„Posztmodern zsidóság”, avagy sztereotípiák a Síp utcáról

Az általam nagyra becsült Szom­bat című havilap főszerkesztőjének tollából származó címbeli idézet alatt mély gondolatokat tartalmazó cikk je­lent meg az 1995. novemberi szám­ban. A kissé hosszú nyúlt esszé a ma­gyarországi zsidó élettel foglalkozik, mindezt kiváló rendszerező, az össze­függések lényegére rámutató módon.

Ami ennek ellenére zavart, sőt olykor bántott a cikkben, az a „laikus civil” (idé­zet Sz. T. G.-tól) értelmiségi társaságok­ban oly sikkes sztereotípiák felvállalása és rendszeresen visszatérő hangoztatá­sa volt, amelyekkel a zsidó világi veze­tést – röviden Síp utcát – e körökben il­letni illik. Pedig e sztereotip paneleknek lassan már elvész a tartalmuk, helyettük hangzatos hangulati elemként próbálják színesíteni a „laikus civilek” egymás kö­zötti beszélgetéseit, jelen esetben pedig az írást. Egy-egy mélyen-Szántó gondola­tot követően kodályi „ingyom-bingyom”- ként épülnek be a „laikus civil” eszmefuttatásába e panelek.

Ingyom-bingyom – olvashatjuk a cikkben: az agg hitközségi vezetés „napjaink hitközségi politikájáért súlyo­san felelős, már amennyiben egyálta­lán átlátni képes a nevükben folytatott jövőképtelen ügyvitelt”. Persze súlyos kérdés, hogy Szántó T. Gábor honnan számítja az agg kort. Hiszen valójában egy húszéves tornászlányra már azt mondják, kiöregedett, a focisták har­mincöt évesen búcsújátékukat szerve­zik, de vajon egy negyven-ötven éves hitközségi vezető elérte-e azt a kort, amikor már bizton állítható: elég, ne to­vább! 1995-ben a Mazsihisz és a BZSH vezetőinek átlagos életkora pedig ennyi. A vezetők szinte kivétel nélkül aktív dolgozók, és feltételezhető, ha valaki megállja a helyét mint osztályvezető főorvos, mint ügyvéd, mint cég­vezető, az még nem zárja ki alkalmas­ságát a hitközségi vezetésben.

Az ingyom-bingyom folytatódik: „a hit­község vezetőinek nem is áll érdekük­ben friss erők bevonása a tényleges döntési centrumokba, mert az esetle­ges szembesítés és a szembesülés által az ő pozícióik gyengülnének.” Vajon megvizsgálta-e a szerző állítása valódi­ságát?! Vagy csak úgy gondolja, esetleg úgy hallotta? Megnézte, hogy kikből állt az előző négyéves ciklus vezetősége, és ma kik a tagok? A két névsor nem azonos! És a jelenlegi vezetésbe olyan nevek is bekerültek, akik zsidó körök­ben arról híresek, hogy nem elkerülik, hanem a testületi munkában szinte ke­resik a konfliktusokat. És jelenleg alelnök az egykoron „puccsistának” kikiáltott hittestvérünk is! És mindez azért, hogy a csúcsvezetők pozíciói ne gyengüljenek? Gyenge érv.

De az ingyom-bingyomozás folytató­dik a következő hangzatos megállapí­tással: „A neológ hitközség vezetése súlyos szerepzavarokkal küszködik. Részben zsidó világszervezetek mágneses erőterében hánykolódva, részben a friss demokrácia ’átkaival’ (szabad saj­tó, politikai ellenfelek stb.) küszködve, s mindezek okaként saját szellemi erő­források híján képtelen a méltó képvi­seletre.” Olcsó lenne, ha szellemi erő­források okán összeszámolnám, hogy a kilencfős testületnek összesen hány diplomája van. Kilencnél több, az biz­tos! Ma ez a vezetés egyfajta zsidó ér­telmiség – ez tagadhatatlan -, ha nem is a „laikus civil” . Ez a testület próbál megküzdeni a friss demokrácia „átkai­val”, a szabad sajtóval, a politikai ellen­felekkel. És van, amikor hibázik, és vá­cinál, és rosszul dönt, és emészti ma­gát. Pontosan úgy, ahogyan minden más zsidó és nem zsidó szervezetben is történik – mert ez a dolgok természe­te. A gondok mindenhol megvannak, a kormánypártnál azért, mert kormányoz, az ellenzéknél pedig azért, mert nem. Nem szeretnék én is a sztereotípiák hi­bájába esni, de a demokrácia már csak ilyen… ugye, nincs jobb!

Azt hiszem, az idézett állítás első részével is valami gond lehet. Jól hangzik ez a „mágneses erőtér”, de va­jon tudja-e a tisztelt szerző, hogy milyen csatározások folynak ezekkel a szervezetekkel a magyarországi zsidó élet újjá­éledése érdekében. Vannak axiómák, amiket tudomásul kellene mindenkinek venni: ezeknek a nemzetközi zsidó szer­vezeteknek a tekintélyük is nemzetközi. Kormányok fogadják őket, tárgyalnak velük és akceptálják őket. Lehet-e reáli­san ügy gondolkodni, hogy nélkülük vagy ellenükre a magyarországi zsidóság többre lenne képes? Biztosíthatom Szántó urat, a Síp utcának a nemzetközi zsidó szervezetekkel való együttműkö­dése sohasem elvtelen, és mindig az új­jáéledésért történik! De azt hiszem, a zsidó szervezetek közötti meg nem egyezés hátrányaira nagyon jó és közeli példa az előző kormánnyal folytatott si­kertelen kárpótlási tárgyalássorozat. Sa­ját kárunk, hát tanuljunk belőle!

Szántó T. Gábornak a Posztmodern zsidóság című írása nagyon jó és egy­ben nagyon tanulságos is. Jó, mert rá­világít sok olyan alapkérdésre, amely helyes megválaszolása segítheti a zsidó­ság továbbélését Magyarországon, fel­állít olyan prioritásokat, amelyek végiggondolásával a „laikus civil” is köze­lebb juthat a zsinagógákhoz, ha nem is azonnal, de néhány év vagy évtized táv­latában. De egyben tanulságos is a mű, mert megmutatja, hogy – bízom benne – a jó szándékú és tiszta gondolatokat is elferdítheti a sztereotip panelek használata, az ingyom-bingyomozás. Kérem, hagyjuk ezt meg Kodály Zoltán­nak, ezt ő úgyis jobban csinálta.

Heisler András

Mazsihisz- és BZSH-vezetőségi tag