináció és előítélet) és né­mely emberjogi aktivista hazug dema­gógiája között.

Nem kell rasszizmust emlegetni ak­kor, ha valaki bizonyos környékekre nem szívesen költözne. A Krisztinavá­ros – Kartal Zsuzsa által bizonyára meg­vetett „úriasszonyos keresztény-nemze­ti” közege – alkalmasabb a polgári élet­vitelre és biztonságosabb, mint a VIII. kerület vagy az Illatos út. Aki nem ezt állítja, s az egészet az előítéletre keni, az magát is becsapja.

Egyébként gyanítom, hogy az ember­jogi aktivisták e lelkes csapata – mely­nek Kartal Zsuzsa is tagja – nem Buda­pest legelgettósodottabb negyedeiben lakik, és romákkal vagy a villamoson vagy a különféle roma értelmiségiek vi­taestjein (esetleg magyarnóta-esteken, a tévé előtt ülve) találkozik.

És van egy másik dilemma. Attól, mert egy csoport kisebbség, nem biz­tos, hogy az igazságot képviseli. Kartal véleménye mögött ugyanis az áll, hogy az igazság matematikai probléma.

A kisebbségnek – e szerint a logika szerint – már csekélyebb számánál fog­va is mindig igaza van. A többség (számszerűségénél és a történelmi ta­pasztalatok miatt is) fenyegetheti létét, ezért a kisebbség tagjai mindig jogosan lépnek fel.

Ehhez természetesen szükség van a vészkorszak állandó fegyverként való emlegetésére, s – a liberális tollforgatók szemében – a bármiféle csoportkü­lönbségek emlegetése az Auschwitzhoz vezető út első lépésének bizonyulhat. Ez a fajta hozzáállás azonban a normá­lis dialógust is megnehezíti, hiszen az eredetileg nem szélsőjobboldali véle­ményeket is bezárja a fasiszta táborba.

Az állandó fasisztázás így fasisztákat termel ki s faji alapokra fogja helyezni a jogszolgáltatást. Már várunk a magyar O. J. Simpson-perekre.

Szerintem a kisebbség-többség vi­szony egy bonyolult viszonyrendszer, ahol mind a két félnek van tennivalója. Nem is beszélve arról, hogy maga a ki­sebbség is több horizontális és vertikális alapon elkülönülő alrendszerre osz­lik. Már ilyen szempontból is értelmet­len felszólítani a zsidókat, hogy szeres­sék a romákat.

Egyébként a Kartalhoz hasonló „hala­dó zsidó entellektüelek” a zsidóktól is megtagadnak minden differentia specificát. Pedig igenis vannak zsidó tulajdon­ságok, amelyek felemlegetésekor nem kell idegesnek lenni, mert szintén létez­nek. Tipikus zsidó tulajdonság például a kompenzáció: a saját sértettségből faka­dó szereplés a különböző emberjogi szervezetekben. „A magyar társadalom előítéletes, rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő” – vallják sokan, de emögött a zsidó túlérzékenység a sértett és sérült zsidó psziché 1944-es eredetű holocaustos paranoiája rejtőzik, amely így álarc mögé bújva fejti ki önmagát.

Természetesen tudom, hogy az itt le­írtak túllépnek azon a képmutató állás­ponton, ami a magyar állapotokat jel­lemzi. Magyarországon a tévében, a rá­dióban és a sajtóban egy szűk csoport hamis véleménye jelenik meg a romák­kal stb. szemben, miközben a lakosság egy része otthon, a tévé előtt (kekszet és szotyit ropogtatva, sört kortyolva) vagy baráti társaságban politikailag kor­rektül (hiszen nem hallja senki) cigányozik. S ez annak köszönhető, hogy problémáinkat nem beszéljük meg, ál­láspontjainkat nem tisztázzuk s a nekünk nem tetsző véleményeket szám­űzzük a közéletből.

A politikai korrektség képviselői elér­ték céljukat: ami nem látszik, az nem létezik.